It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

25. Hova tartunk..

Egy teljes nap még nem volt annyira vészes, de kettőt már nem fogok tudni lehúzni úgy, hogy közben kerülöm Jungkookot. Hemi-t használtam csalinak, aki tájékoztatott, hogy érzi a professzort, és tudja, hogy az emberei közelednek. Nincs sok időnk, ez pedig nem nyugtatott meg. Önszántunkból kell velük mennünk, vagy lerombolja az iskolát. Nem hagyhatom, hogy még többen vesszenek oda egy őrült ötlete miatt.

A vérfarkasok már amúgy is bonyolult lények, ő pedig még kísérletezik is rajtuk. Remélem nincs több olyan szörnyetege, mint ami belőlem lett.

Este vissza akartam menni a szobámba, de az erdőből hirtelen felkapó szél ismerős szagot hozott magával. A vér mindent beborított, futni kezdtem a szag irányába.

- Tanár úr! - térdeltem le Dr. Choi elé.

- Kedves, hogy még így szólítasz Rona, de én soha nem voltam a tanárod - felelte egy féloldalas mosollyal. Szemüvege mindenhol be volt törve, nem is azon nézett fel rám. Orrából és szájából szivárgott a vér, ahogy a hátát ért erős vágásból is. Tudtam, hogy érzi, itt a vége.

- Menjünk vissza, a gyógyítók majd segítenek - felemeltem a karját, hogy felsegítsem, de ő kedvesen ellökte a kezem, és intett, hogy üljek le.

- Pár percem maradt csak. Méreggel volt átitatva. Ezt kaptam, amiért szólni akartam nektek.

- Miről?

- Jönnek, Rona. El fognak vinni mindenkit. Nem véletlenül ebből az iskolából fogynak a diákok. Ti vagytok a legkülönlegesebbek. Ugyanakkor a legkönnyebben eltüntethetőek is.

- Valakinek csak feltűnik majd.. - gondolkodtam el, de ő rögtön megingatta a fejét.

- Neked feltűnt, hogy hetente cserélődtek az osztálytársaid? - megvontam a vállam és megráztam a fejem. - Ne egyél többet az ottani ételből, és minden világosabb lesz.

- Belekevertek valamit? - nem válaszolt, csak lehunyta a szemét és aprót bólintott.

- A szülőket is elcsitították. Van egy farkas, akinek az ereje uralja az elmét. Mindenkivel elfeledtetik azt, aki meghalt.

- Ezért nem lett tömegháború az eltűnt diákok hollétéről - fejeztem be, szinte felvilágosulva. Hirtelen minden értelmet nyert. Régebben kerestem az indokot, miért nem ismerem a mellettem állót, akivel elvileg éveket voltam összezárva, vagy az egyik nap látott lány vajon hova tűnt. Vivi... Emlékszem, volt egy szertartás az erdőben... Hogy felejthettem el őket? Hisz bíztak bennem.. Én vezettem körbe őket.

Dr. Choi a kezemre tette az övét, és elmosolyodott.

- Ne ostorozd magad. A méreg amit beadtak nektek erősen befolyásolja az emlékeiteket. Erre van ez az egész színjáték. Most viszont menj, mielőtt kiszimatolnak.

- Úgy is értem jönnek. Vigyenek csak.

- Rona. Menj. Vannak még emberek, akik melletted állnak. Támaszkodj rájuk.

- És Ön? - biccentettem oldalra a fejem. Dr. Choi teljesen lefeküdt a földre, és erőtlenül a fákra nézett.

- Olyan békés most az erdő. Boldogan halok meg ilyenkor. Különben sem vagyok egyedül. A farkasom majd átkísér.

- Rendben - álltam fel. - Köszönök mindent. Ön nélkül sok mindent nem tudnék most se.

Nem mondhattam többet mennem kellett. Sajnáltam őt ott hagyni de tudtam. mire visszaérnék vele meghalt volna. Így viszont tényleg nyugodnak és felkészültnek láttam. Beletörődött, hogy neki csak ennyi jutott.

Ahogy visszaértem, szembetaláltam magam Jungkookkal. Hatalmas szemekkel nézett rám lihegve, mint aki futott.

- Mégis hol voltál? És tegnap is!

- Itt-ott - feleltem zavartan, és kikerülve őt becéloztam az ajtót. Megfogott és visszarántott, majd a karomat tartva szaglászni kezdett.

- Mi ez? Mi ez az illat? - Egy pillanatra pislogni is elfelejtettem. Féltem, hogy megérzi, amit az idegen lány mondott. Hogy terhes vagyok. Nem akartam még elmondani neki. - Jól vagy?

