It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

2. Omega vs Alfa

A BOW egyetem a menedékem.

Az idekerülésemmel ugyan voltak problémák, valamint a beszokás se volt egyszerű, mára mégis minden apró kellemetlenség a részemmé vált. Omegának születtem, ami egyenlő volt a társadalmi ranglétra alsó fokának elfogadásával. Én nem nyugodtam bele. Nap mint nap láttam, ahogy megtámadják az omega nőket, csak mert gyengének és jelentéktelennek hiszik. Az ősi vallás, miszerint a társadalmunkat egy alfa férfi, és egy omega nő teremtette meg, a feledés homályába veszett.

Az omegákat csak az utódnemzésre használják, utána pedig mint egy használt rongyot, kidobják. Nagyon kevés az olyan pár, akik harmonikus életet élnek úgy, hogy az egyik közülük alfa. Utálom őket. Beképzelt nagyravágyó, arrogáns az összes! Nekem mégis azzá kellett váljak..

Szerettem volna, ha meg tudom magam védeni, és nem leszek áldozat. Ezért megkértem a bátyámat - aki egy zseni -, hogy készítsen nekem egy olyan szert, amitől alfává válhatok. Persze ez lehetetlen, elvégre ilyenről nem hallottunk, én mégis reménykedtem. Végül több napnyi gubbasztás után előjött egy injekcióval, ami elnyomja az omega érzékeimet és az omega feromonom, így a többiek alfának láthatnak. Mielőtt azonban beadhattam volna magamnak, valamiről tájékoztatnia kellett. A testem, a lelkem, és a farkasom szenvedni fog tőle. Tudtam, mit jelent, mégis elfogadtam.

A BOW egyetemen hat évet töltünk, ami egy vérfarkasnak két pillantás alatt letelt. Hozzánk kegyesebb az idő, mint az emberekhez, bár ezzel sosem kérkedtünk. A hat évben megtanították nekünk, hogyan váljunk eggyé a farkasunkkal, hogyan fogadjuk el és változzunk farkassá, valamint a személyes képességeink tökéletes használatát.

Ide omegákat nem
vesznek fel, mert gyengének tartják őket. Bétákat, alfákat, és igazi alfákat hívnak, akik vagy elfogadják, vagy bujkálhatnak örökké. Lehetne nevezni börtönnek is, ahol megtanulod a létezésed alapjait. Én vagyok az egyetlen kivétel, amit az itt töltött éveim alatt igyekeztem leplezni, és elsimítani.

Nem akarok, és lehet, hogy már nem is tudnék farkassá változni. Az omegák farkas alakban hamuszürkék, míg az alfák feketék. Egyből ki lehetne szúrni, hogy én más vagyok.

- Rona! - szólított meg Vivi. Megálltam, és visszafordultam felé, de amint megállt előttem, szokásához híven átölelt, és kicsit meg is emelt. Alfa létére imád irányítani, amit nem titkol. Elég szabad lány, a saját elvein működik. Szeretnék olyan lenni mint ő. Mindent megtettem, hogy annak ellenére ahol élek, ne kelljen alfákkal beszélnem. De mivel egy közsségben lakunk, elengedhetetlen volt. De Vivit nem bántam meg. - Segítenél?

- Persze - vágtam rá. Sose kért tőlem semmit, ezért érdekelni kezdett, mi az a dolog, amit nem tud egyedül megoldani.

- Szóval az van, hogy... Bevésődött valaki.

- De hisz ez szuper! - csillant fel a szemem. - Miért ilyen lebiggyedt szájjal mondod ezt?

- Mert ő egy lány.

- És? - vontam vállat. Láttam rajta az őszinte meglepődést.

- Mi és? Ez nem szokványos. Nem értem, hogy történt.

- Béta, igaz? - bólintott. - És ha jól sejtem azért kellek, hogy a ceremóniát levezessem - ismét bólintott, de már leszegte a fejét. - Vivi, a béták nagyon lazán veszik a dolgokat. Menj oda hozzá, és beszéld meg vele. Aztán ha készen álltok, keressetek meg, és megoldjuk.

- Tényleg nem gond? Nem szeretnék ügyet csinálni belőle. Titokba tudnád nekem tartani?

- Naná - emeltem kezem a vállára. - Menj, és szerezd meg a párod!

