It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

29. Nem bánom a bukást

Rég nem aludtam már ilyen jól. Az elején kissé feszengtem, ugyanis a több napos torna még nem állította vissza a testem olyanná, amilyen eredetileg is volt. Egy kis hasam még mindig maradt a szülés által, ami nagyon zavart most, hogy Jungkook újra fogdosott mindenhol. De amint elaludt, és nyugton maradt, én is hamar álomra tudtam hajtani a fejem, és reggelig fel se keltem.

- Biztos minden rendben lesz? - adtam át Lunát Seijinek.

- Persze. Értek a gyerekekhez. Ti pedig nem lesztek el hetekig remélem. A térképet a táskádba tettem, használjátok, mert nem fogjátok megtalálni őket. És ne feledd.

- Tudom - forgattam meg a szemem. - Érzékeny lelkek, semmi Rona stílus, csakis szép és tiszteletteljes beszéd.

- Köszönöm - hajtott fejet mosolyogva. Jungkook megfogta a kezem, és kicsit meg is szorította, ezzel jelezve, hogy indulnunk kellene. Őszintén megmondom, nem tudtam, mire számítsak. Megmutattam neki a térképet, ő pedig felvett a karjaiba, és futásnak eredt.

A hegyre nehéz volt feljutnunk, mivel az ösvényt elzárták, és majdnem beomlott alattunk az egész, de fél napi próbálkozás után végre sikerült. Fent azonban nem az fogadott minket, amire vártam. Jungkook elém lépett, hogy védelmezzen, de a köd akkora lett, hogy egy pillanat alatt eltűnt.

- Jungkook? - kapálóztam a semmibe. Alig mertem lépni, mert tudtam, hogy itt van mellettem a szakadék. De őt nem láttam sehol. Nem hallottam semmit, és az illata is eltűnt. Teljesen egyedül maradtam a szürkeségben. - Kérlek gyertek elő! - kiáltottam fel. - Nem akarok rosszat, csak szívességet szeretnék kérni! Bármit megteszek! - nem tudtam, hova beszéljek, forogtam jobbra-balra, hátha meglátok valamit.

Lépéseket hallottam, de nem tudtam honnan, míg meg nem pillantottam egy árnyat. Egy férfi lépett elő a ködből, gyönyörű ezüst színű hajjal és szemekkel, amik végig engem néztek, amíg elém nem ért.

- Ki vagy te, és mit akarsz?

- A nevem Rona - hajoltam meg előtte. - Azt mondták nekem, hogy ti tudtok segíteni. A farkasomat szeretném összekötni egy alfával, akit szeretek.

Körbe-körbe járkált, engem mustrálva. Végül megállt előttem, és kinyújtotta felém a tenyerét.

- A nevem Taehyung. Szeretnék belenézni a múltadba, hogy tudjam, igazat mondasz e.

- Rendben - mentem bele kertelés nélkül, és fogtam meg a kezét. A homlokán levő kis hold alakú jel ragyogni kezdett, ahogy a szeme is, én azonban nem éreztem semmit. Átlátszó könnyek kezdek potyogni a szeméből, amik a földre érve kristály alakú kövekké váltak. Olyan gyönyörű ez a férfi, biztos, hogy nem földi lény.

- Sajnálom. Tragikus, ami veled történt. És nagyon megnehezíti azt, amit kérni akarsz tőlem.

- Miért? - lehúzott a földre, hogy leüljek, de a kezem nem engedte el.

- Egy ősi alfát egy teremtett omegával? - vonta fel a szemöldökét. Pont, ahogy Jungkook mondta. A végén tényleg ez lesz a vesztem?

- Tehetek bármit, hogy segítsek?

- Jelenleg nem tudom, hogyan tudnád ezt túlélni.

- Hogy én? - lepődtem meg, mire bólintott egyet.

- A tested jelenleg is félig omega, félig alfa. Ha jól értem, nem tudsz az alfa hormonok nélkül élni - biccentettem. - Ugyanakkora, ha az omegádnak bevésődik valaki, igazi omega lesz. Ami azt jelenti, hogy nem fogja elviselni az alfa hormonokat. Nem lesz rá hatással. De vajon te túléled nélküle?

