It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

13. Roxon

Kook már reggel ideges volt. Nem akartam neki mondani, hogy kutakodtam utána, bár nem lett volna jelentősége, mivel erről semmit se találtam. Láttam rajta, hogy ha nem tartom szóval, elkalandozik, és ettől teljesen elmegy a kedve mindentől. Ma még egyszer se mosolygott, pedig már háromszor is összetalálkoztunk, és ilyenkor általában azzal köszönt.

Én se voltam valami jól. A testem érezte, hogy holnap este megkezdődik a tüzelési időszak. Seiji ki se látszott a munkából, még idő előtt ellenőrizte a szereket, hogy ne legyen semmi hiba benne. Nem akarja, hogy miatta nekem essen bántódásom. Sajnos, mire kikerültem az órákról, Jungkookot már elvitték. Mivel új még itt, a tanárok előtte elmondják neki, mi fog történni, és, hogy ez miért fontos. Persze tök feleslegesen, elvégre ezt általában én szoktam elvégezni.

Beadtam magamnak az utolsó injekciót, és bezártam a szobámat. Volt egy olyan sejtésem, hogy sokáig leszek lent vele. Mivel őrködtem már, a tanár nem lepődött meg mikor meglátott. Egyszerűen félreállt, hogy tovább tudjak menni a folyosón. Hideg volt, elvégre mélyen a föld alatt voltunk. A hold hatása mégis olyan erősen itatta át az alfák elméjét, mintha fent lettek volna a felszínen.

Már messziről hallottam az ikrek morgását. Nem meglepő, hogy most is csak a verekedésen járt az eszük. Kihasználják, hogy ilyenkor még gyorsabb a testük regenerálódó képessége, és amikor csak tudnak, egymásnak esnek.

Jungkook a sarokban ült, felhúzott térdekkel. Fejét a rácsnak döntötte, szemei csukva voltak, mégis úgy éreztem, hogy ébren van. Kapkodta a levegőt, de tartotta az emberi formáját. Ráadásul sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint az ikrek. Leültem a földre, de tartottam a távolságot. Nem akartam az ördögöt a falra festeni, de bajt se, ezért pont annyira ültem messze, hogy ha kinyújtja a karját, ne érjen el. Jungkook szaglászni kezdett, kinyitotta a szemét, és felém fordult.

- Hmm - mosolyodott el. - Értem már. Jobb is, hogy nem engednek be. Rögtön megdugnálak - felelte nyugodt hangon, vörös szemekkel. Egy pillanatra nem értettem, mi folyik itt, ezért csak néztem őt. Szemei most nem izzottak, mint általában, hanem átváltoztak mélyvörössé. A stílusa, a hangja, és most a szeme... Ez nem Jungkook.

Én is elmosolyodtam.

- Azt hiszem, én is értem. Mi még nem találkoztunk így, ugye Roxon? - Ahogy kiejtettem a nevét, megnyalta az alsó ajkát.

- Jungkooknak igaza volt. Tényleg nem vagy hülye.

- Azt hiszem, ezt meg kell köszönjem. Szóval ilyenkor Jungkook alszik, és te vagy felül. Azért nem emlékszik rá.

- Azért ne hidd magad zseninek. Ez nem ilyen egyszerű - megvontam a vállam, és megingattam a fejem. Roxon sóhajtott egyet, letette a lábait, és törökülésben felém fordult. - Én vagyok felül, mert én akarok felül lenni. Ami Jungkooknak fáj, az nekem is. Ilyenkor szenvedne, mert nem tudna mit kezdeni az érzéseivel. Ezért elnyomom magamban.

- A farkas olyan, amilyen az embere - mosolyodtam el. Jungkook is előbb véd meg másokat, mint saját magát. Egy pillanatra az ikrek felé néztem, és nem vettem észre, hogy Roxon megfogta a vasrácsot, és kicsit elhajlította.

- Csak, hogy legyen viszonyítási alapod, kicsi omega - suttogta ördögi tekintettel. A szívem kihagyott egy ütemet, majd olyan gyorsan kezdett el verni, hogy a világ megszűnt körülöttem. Ki tudna jönni. Ha akarna, már rég itt lehetne előttem, és én nem tudnék sehova menekülni előle. Mégse teszi.

