It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

6. Tudatlan

Igyekeztem nem keresni a bajt, és kerülni Jungkookot. Úgy éreztem, mivel megmutattam neki mindent, így leróttam a rám eső feladatokat, így nem kell pátyolgatnom a továbbiakban. Valójában viszont egész nap ő járt a fejemben. Mégpedig azért, mert meg akartam ezt oldani. Kíváncsi természet, amivel nincs is baj, de ha egyszer elkap egy olyan kérdéssel, amire nem vagyok felkészülve, és észreveszi, hogy hazudok neki.. Nem akarok belegondolni, hogy mi fog történni.

Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ebédnél Jungkook fogja a széket, kihúzza és az asztal másik oldalára helyezve elém ül enni. Nagy szemekkel pislogtam fel rá, ugyanis tele volt a szám, de ő nem zavartatta magát.

- Miért ültél ide? - kérdeztem.

- Zavarok?

- Nem - vágtam rá. Semmi kedvem sem volt megbántani. - Nem azért kérdeztem.

- Mindenki olyan furcsa velem. Nem szeretem, ha ok nélkül félnek tőlem, vagy ferde szemmel néznek rám. Miközben jöttem feléd, minden asztalnál elhúzták az üres székeket, nehogy oda üljek.

- Tudod, rajtad kívül van még igaz alfa van a suliban, ők pedig nem a kedvességükről híresek. Lehet nem akarnak veled is abba a csapdába esni, mint velük - vontam vállat. Láttam, mennyire rosszul esik neki az igazság, ezért sóhajtottam egyet, és odaadtam neki a húson levő barackomat. - Nem tudják, mit hagynak ki. Te normális vagy, Jungkook.

- Köszönöm - biccentett, majd elkezdett csipegetni a rizséből. Kicsivel előbb fejeztem be az ebédet, mint ő, ezért hátradőltem, és vártam. - Mindenki olyan izgatott - tette le a pálcikáját. - Ruhákról és pezsgőkről beszélnek.

- Biztos az őszi bál miatt - néztem fel rá. Elmosolyodtam az értetlen arcán, kicsit közelebb húzódtam, és a tenyerembe helyeztem a fejem. - Minden évben megrendezik. Nincs tanítás, helyette egy versenyt hirdetnek, aminek a végén átbulizzuk az egész éjszakát.

- Nem vagyunk ehhez már nagyok?

- Kicsit a saját javukra fordítják a dolgot a tanárok. Tudják, hogy a ,,felnőtteket" - felemeltem az ujjam, és nyuszi füllel jeleztem a felnőtt szónál, ugyanis nem mondanám magunkra azt a jelzőt. - Egy kis versengés nem hozza lázba. Ezért aki nyer, kap egy hét mentességet a tanulás alól. Persze - nevettem fel - abba nem gondolnak bele, hogy pótolni ugyan úgy kell.

- Nos, ez nem egy szokványos egyetem, úgyhogy nem lepődök meg rajta - motyogta az orra alatt.

- Biztos vagyok benne, hogy most is elsütik a szerezz több fát a többieknél feladatot - kezdtem mesélni. - Mivel egy erdő mellett élünk, annyi a feladatunk, hogy egy kézzel készített eszközbe minél több fát összegyűjtsünk a kijelölt idő alatt. Persze a fa a pincébe megy, amit télen eltüzelnek. Ezért mondtam, hogy a saját javukra fordítják.

- És a bál? Milyen?

- Nem tudom - vontam vállat. - Én ezekből mindig kihúzom magam.

- Miért - lepődött meg.

- Mert Seiji, mint iskolaorvos nem játszhat, tehát nincs párom. Nem szeretnék senki terhére lenni. Szóval én ilyenkor segítek a háttér munkákban, miközben pedig ezek buliznak, én alszok egy jót.

- Nem hangzik izgalmasnak. Pedig azt hittem, megszerezzük azt az egy hét szabit. - Lehajtotta a fejét, de épp csak annyira, hogy még rálássak, ajkát pedig lebiggyesztette.

