It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

11. ...fejet kellett hajtanom

Életembe nem volt még ilyen szar bálom, pedig ez volt az első, amire eljutottam. Igaz, hogy az eleje felejthetetlen volt, ahogy Jungkookal táncoltam, és beszélgettünk, de ami utána jött, kész rémálom. Három napja nem szól hozzám, kerül, még csak észre se veszi a létezésem. Ebédnél meglátta, hogy közeledek felé és inkább otthagyta a kaját, minthogy szót kelljen váltania velem. Nagyon rosszul esik, mert nem ilyennek ismertem meg. Legalább mondott volna valamit, hogy mit rontottam el, nem csak simán ellök magától.

- Ro - állított meg Seiji a folyosón. - Van egy perced? - a falnak támaszkodtam, összefontam a karjaim, és bólintottam. - Kiszámoltam, mikor lesz a tüzelési időszakod. Pont az alfák kiengedése utáni estén fog kezdődni.

- Kész van a gyógyszer? - sandítottam rá. A hülye omega vérem hiába verem át alfa hormonokkal, minden második hónapban tüzelni kezd pontosan három napig. Seiji elintézi nekem az igazolást, valamint egy erős altatót, ami legyengíti a szervezetem, és mély kómában tart. Ugyanis ez igen fájdalmas, mivel még nincs bevésődött alfám ráadásul még én is ráteszek egy lapáttal a szervezetem átverésével.

Az alfa hormon ilyenkor szembeszegül az omega létemmel, és olyan fájdalmaknak teszi ki a testem, amitől megbolondulnék. Így viszont nem tudok semmiről, és mire felébredek, elmúlik minden, mintha mi se történt volna.

- Mi a helyzet a kölyökkel? Nem láttam már egy ideje, hogy beszélnétek. - Seiji nem tud az erdőben történtekről, így arról sem, hogy találkoztam Jungkook igaz alfa lényével. Nagyot sóhajtva megráztam a fejem, és felnéztem a plafonra.

- Megbántottam valamivel, és most kerül.

- Rúgd rá az ajtót. Az mindig hatásos belépő a filmekben.

- Jó lenne - nevettem fel - De zárva van.

- Szóljak a karbantartónak? Egy nap alatt kicseréli. Csak szólj, mikor akarod.

Oldalra pillantottam a férfire, aki mindezt csak jó poénnak szánta, én azonban elgondolkodtam rajta. Ha betörnék hozzá, és elmondanám a magamét, kénytelen lenne meghallgatni. Aztán, hogy mihez kezd vele, már rajta múlik. Az én lelkiismeretem tiszta lesz.

Megvártam az estének azt az egy óráját, mikor fixre tudtam, hogy a tanár nem fog bejönni. Nem tudom, mit csinál ilyenkor, nem is akarom tudni, de általában ebben az egy órában be se teszi a lábát a szintre. Felhívtam szerencsétlen férfit, aki álmoskás hangon, de felvette nekem a telefont, és elpanaszoltam a durva barátomat, aki betörte a saját ajtaját. Seijinek igaza volt, megígérte, hogy holnap délelőtt ránéz, és mire vége lesz az óráinak, már ki lesz cserélve.

Beadtam magamnak az injekciót, amitől a vérem pezsegni kezdett. Az első öt percben a fájdalmon kívül legyőzhetetlennek érzem magam. Nem vagyok gyenge és kiszolgáltatott omega. És ez, mindennél többet ér.

Megálltam az ajtaja előtt, és bekopogtam. Nem válaszolt, biztosra vettem, hogy tudja, én vagyok az, ezért még egyszer kopogtam, mielőtt lendítettem volna a lábam. Őszintén, egy kicsit kételkedtem magamban, hogy be tudok e rúgni egy ép és erősnek látszó faajtót, de mikor reccsent a zár, a falap pedig bedőlt a szobába, elégedetten húztam ki magam.

Jungkook az ablakban ülve nézett vissza rám, elképedt fejjel. Elindultam felé, mire rögtön felpattant, és felém mutatva megállított.

- Mit keresel itt? - vágta hozzám a kérdését, a kidöntött ajtóra pillantva.

- A barátomat, akit elvesztettem egy nap alatt - feleltem dühösen, és csak hogy húzzam egy kicsit, még közelebb léptem. - Mégis mi a francért kerülsz?

- Menj el, Rona.

