It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

16. Valamit valamiért

- Ro, várj! - fogta meg a vállam Seiji. Még mindig bizonytalan volt a járásom, de nem maradhattam estére az orvosi szobában. Valamint, szerettem volna beszélni Jungkookal is, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy ráfér a fejmosás. - Ezt oda akartam adni - elvettem tőle az alfákról szóló könyvet, és felnéztem rá. - Megjelöltem benne pár dolgot. Ha van időd, olvasd el.

- De utána elégetjük! - lengettem meg előtte. Ő csak bólintott, és kinyitotta nekem az ajtót. Amíg fel nem értem a szobámba, igyekeztem elrejteni a könyvet. Nem akartam, hogy meglássák, akár alfa, akár béta az illető. A szobámba érve megcseréltem a fontossági sorrendet, és kinyitottam a könyvet az első behajtott lapnál.

Ahogy olvastam, elképedve és izgatottan vártam, mi lesz a vége. Nem tényeket közölt, hanem egy nagyon régi történetet mesélt el, egy alfáról, és egy omegáról. Az alfának már a legelső pillanatban bevésődött az omega, fordítva viszont semmi sem történt. Így lettek legjobb barátok. De sosem lehettek többek annál. Az alfa megvédte az omegáját, míg az nem sejtett semmit.

Nem kellett sokat gondolkodnom, mit akart ezzel Seiji, ugyanis egy kis sárga cetlire írt nekem valamit. ,,Ahogy Jungkook is védelmez téged" - ennyi állt rajta. Letettem a könyvet, és a falnak dőltem. Erről lenne szó? Azért érzem magam furcsán a közelébe, mert tudom, hogy bevésődtem neki? De ez lehetetlen! Roxon mondta volna. Nem olyan, mint aki ilyeneket magában tartana.

De ha én bevésődtem neki, ő nekem miért nem? Szimpatikus, és akárhányszor meglátom, a szívem máshogy kezd dobogni, mégse érzek hozzá olyan erős vonzódást, mint kellene.

- Keyla! - szólítottam. Idő kellett neki, amíg a felszínre tört, de szépen lassan megjelent. Meggyötört volt, mégis büszkén ült le elém. - Tudsz erről valamit?

- Te is tudod, csak nem vagy hajlandó beismerni - megingattam a fejem, és lehunytam a szemem. Tudtam, hogy ide fogunk kilyukadni. - Az alfa hormonok elnyomnak mindent, amik téged omegává tesznek. Még ha be is vésődne, azt te nem éreznéd. De ne aggódj, ilyenről szó sincs. Azt az undorító érzést, ami olyankor felülkerekedik rajtad, saját magad okozod. Az embered.

- Te csak dacból ellenkezel - vágtam vissza. - Azért, mert nem fogadlak el, és elnyomlak. Nem kell miattam utálnod minden alfát! - felmordult, és megfordulva eltűnt a szemem elől. Nem is volt baj. A kérdésemet megválaszolta. Ugyan olyan vagyok, mint Jungkook, de míg ő a természete miatt, én a sok injekció által. Én és a farkasom ketté váltunk, más utakon járunk, és mást érzünk. Az emberem... Kedveli Kookot, míg a farkasom gyűlöletet táplál iránta.

Ezért nem tudok kiigazodni az érzéseimen.

- A franca is! - sziszegtem a fogaim között. Bezártam a szobámat, és átmentem Jungkookhoz. Kopogás után egyből benyitottam, jó néven vettem, hogy nem zárkózott be, és nem küldött ki az első pillanatban, mikor meglátott.

- Rona - sóhajtotta a nevem. Bólintottam.

- Igen, én. Reméltem, hogy nem vittek el, és te se vonultál még ki a suliból.

- Nem akarok elmenni - felelte határozottan. - Szeretem ezt a helyet. Egyszerűen csak - lehajtotta a fejét, és mellkasa előtt keresztezte a kezét. - Mindig miattam kerülsz bajba. A mostanival tényleg túl messzire mentem.

- Jungkook, te megkértél, hogy maradjak mögötted. Én döntöttem úgy, hogy előjövök, ez nem a te hibád.

- Ha végre felnőnék, ilyenek nem történnének! - kiáltotta. Megtántorodtam egy pillanatra, amit azonnal észrevett, és lenyugtatta magát. - Nem lenne szabad ezt hagynom. Sem nálad, sem senki másnál.