- Ez most felkérés volt? - nevettem fel megint, mire ő bólintott.

- Mint már mondtam, te vagy az egyetlen, aki nem néz rám itt furán. És az elmondottak alapján, te is szimpatizálsz velem, úgyhogy miért ne? Neked is és nekem is ez lesz az első őszi fesztiválunk, amin részt veszünk.

- Te még csak most jöttél de máris lógni akarsz? - dorgáltam meg az ujjammal. Jungkook hátradőlt, és egy veszedelmes mosolyt villantva keresztbe fonta maga előtt a karjait.

- Tudod, a tananyagotok felét már rég tudom. Nem akarom lealacsonyítani az iskolát, de eléggé le van maradva hozzám képest.

- Miénk a megtiszteltetés, hogy egy ilyen hatalmas személyt köszönthetünk köreinkben - felemeltem a kezem, és meghajoltam előtte, mire ő legyintett egyet, és megpöckölte a homlokom.

- Ne legyél ilyen!

- Értettem!

- Rona! - kiáltott fel. Nem tudtam abbahagyni a nevetést, ami kiváltott nála egy víg mosolyt.

Ebéd után hátramentem Seijihez, mivel egész nap nem láttam, és ez nem volt szokványos. Általában legalább egyszer mindig meglátogat. Mikor beléptem a szobába, intett a kezével, hogy zárjam be az ajtót, ezért rögtön a kulcsért nyúltam. Leültem mellé, és belepillantottam a könyvbe, amit olvas, de az első ismeretlen szó után feladtam.

- Kicsit utána néztem az alfáknak. Illetve, az igaz alfáknak.

- Már megint kezded - forgattam meg a szemeim.

- De ez téged is érdekelhet. Tudtad, hogy nekik csak omegák vésődhetnek be?

- És? - vontam vállat. - Seiji, nem én vagyok a végzet asszonya. Még ha ki is fog egy olyan pillanatot, mikor nem vagyok teljes hatása alatt a gyógyszernek, mégis mennyi esély van arra, hogy engem választ a farkasa? - mondani akart valamit, de felemeltem a kezem, és belé fojtottam a szót. - Értem. Aggódsz, mert a húgod vagyok. De felnőttem már. A saját bajaimat én oldom meg.

- Egy dolgot ígérj meg. Mikor karantén nap van, elkerülöd. Messziről.

- Le lesznek zárva a pincébe. Mi keresnivalóm lenne ott? - emeltem fel a kezem. Ahogy az omegáknak megvan minden hónapban a három napos tüzelési idő, úgy az igaz alfáknak is van egy nap, mikor teljesen megbolondulnak, és szinte mindenkinek nekimennek.

Ilyenkor a tanárok már előtte egy nappal elzárják őket, és nem engedik ki addig, amíg le nem higgadtak. Sajnos, ez a fajukba van kódolva, nem tehetnek róla. Ugyanakkor, amíg vannak olyanok, akik próbálnak ellene harcolni, van olyan is, aki teljes mértékben kihasználja, és élvezi a hatalmat. Ezekből szoktak lenni a verekedések.

- Hoztam neked valamit - belenyúlt a kabátja zsebébe, és felém emelt egy apró dobozt. - Ha baj lenne, csak szorítsd össze az ujjaidat. A kis tű, ami megjelenik méreggel van átitatva.

- Seiji - sóhajtottam. A gyűrű már a kezemen volt. Gyönyörű volt. Egy összekuporodott farkast ábrázolt, aki felfelé nézve vonyít. Gondolom, a szájából jön ki a tű.

- Nem öli meg. Csak megbénítja, amíg elmenekülsz.

- Ha használom, leakadsz a témáról? - sandítottam felé.

- Igen. Akkor fogom felhozni, mikor te akarod. Becsszó.

- Rendben. Köszönöm.