- Mégis honnan.. - dadogtam, remegő hanggal.

- Egy igaz alfa elől nem tudod elrejteni. Bevallom, először sikerült, de utána rögtön leesett, mi folyik itt.

- Akkor Jungkook is?

- Ő is tudja, csak még nem vette észre. Ahogy mondtad, Jungkook nem találkozott még omegával, nem tudja, milyenek ők. - Elgondolkodtam. Elfogadtam, hogy nincs értelme sem hazudnom, sem menekülnöm. A fülem még most is cseng, úgy érzem, hamarosan elfogy a levegőm, mégse fogok kimenni és magamra zárni az ajtót

Roxon akarata ellenére, de megválaszolta a kérdést, amit kerestem a könyvben. Átveszi Kook felett az irányítást. Ezért esnek ki neki percek vagy napok. Ott van, de mégsem ő az. Roxon vezeti, és nem hagyja, hogy emlékezzen. Vajon miért ilyen a kapcsolatuk? A farkasnak és az embernek szoros kapcsolatra van szüksége ahhoz, hogy a test egészséges legyen. Bár, igaza van, miért én akarok erről papolni? Hisz én megtagadom, és elnyomom a saját farkasom.

- Mond ki - kérésnek szánta, mégis parancsolónak tűnt. - Amire gondoltál. Látom nagyon nem tudsz vele mit kezdeni.

- Csak azon gondolkodtam, miért csinálod ezt. Miért veszed át néha Jungkook helyét, és nem hagyod, hogy emlékezzen dolgokra? A farkasa vagy, tisztelned kellene az emberedet.

- Tisztelem is - vágta rá határozottan. Képtelen vagyok ránézni. Úgy érzem, beszippantanak a vörös szemei, és minden percben közelebb kerülök hozzá. Újra hátrébb húzódtam, de nem éreztem a távolságot. - Én segítettem át az életen. Mikor megszületett, és én megjelentem, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű. Nekem kellett kezelésbe vennem a dolgokat, mert ő túl nyúlszívű alfához képest. Nélkülem nem lenne igaz alfa.

- Ti egyek vagytok. Nincs egyik, a másik nélkül. Mégis úgy beszélsz, mintha két külön személy lennétek.

- Ezt meghagyom nyitott kérdésnek. Még nem állsz készen arra, hogy megtudj mindent. De csak hogy lásd, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek gondolhatsz, hagyom Jungkooknak, hogy emlékezzen az arcodra. Tudni és érezni fogja, hogy itt voltál vele.

Rona, menekülj.

Keyla nyüszített fel a fejemben. Még mindig retteg. Érzem, a szer már nem elég ahhoz, hogy elnyomja, az érzései lassan átáramlottak a szívembe. Elöntött a félelem, de álltam fel. Összeszorítottam az öklöm, és az ikrekre néztem. Teljesen elállatiasodtak. Ehhez képest Roxon inkább saját személyiséget kapott. Rettenthetetlen, és kicsit ijesztő, de nyugodt. Mintha nem ismerné a tüzelés időszakának fogalmát.

- Hallgass a farkasodra - szólalt fel ismét.

- Te látod őt?

- Nem, de hallottam. Igaza van. Jobb, ha most elmész. - Eddig is türtőztette magát, nem kéne tovább provokálnom a jelenlétemmel.

- Rendben - sóhajtva felálltam, és az ajtóhoz sétáltam. Megálltam, és visszapillantottam. Roxon ugyan úgy ült vissza, mint mikor bejöttem, és már majdnem teljesen lehunyta a szemét, mikor visszaszóltam neki.

- Roxon! - lassan felemelte tekintetét, és rám nézett. - Mikor Jungkook felébred, tudni fogja a... Titkomat? - megakadtam a mondatban, nem akartam kimondani a tényeket. Ki tudja, hisz még a falnak is füle van. Nem kell a felesleges balhé.

- Egyelőre nem. De nem menekülhetsz sokáig.