- Miért akarja az apád, hogy hazamenj? - váltottam témát. Jungkook nem lett tőle vidámabb, sőt, megkönnyebbülést se láttam az arcán. Mintha ez a téma még rosszabb lenne, mint az előző.

- Engem nem engedtek el ide, Rona. Elszöktem otthonról.

- De miért? - odamentem elé, és megfogtam a vállát. Támogatni akartam, megérteni, hogy mi forog a fejében.

- Be voltam zárva. Nem jöhettem ki a házból, csak ha apámmal kellett mennünk valahova. Az, amit én otthonnak hívhatok egy börtön! A szüleim pedig az őrei - nehéz szívvel mondta ki ezeket, én pedig majdnem elsírtam magam. - A sorsom előre meg akarták írni. Szereztek nekem egy nőt, hogy majd legyen feleségem, ha felnövök - itt felnevetett, és felnézett a plafonra. - Tizenegy év alatt képtelen voltam megszeretni. És képtelen volt...

- Bevésődni - fejeztem be. Beharapta az alsó ajkát, és bólintott. Nekem viszont elég volt egy pillantás ahhoz, hogy... Nem! Ilyenekre most nem gondolhatok! Nem én vagyok a lényeg, hanem Jungkook. - Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy itt maradj.

- Hogy érted? - lepődött meg.

- Most, hogy visszaküldted az őreidet, apád minden bizonnyal lépni fog. Mit gondolsz, mit fog tenni az igazgató, ha kiderül, hogy az iskola fő támogatója ideges rá?

- Oh, te jó ég! - összecsípte az orrnyergén levő bőrt, és elfordult. Nagyokat sóhajtott, szinte hallottam, hogyan forognak a fogaskerekei. - Haza kell mennem - suttogta. Halkan bár, de épp annyira erőteljesen, hogy meghalljam. - Nem akarom felforgatni az életeteket. Akik itt tanulnak.. Ez az iskola az otthonuk. Ha miattam fogják bezárni, és hazaküldeni őket... Nem akarok ezzel a tudattal együtt élni.

- Jungkook - sóhajtottam. Nagyon meggyőzőnek kellett lennem, ugyanis nem akartam, hogy elhagyjon. - Gondoljuk át holnap. Biztos van más megoldás is.

- Az én hibámat nekem kell megoldanom - pillantott rám. Bár arra panaszkodik, hogy nem elég felnőtt, a gondolkodása néha érettebb mint bármelyikünké. - Ha bezárna az egyetem, lehet a merényletek is megszűnnének - vetette fel az ötletet. Leszegett fejjel bámultam a padlót, azon gondolkodva, mivel marasztaljam.

Észre se vettem, hogy ő közben elém állt. Hátamra emelte nagy tenyerét, és magához vont. Fejem a mellkasához nyomtam, és visszaöleltem.

- Nem akarlak itt hagyni. A tudat, hogy újra egyedül lennél, kikészít. De meg kell értened a helyzetem - bólintottam. Hasonló helyzetben én is inkább magamat vonnám ki a dologból, csak hogy másoknak ne legyen rosszabb. Most viszont, képtelen vagyok erre gondolni.

- Menjünk el együtt - jelentettem ki. Mivel a mellkasába nyomtam a fejem, alig lehetett érteni, mit akartam mondani. Ő mégis megfogta a vállam, és kedvesen eltolt. Nagy szemekkel pislogott le rám, míg én csak mosolyogtam. - Kérdezzük meg Mr. Choi-t a merényletekről. Segíteni akarok megtalálni a gyilkost, aki a fajtársainkat öli.

- Rona, mit tehetnénk? Mi csak ketten vagyunk.

- Biztos van valami - hajtottam le a fejem. Ezen akkor kezdtem el gondolkodni, mikor még önkívületi állapotban lebegtem. Mekkora szerencsém van, hogy engem, vagy Seiji-t még nem vittek el. De szokták mondani, hogy ami késik, nem múlik. Nem akarok arra kelni, hogy egy tanár kopogtat az ajtómon azzal a hírrel, hogy eltűnt a bátyám.

- Rendben. Holnap megkeresem veled azt a tanárt. De ne próbálj meg hősködni. Ha bele akarsz ebbe vágni, minden lépésedet követni fogom.