- Elmegyek, ha válaszolsz - makacskodtam továbbra is, lábammal erőteljesen a padlóra dobbantva. Jungkook oldalt állt nekem, fejével felém fordult, majd zsebre vágta a kezét, és megindult. Lassan, kimérten. Lábának tompa puffanása a laminált padlón csak még jobban megrémített, pláne azokkal a sötét szemekkel vegyítve, amivel engem méregetett.

Végül elértem a falat, és nekiszorultam. Kook olyan közel jött, hogy mikor beszívtam a levegőt, melleim az ő mellkasához ért.

- Te félsz tőlem, Rona - jelentette ki, miközben kezét felemelve a vállam mellé támasztotta, hogy ne tudjak menekülni. - Eddig nem akartam észrevenni, mert eléggé tartózkodó vagy mindenkivel. De mikor ott az erdőben megláttalak, mélyen meghajolva rájöttem, hogy tőlem is félsz.

- Ez nem ilyen egyszerű

- Te voltál az egyetlen, akivel jól éreztem magam - folytatta, a szavamba vágva. - Aki nem akart nekem benyalni a szép szavaival, aki nem alfaként kezelt, hanem inkább.. Kölyökként. Egyszerű emberként. Nem te rohantál utánam, hanem én utánad. De ha nem tudok egy ilyen embert normálisan magam mellett tartani, akkor mi értelme egyáltalán foglalkozni vele?

- Szóval ennyi? Ez a hatalmas taktikád, hogy innentől kezdve mellőzöl? Igazad lehet, egy gyerek vagy Jungkook. Elfutsz a viszályok elől.

- Menj el, Rona - lökte el magát a faltól, és fordított nekem hátat.

Lilát láttam a dühtől, de nem értettem, miért. Miért ragaszkodok ennyire ehhez a férfihoz? Az emberek jönnek és mennek, ezt elfogadtam már gyerekként is. Most viszont, annak a tudata, hogy őt elveszítem megrémiszt.

Nem tudtam mit tenni, a testem viszont magától cselekedett. Megragadtam Kook kezét, megfordítottam, és taszítottam rajta egyet, amitől az ágyban kötött ki. Mielőtt felülhetett volna, terpeszbe vágtam magam, és fölé magasodtam.

- Na idefigyelj Jeon. Igazad van, akkor féltem tőled. Nem ismerlek valami jól, és sose voltam még ennyit egy alfával. Nézz a konok fejed mélyére, és gondolkodj el azon, te mit tennél fordított esetben. Ha összekerülnél mondjuk egy omegával - magabiztosan dobálóztam a szavakkal, mert biztos voltam benne, hogy nem sokkal találkozott az élete során. -  Tudnád kezelni a depressziós kirohanásait? Hogy olyan érzékenyek? Nem. Te is megijednél, hogy esetleg te bántottad meg valamivel. De nyilván ezen nem gondolkodsz, hisz egy szaros házban nőttél fel a négy fal között.

- Mintha lett volna más választásom!

- Egy tudatlan kisgyerek vagy! - kiáltottam vissza rá, ahogy ő is rám. - Ha eddig nem is volt, most van, de te mégse élsz vele. Az életben nekünk kell választanunk, kik akarunk lenni. Az, akit a világ lát, vagy akik valójában vagyunk - Jungkook szája tátva maradt, szemei izzani kezdtek, fogai megint megnőttek.

- Ezt pont te akarod velem elhitetni, kicsi Rona? - húzta ördögi mosolyra a száját. Felegyenesedve figyeltem a férfit, aki kettő pislantás után visszaváltozott, de még mindig csak figyelt. Az előbb.. - Nem akarom, hogy félj tőlem - felelte.

- Lány vagyok Jungkook. Hősiesen bevallom, hogy a békáktól is sikítani akarok.

- Jössz nekem egy új ajtóval - pillantott el az üres keret felé. Felsóhajtottam, és megtámaszkodtam a mellkasán.

- Holnapra, mikor délután felérsz, már ott lesz.

- Oh, szóval ez is a terved része volt - forgatta meg szemeit, de már láttam rajta a megbocsájtás mosolyát.

- Igen, mert így legalább felkeltettem a figyelmed. Ha arra várok, hogy majd beengedsz, az örökkévalóságig kopogtathattam volna. Most viszont, mivel a te hibád, hogy ilyen későn is fent vagyok, adj ennem.