Ahogy néztem a távolodó alakját, eszembe jutott, mennyi bántást fognak kapni, ha kikerülnek innen. Vivinek igaza volt, nem szokványos, hogy két azonos nemű farkas vésődjön be egymásnak, de mindenki tudja, hogy ez ellen nem lehet mit tenni. Vagy elfogadod, és teszel érte, vagy szenvedsz örök életedre. Ugyanis a bevésődés után már nem leszel szerelmes. Kivéve, ha az adott személy meghal, a farkasod pedig mást választ. De őszintén, erre mennyi az esély a mai világban?

Szabadidőmben úgy döntöttem, elmegyek sétálni egyet az erdőben. A fejem lüktetett, amihez úgymond már hozzászoktam. A szer hatása, ami ellen harcol a farkasom. Milyen rég nem láttam már Keyla-t. Biztos haragszik rám, amiért elnyomom.

A fák között bolyongva nehéz szívvel vettem észre, hogy egyes törzseken karmolás nyomok éktelenkednek. A fiatalok ide jönnek ki gyakorolni, harcolni, aminek néha az a vége, hogy átváltoznak, és egymásnak esnek. Sajnos ezt a fák szokták megszívni. És még csak azt se lehet mondani nekik, hogy ne csinálják.

Az egyedüllétnek annyi előnye van, hogy rögtön megtudod, ha valaki követ téged. Hirtelen a hátam mögül ágreccsenésre lettem figyelmet, és amint megfordultam, valaki a torkomra ragadt, és a fának szegezett. A lábam nem érte a földet, a nyakam úgy szorította, mintha meg akarna ölni. A karjára fogtam, és próbáltam ránézni a támadómra, de a fekete csuklya alatt csak a világító vörös szemeit vettem észre. Megcsillantotta hatalmas fogait, és egy apró vágást ejtett a nyakamon, amihez közelebb hajolt.

A félelem megbénított. Nem bírtam mozdulni, se kiáltani. Alig láttam a szorítása miatt, így mikor elengedett, én pedig erőtlenül a földre huppantam, nem értettem, miért nem végzett velem. Kezem a nyakamra helyeztem, ahol még mindig éreztem a szorítást, és köhögni kezdtem. Morgásra lettem figyelmes, majd arra, hogy előttem egy hatalmas fekete farkas vicsorít a vámpírszerű lényre.

Nem akart harcolni, megfordult, és elfutott, egyedül hagyva minket. A farkas felém nézett, hatalmas mancsaival egyre közelebb jött hozzám, míg elém nem ért. Én teljesen a fának dőlve, kihúzva magam figyeltem őt. Alfa, efelől semmi kétség. Ha a színe nem is, de a kisugárzása elárulja. Egyedi és erőteljes. Teljesen a hatalmába kerített. De nem szabad a behódolás jeleit mutatnom, mert akkor leleplezem magam.

- Te az iskola diákja vagy? - Eszembe jutott, hogy az ikrek hogy néznek ki farkas alakban, de ez az állat nem hasonlít rájuk. Pláne azért, mert semmilyen megkülönböztető jelet nem visel. Őt még nem ismerem. - Vagy talán nincs ember alakod? - mosolyodtam el, és nyújtottam ki felé a kezem. Barátságosnak nézett ki, ráadásul megmentett, úgyhogy semmi okom nem volt félni tőle.

Megszagolta a kezem, és közelebb jött. Orrát a nyakamhoz emelte, és megnyalta a sebem, majd nyüszítve leült elém. Ámultan néztem rá pár percig. Ha egy alfa megnyalja egy másik farkas sebét úgy, hogy nem tartozik a falkájába, az az empátiáját jelzi. Pedig én biztos vagyok abban, hogy nem ismerem azt, aki most itt ül előttem.

- Semmi gond - tettem oda a kezem. Már nem vérzett, de még mindig éreztem a húzódó fájdalmat. - Hamar be fog gyógyulni. - Hála az én bátyámnak, és a remek orvosságainak. - Azt hiszem, köszönettel tartozom. - Hangom elcsuklott a szélben, ami úgy támadt fel, mintha valaki küldte volna. A farkas oldalra fordult, és szimatolni kezdett a másik irányba. Halványan bár, de én is megéreztem, amitől a szeme izzani kezdett. Vér. Nagyon sok. - Megnézzük? - álltam fel, és poroltam le magam. Válaszra persze nem vártam, morgott egyet, és elindult velem együtt a szag irányába.