- Miket beszélsz? - rökönyödtem meg. - Hisz ha én meghalok, Keyla is.

Nem akartam hinni a szememnek, mikor fintorogva elhúzta a száját, és félve bár, de megrázta a fejét.

- Ti egyek vagytok, ugyanakkor mégse. Mivel ő nem téged választott, hanem kaptad, külön lényekként éltek. Ha te meghalsz, a tested átváltozik, és ő tovább fog élni farkas alakban. El tudod ezt fogadni? Még ilyen kockázatokkal is akarod ezt?

- Megteszek bármit, hogy végre teljesen elfogadjuk Jungkookot. Szeretem őt.

- Igen, éreztem - mosolyodott el. - Soha nem találkoztam olyannal, akinek az embere szeretett valakit, de a farkasa nem. Te minden szempontból különleges vagy.

- És éppen ezért fogjuk mind a ketten túlélni. Bármit megadok amit kérsz, ha segítesz.

- Adós leszel, Rona. Ez így működik. Fel fogunk keresni, mikor szükségünk lesz rád, és akkor neked jönnöd kell, egy szó nélkül.

- Elfogadom - bólintottam.

Taehyung is hasonlóképp tett, majd felemelte a kezét, és lassan széttárta. A minket körülvevő köd leszállt, és el is tűnt, mintha a föld szívta volna be. Jungkook pontosan mellettem állt, teljesen felkészülve a harcra, amit a körülötte levő holdfarkasokkal akart vívni. Ám amint észrevett felém futott, leborult elém, és átölelt.

- Jól vagy?

- Igen. Csak meg kellett mondanom nekik, hogy nem akarunk ártani. Ugye nem csináltál semmi rosszat?

- Még nem - morogta vörös szemekkel. Megfogtam az arcát, és egy lágy puszit nyomtam rá, amitől rögtön lenyugodott.

- Kezdhetjük? - Taehyung felém emelte a kezét, és felsegített a földről. Jungkook egy pillanatra se hagyott el, végig mellettem volt. Átkísértek minket két hatalmas fához, aminek a levelei kéken ragyogtak. A szentjánosbogarak különféle színekben világították be a fákhoz vezető utat, amire az egyik holdfarkas mutatott. - Feküdjetek le a tövébe. Nem fogtok semmit érezni, csak mély álomba merültök. Bármit is fogtok látni, vagy hallani - itt sóhajtott egyet. - Ne ellenkezzetek. Elfogadjátok?

- Igen - feleltem rögtön, és szorítottam meg Jungkook kezét. Ő csak némán bólintott, és elindult a másik úton, ami a mellettem levő fához vitte. Egyszerre feküdtünk le a törzs előtt levő gyönyörű és illatos virágokra, amik mintha egy ágyat formáltak volna. Még egyszer átpillantottam Jungkookra, aki hasonlóképp tett. A tekintetünk összefonódott, egyszerre csuktuk le a szemünket és merültünk mély álomba.

Nem hittem, hogy bármi baj történhet.

Jungkook pov's

A hamvasnak igaza volt - akinek nem jegyeztem meg a nevét - semmit sem éreztem. Hallottam innen-onnan furcsa hangokat, mintha valaki szólított volna, de a sötétség, amiben lebegtem tompított minden érzékemen. Egészen addig, amíg fel nem ébredtem. Roxon már itt volt, éreztem, ahogy szétnéz helyettem is, Ronát keresve. Még mindig feküdt, mozdulatlanul.

Mire odaértem volna, a hamvas Ronához futott, és felemelte a kezét. A szeme és a hold alakú jel a homlokán ragyogni kezdett. Nem értettem, miért vág olyan képet, mint a temetéseken szokás, ezért odamentem a lány mellé.

- Mi van vele?

- Nem válaszol - motyogta.

- Mi az, hogy nem válaszol? Hé! - meg akartam fogni a vállát, de olyan mértékű fényt bocsájtott ki egy pillanat alatt a testéből, ami majdnem megvakított.

- Ne akarj hozzám érni, épp az omegád életét próbálom visszahozni!