It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

31. Színpadra farkas!

Tiszta hülye vagyok. Ahelyett, hogy Lunával és Kwonnal mentem volna vadászni, itt ülök a folyó mentén, mert ma is Rona után kémkedtem. Azaz Himiko. Nem jön a számra ez a név. Már tizenkilenc éve, hogy követem mindenhova, de nem érzek semmit belül, csak ürességet. Bezzeg annak a fenegyereknek arany élete lett mellettem! Van hol aludnia, ráadásul még a lányom is bevésődött neki.

Szerencséje, hogy omega, ezért Luna a dominánsabb. Így legalább tudom, hogy csak az fog történni kettejük között, amit Luna is akar. Bár tény, a kölyök sose volt erőszakos, inkább csak modortalan és bunkó. És Luna megszerette. Ugyan olyan fura ízlése van, mint az anyjának. Elvégre... Valahogy ő is belém szeretett.

- Szia - jött egy idegen hang a hátam mögül. Megfordultam, és megláttam Ronát, ahogy remegve felém közeledik. - Szóval... Nekem most el kéne mennem melletted, mert ez az egy út vezet át a folyón, és a másik oldalon van gomba, amit anyám kért. Ugye nem fogsz... Megenni? - ez meg mégis miről beszél?

Teljesen elfelejtettem, hogy farkas alakban voltam. Mikor lenéztem magamra rájöttem, miért hallom a szívverését, és arrébb álltam, ami őszinte meglepődést váltott ki belőle.

- Köszönöm - mosolyodott el. Lassan haladt el előttem, bizalmatlanul és félénken. Én pedig amint a folyó közepére ért, elindultam utána. Csak akkor vett észre, mikor átért, és lefordult az egyik ösvényre. - Jössz velem? Ám legyen.

Évekkel ezelőtt vettem észre, hogy furcsán viselkedik. Persze akkor még tini volt, és most se mondhatni még felnőttnek, de már sokkal érettebben gondolkodik. Emlékszem, mikor öt évesen elkezdett beszélni a fákkal. Azt se tudtam hova ássam el magam.

De ami a legjobban fáj, hogy okos, szép, és vakmerő is, még sincsenek barátai. A furcsa képzelgései miatt, amiket megoszt másokkal, különcnek hiszik, és kitagadják. Hamvasnak igaza volt tizenkilenc évvel ezelőtt, mikor azt mondta, hogy szenvedni fog. De ő töretlenül mosolyog, mintha semmi baja se lenne. Ilyenkor hiszem azt, hogy tényleg Ronával van dolgom.

Teleszedte a kosarat gombával, meg némi bogyóval, amiről azt se tudtam, micsoda, és elindult visszafele, de a folyónál megállt. Kinézett magának egy nagyobb követ, és leült enni.

- Kérsz? - nyújtotta felém az egyik piros érettebbnek kinéző bogyót, de én nem vettem el. Farkas alakban nincs gusztusom erre, pedig nem vetem meg. - Oh tényleg, te nem eszel ilyet - válaszolt saját magának. - Tudod, elég ijesztő, hogy itt vagy, mert valószínűleg veszett vagy, és mindjárt nekem esel. Azért vagy ilyen barátságos.

Veszett? Kisanyám, jó, hogy azt nem vágod a fejemhez, hogy nem vagyok beoltva!

- De mivel úgy se érted mit mondok, most végre beszélhetek erről valakinek. Tudod nekem most suliban lenne a helyem, de nem akartam menni. Mindenki bolondnak néz, mert kiskorom óta egyetlen dolgot vagyok képes álmodni. De az olyan valóságos - sóhajtott és nézett fel az égre. - Egy kislányt tartok a kezemben, én pedig egy férfi karjai között vagyok, viszont az arcát sose látom. Nagyon fura - ejtette le a fejét és vett még egy bogyót. - A múltkor egy farkast is lerajzoltam, aki megjelent mellettünk. Majdnem olyan volt, mint te, csak te szebb vagy mint a rajzom - pillantott rám csillogó szemekkel. - Nekem pedig most mennem kell. Köszönöm, hogy elkísértél - biccentett a fejével, és még pár másodpercig vonakodott az elindulástól, mégis elfordult, mikor látta, hogy nem megyek utána. Nem mehettem. Ő oda tartozik. És mégis, most elkezdett fájni érte a szívem.

