It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

15. Nem vihetik el

Vajon Roxon miért érezte úgy, hogy őriznie kell?

Ez a kérdés kavargott végig a fejemben. Jungkookhoz nem mentem át, féltem, hogy megérzi rajtam az omega szagom. Szépen adagoltam magamba az alfa hormonokat, és egy kis fájdalomcsillapítót, hogy elviselhetőbb legyen, amíg a testem megszokja.

Másnap viszont nem akartam elkerülni a férfit, éppen ezért kicsit korábban kimentem a szobámból, hogy elé érjek. Szerencsére pont akkor zárta az ajtaját, mikor én is, így elkaptam, és hátulról megöleltem.

- Találd ki, hogy ki vagyok!

- Amilyen kicsi vagy, csakis Rona lehetsz - válaszolt. Éreztem a hangjában, hogy mosolyog, ezért elengedtem, és hagytam megfordulni. - Jobban vagy? Seiji azt mondta olyan rosszul lettél, hogy nem akarsz látni.

- Nem az volt a baj, hogy én nem akarlak látni - ingattam meg a fejem. Miért fáj neki hazudnom? - Hanem az, hogy nem akartam, hogy olyan állapotban te láss engem.

- Nos, a lényeg, hogy most már jól vagy - bólintott. Látszólag minden rendben volt, ezért nem értettem magam. Miért gondolok mindig rosszra? Olyan érzések kavarognak bennem.. Mintha saját magam akarnám óva inteni magam, hogy valami rossz fog jönni, és vigyázzak. Talán újra el kéne látogatnom ahhoz a gödörhöz. Ki tudja, hány halott van már megint ott.

De mégis mit tudnék vele csinálni? Már kiderült, hogy a tanárok is benne vannak, de fogalmuk sincs, ki áll az egész mögött.

Délután nem mentem fel a szobámba, hanem kiültem a szökőkút melletti gyepre. Lefeküdtem, és az elhaladó felhőket nézve gondolkodtam, mit tehetnék. Én csak egy vagyok a sok közül. Ha az a sok nem tud segíteni, miért én várok a csodára?

- Mit csinálunk? - kérdezte Jungkook, aki épp akkor ért oda mellém. Elterült, fejét a hasamra hajtotta, és felnézett az égre, mintha tudná, mit nézek. Amennyire hátra bírtam hajtani a fejem, körbenéztem, kik vannak a közelünkben, de nem láttam hallótávolságon belül senkit.

- Gondolkodok - vallottam be. - Hogy mit kéne tennünk.

- A halott diákokra gondolsz? - bólintottam, ő pedig felsóhajtott. - Tudod, az én szaglásom nagyon jó, de nem éreztem semmit akkor, mikor eltűntek. Lehetetlen, hogy egy olyan valaki vigye el őket, akinek nincs szaga.

- Ez az egész lehetetlen, Jungkook - ráztam meg a fejem. - Mármint, te még csak most érkeztél, de én már itt vagyok egy ideje. Miért nem vettem észre előbb?

- Seiji azt mondta, rajta kívül csak nagyon kevés emberrel beszélgetsz. Gondolom ezért. Meg sem jegyzed az arcukat, csak ugrasz, ha segítség kell nekik.

- És te mégis miért beszélgetsz a bátyámmal? - ültem fel, amitől a feje leesett az ölembe. - Ráadásul rólam? - elmosolyodott és közrefogta az arcom

- Mert nem kérdezhetek meg mindent tőled.

Egy pillanatra megint éreztem azt a különös érzést. Megszűnt a világ, ahogy a hatalmába kerített a tekintete. Nem tudtam másfelé nézni, és nem is akartam. Akaratlanul is lejjebb hajoltam, magam sem tudom, miért. Mit akarok elérni?

Jungkook törte meg a pillanatot. Szemei kikerekedtek, és nagyokat szippantva felült. Rögtön felpattant, mikor meglátta, hogy a kapu felől két alak közeledik felénk. Halk morgást hallatott, amitől megijedtem.

- Rona, maradj mögöttem! - felhúzott, és elém állt. Nem tudtam mire vélni, ezért tettem, amit kért.

- Jungkook úrfi, az apja küldött minket.

- Gondoltam. - Jungkook úrfi? Kik ők, a testőrei? Mégis mit keresnek itt?

- Kérem szálljon be a kocsiba, és jöjjön haza. Az apja nem díjazza az ellenkezését. Eleve nem kellett volna eljönnie ide.

- Ha jól tudom, ti az én oldalamon kell álljatok. Én pedig itt maradok, úgyhogy feleslegesen jöttetek! - Jungkook mélyített a hangján, amitől komolynak és erőteljesnek hangzott. Remegtem, nem tudtam mi fog történni. És azt se akartam, hogy elvigyék. - Ha az apám annyira azt akarja, hogy hazamenjek, jöjjön el értem ő.

- Nincs ilyenekre ideje, tudja jól - felelte a másik.

- Ha nincs ideje eljönni a saját fiáért, akkor sajnálom, nincs miről beszélgetni. - Csend telepedett közéjük, ami talán még rémisztőbb volt, mint a veszekedésük. Hirtelen ismerős kattanás ütötte meg a fülem, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Nem volt kérdéses, cselekednem kellett. Kifutottam a férfi mögül, és széttárt karokkal elé álltam.

- Kérem ne vigyék el! - kiáltottam. Jól sejtettem, egy fegyvert fogott az egyikük, Jungkook pedig meg se rezzent. Pedig még mi se vagyunk golyóállók.

- Kisasszony, lépjen el tőle, vagy lelövöm - utasított.

- Ha lelövöd, megöllek - vágta vissza Kook. Patthelyzet alakult ki, senki se moccant. Az agyam teljesen lefagyott, nem tudtam mit kitalálni. Eleve nem is kellett volna kijöjjek Kook mögül! Egy idióta vagyok! - Menjetek haza! Én nem megyek sehova.

- Nagyon sajnálom. - A lövés pillanatában, lelassult az idő. A fegyver nem golyót, hanem egy tűt lőtt ki, ami egyenesen a hasamba szúródott. Rögtön kihúztam, de már késő volt, az anyag a szervezetembe került. Gyorsan ható méreg lehetett, mivel két pillanat alatt a földre terített. A látásom homályosodni kezdett, de még annyit észleltem, hogy Jungkook farkas alakban nekimegy a férfiaknak. A morgása, és a dulakodó hangok voltak az utolsók, amire emlékeztem.

- Rona, most komolyan. Ha nem akarsz iskolába járni, mond azt. Nem kell mindig kiütnöd magad - hallottam meg Seiji hangját, valahonnan a távolból. Ő már tudta, hogy most fogok felébredni, míg én próbáltam összeszedni az erőmet, hogy ki tudjam nyitni a szemem. - Ne lepődj meg, nehezedre fog esni megmozdulni. Erős nyugtatót kaptál, egy medvét is kiütne. Mivel ismerlek, ezért elmondom, hogy a pasasok elmentek. Jungkook.. - itt sóhajtott egyet, amiért legszívesebben nyakon csaptam volna. - Nincs itt, de nem vitték el végül. Nem tudom, hogy haragszik e, vagy sem, de elég feldúlt volt, mikor téged behoztak ide. Próbálj meg még pihenni. Minél előbb akarsz megmozdulni, annál később fog menni.

A francba már, hogy soha semmi nem jön össze! Miért történnek velem ilyenek? Eddig eseménytelennek nevezhettem az életem, de ebben a tanévben felfordult minden! 

Az among us-ban miért jó a hackereknek, hogy tönkreteszik a játékot? XD sose fogom megérteni