It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

28. De az idő mindig..

3 hónappal később

- Meséld el még egyszer - ültem le Seiji mellé. Luna békésen aludt a kezemben, ahogy szokott. Nagyon nagy szerencsém van vele. Eszik, játszik egy kicsit, és utána alszik. Azt hittem meg fogok tőle bolondulni, hogy éjszaka másom se lesz csak ő és a visítása, de nagyot és kellemeset csalódtam. Szerencsére az apjára hasonlít, legnagyobb örömömre.

- De már annyiszor elmondtam - nyafogott.

- De úgy hiányzik. És még mindig nem tudom elhinni, hogy tehetted.

- Nem volt más választásom, tudod jól. Megfenyegettek, hogy mindenkit megölnek, ha nem keverek minden nap mérget az ebédetekbe. Így legalább csak páran tűntek el.

- Páran? Seiji, láttam a gödröt, amiben elégették őket.

- Azok már a dokitól kerültek vissza. A tanárok, és még sok diák is ott, neki dolgoztak. Mindenkit sakkban tartott. Azt viszont nem tudom, hova kerültek azok a tehetséges farkasok, akiket kényszerített a felejtetésre.

- Mire? - vontam fel a szemöldököm.

- Akik kimentek az áldozatok családjához, hogy módosítsák az emlékeiket. Vámpírok és vérfarkasok egyaránt. Ez a háború minkét felet érintette. Ezért nem volt furcsa, hogy egyik napról a másikra eltűnt a gyerekük. Szegények nem is emlékeztek rájuk.

- Ahogy mi se a saját osztálytársunkra - sóhajtottam.

- Sajnálom Rona - fogta meg a kezem. - Örülök, hogy vége van. Nem tudod elképzelni mennyire fájt néznem, ahogy szenvedsz. De beszéljünk inkább másról.

- Miről? - vontam vállat.

- Találtam valamit, ami segíthet neked. Nektek - nézett rám, majd Keylára, aki felemelte a fejét és megnyalta a száját. - Holdfarkasoknak hívják őket. A könyvek szerint régebben azért keresték meg őket, hogy kössenek össze két be nem vésődött lelket. Aztán a sok háború miatt elvonultak, és rejtőzködniük kellett, nehogy felhasználják az erejüket más célokra. Elvégre ők se nem farkasok, se nem emberek.

- Képesek lennének összekötni Keylát és Roxont? Mintha bevésődött volna neki? - lepődtem meg. Seiji csak bólintott. Lenéztem rá, ő viszont ármányos tekintettel pillantott fel rám.

- Úgy se fog senki bevésődni. Mivel teremtettek, biztos csak egyetlen lélek van a világon, akit elfogadnék, de mire azt megtalálod nyugdíjba megyek.

- Hé - nevettem fel. - Az az én dolgom. Elfogadod ezt így?

- Ha neked jó lesz, nekem is jó lesz. Ha tudnak segíteni, állok elébe. Még akkor is, ha nem szimpatikus az a farkas - morogta, Roxonra gondolva.

- Ne aggódj Keyla - kedvtelenedtem el. - Lehet nem lesz rá szükség. Régóta elment már, lehet vissza se jön.

- Hogy pont ő nem jöjjön vissza hozzátok? Ugyan már. Előbb rágom le a saját farkam. Szerintem még lábatlanul is visszakúszna hozzád. Pláne úgy, hogy még a lányát se látta.

Igazat adtam neki. Ha valaki, akkor Jungkook biztos visszajön. De annyira el tudok bizonytalanodni ha arra gondolok, hogy ő csak a könyvekben olvashatott ilyen fajta háborúról. Ráadásul három hónapja semmit se hallok felőle. De a többi alfáról sem. Hemi hazatért, de tartjuk a kapcsolatot. Fontos nekem, hogy legalább ő jól legyen, és azt hiszem, ez kölcsönös. Csak ez a szívtépő magány tűnne végre el. Minden éjjel mikor lefekszem, és megfordulok reménykedek, hogy Jungkook ott fog szuszogni mögöttem. De rájövök, hogy egyedül vagyok. Még Luna se tudja kitölteni az űrt, amit hagyott.