- Jungkook eressz el! - Keyla és én egyszerre üvöltöttünk fel. Az arcát csattanó kezem megérezve, hátrált pár lépést és megrökönyödve mért végig, választ várva. - Egyszerűen csak...

- Vér szagod van Rona - közölte. Nem is azt érezte, hanem a tanárt. Én pedig felpofoztam. Miért uralkodik ilyen könnyedén el rajtam a félelem?

Elfelejtetted milyen Omegának lenni? Mikor nincs alfa hormon a testedben?

Kérdezte Keyla. Igaza lehet, a szer teljesen ki fog lassan ürülni, és ez lehet a hatása. Kiskoromban is ilyen voltam, egy levéltől is megijedtem ha úgy volt. Fejemhez kapva futottam el a még mindig tanácstalan férfi előtt, és mentem fel a szobámba. Magamra zártam az ajtót, és másnap reggelig ki se tettem a lábam. A változások, amiken átmentem nem több mint tizenkét óra alatt megijesztettek.

- Ez... Ez lehetetlen - böktem meg a hasam, ami keményebb, és kicsit nagyobb lett. - Miért, hisz csak pár napos.

Utána olvastam, de cseppet sem nyugtatott meg. Semmit sem tudtam a babákról, a születésükről. Ahogy arról sem, hogy minden az anyán múlik. Az én hasam már gömbölyödik, ami emberi ésszel fel nem fogható, de egy farkasnak természetesnek kellene, hogy legyen. Úgy tűnik, az omegák mégse állnak hozzájuk annyira közel, mint ahogy én azt gondoltam régebben. Elvégre a termékeny anyukák képesek másfél hónap alatt kihordani a gyermeküket. A hasban csak a létfontosságú szervek fejlődnek ki teljesen, valamint a végtagok. És ekkor találja meg a farkasa is. Ha ez nem történik meg, halva fog a világra jönni.

Én bizonyára termékeny vagyok, ha ennyitől már megnőtt. Minden további dolgot az életben kell majd megtanulnia, ezért élünk tovább, mint az emberek. Emlékszem, régebben a nagyi, mikor még nem ment el az esze azzal hencegett, hogy ő még húsz évesen is gyerek volt. Aztán amint megtalálta a papát, hirtelen felnőtt hozzá, és szült neki öt gyereket. Mostanában tölthette be a kétszázötödik életévét.

Vajon én meddig élek majd? Jungkook mellett.. Ő erős, hisz alfa, de mi lesz ha itt kell hagynom? Vagy ami rosszabb, ha nekem kell végignéznem az ő halálát?

Jungkook..

Szegényt ok nélkül bántottam. Nem mondtam el neki az igazat pedig megígértem neki, hogy nincs hazudozás vagy titkolózás. A saját magam ígéretét se tartom be, milyen ember az ilyen?

Hirtelen kopogás zavart meg. Nem Jungkook volt az, egy idegen illat áradt be a szobába. Kinyitottam, de a kis hölgyet, aki elém állt nem ismertem.

- Ne haragudj, nem voltál ebédelni.

- Nem érzem jól magam - fogtam a fejemre és tettem úgy, mint aki megszédült ebben a pillanatban is.

- Oh, akkor tessék - nyújtott át nekem egy tálcát, rajta két lefedett edénnyel. - A mai ebéded. Hátha jobban leszel tőle, erőleves és fácán.

- Köszönöm - hajoltam meg. Megvártam, amíg elmegy, és letettem a tálcát az éjjeli szekrényre. Megfogadom a tanár tanácsát, nem fogok többet enni ebből. Biztos azért hozták fel, hogy ne maradjon ki a napi adag a felejtésből. Erre bezzeg odafigyelnek.

Este kinéztem az ablakon, és a sötét erdőt bámultam. Van ott valaki, tudom, mert érzem, hogy figyel. És ettől elfog a hányinger. Hamarosan elfognak és elhurcolnak, aztán ki tudja, hogy ki tudunk e Hemi-vel megint szabadulni valahogy. Seiji... Remélem jól vagy. Én is követni foglak. Csak adj még időt félni és meghunyászkodni kicsit. Most kivételesen azt teszem, amire évek óta kért, de nem érzem magam jobban tőle.

- Keyla - hívtam fel őt. Tudta, mit akarok, rögtön megjelent előttem, de nem ült le.

- Nem. Ezt nem - kezdett bele. Leültem a földre, és a hasamra fogtam.

- Kérlek. Csak te tudod. Amíg ilyen kicsi. Öld meg nekem.