Húzzam vissza ebbe a világba? De mégis hogyan? Hogyan tudnám előcsalogatni Ronát Himikoból? Ha megharapom, akkor csak átváltozik, és nem fogja érteni a helyzetet.

Otthon azzal kellett szembesülnöm, hogy ezek nem csak együtt vadásznak, de együtt is alszanak. A kanapén ájultak be, körülöttük fácán tetemekkel, amik összetollazták a nappalit. Elhúztam onnan a dögöket, és egy nagyobb lábosba tettem, hogy vacsorát csináljak. Persze Luna rögtön felébredt, amint kinyitotta ma hűtőt, és hátulról megölelt.

- Merre jártál apa? Uh, hadd mutassak valamit! - megfordított, és megragadta a homlokomat. Szemeim elé tárult az a táj, amit ők láttak a vadászat során. Egy ritka kék madárfajt mutatott, amik pont akkor bújtak elő a tojásból. Gyönyörű színük volt, és a mögöttük levő vízesés csak még mesésebbé tette a képet.

Ekkor ugrott be valami. Valami, ami egyenesen mellbe vágott. Megragadtam Luna kezét, aki a hevességem miatt felkiáltott.

- Te vagy a megoldás! Istenem, de örülök, hogy vagy nekem! - öleltem át a semmit sem értő lányt, aki csak a vállamat ütögette, válaszért kiáltozva.

- Mi folyik itt? Megvesztél?

- Miért hiszi mindenki ezt rólam? Talán habzik a szám vagy mi? - vicsorogtam rá. Rögtön előcsaltam a mosolyát, ami még a legrosszabb napomat is meg tudja szépíteni. - Megtaláltam anyádat.

- M..Mi? - kerekedtek ki a szemei. Elmondtam neki mindent, hogy mi történt vele. Nem akartam, és nem is tudtam volna előtte tovább titkolózni. Minden érintésénél belelát az elmémbe, ha akarja a legféltettebb titkomat is előcsalogatja. De ott van az ereje másik fele.

- Viszont kellesz neki, hogy újra önmaga legyen. - Luna hátra nyúlt, de a pult túlságosan messze volt tőle. Még időben elkaptam, majdnem elájult a sokk miatt ami érte. - Újjászületett, és egy boldog családban nevelkedett fel. Most viszont gyötri a lelke másik fele, amik folyamatosan emlékeztetni akarják az előző életére. De mivel ő csak egy egyszerű ember, nem tud rájönni a titkunkra.

- És én miért kellek?

- Rona - sóhajtottam és megnyaltam a számat. - Az anyád ott él, abban az emberben. Ha megmutatod neki az emlékeidet róla, és azokat, amiket tőlem loptál el - pöccintettem fel az orrát, mivel pontosan tudta a kis galád, hogy miről beszélek - Akkor talán öntudatra ébred. Vagy összemosódik a két lélek, de Ronát visszakaphatjuk. Egy próbát megér.

- Apa, alig van emlékem anyáról, és azok amiket te mutattál sem valami sokak.

- Tiéd az összes - megemeltem a kezét és a tenyerét a homlokomra tettem. - Nincs titkolni valóm, szívd magadba az összes emlékem róla.

- Kösz, de nem akarom látni, hogyan fogantam. Úgyhogy majd holnap, mikor több erőm lesz megkeresem azokat, amiket használhatnék.

- Imádlak kicsim - pusziltam meg a homlokát.