It's an omega like an alpha [Jungkook ff.] - Befejezett

23. Néha jobb a tudatlanság

- Ro... Rona!

- Keyla - nyöszörögtem gondolatban. Nem akartam sem felkelni, sem pedig felkelteni Kookot. - Ne most. Nincs kedvem hallgatni a lebaszásod - fogalmaztam nyersen.

- Azt csinálsz, amit akarsz. Amit tettetek tegnap nem változtat azon, hogy nem vésődött be neked. Most viszont kelj fel.

- Miért?

- Felébredt a kislány - mondta halkan. Szemeimből pillanatok alatt pattant ki az álmosság. Fésülködés nélkül öltöztem fel és indultam le oda, ahol tegnap feküdt. Igaza volt, az ágyon ült, kezében egy bögre teával, és kifelé tekintgetett. Miko rögtön felállt, és egy halvány mosollyal az arcán magunkra hagyott.

- Szia - vigyorodott el.

- Hello... Ha jól hallottam, engem kerestél. Rona vagyok.

Nagyokat pislogott, mint aki nem érti a helyzetet. Szemei izzani kezdtek, kihúzta magát, és a levegőbe szagolt.

- Nahát. Alfa lett belőled? Nem változtál - felelte vidáman. - Olyan rég találkoztunk. Hiányoztál.

- Várj, mi? - ültem le mellé a székre. - Még sosem láttalak. A nevedet se tudom.

- Hemi vagyok - jelentette ki úgy, mintha tudnom kellett volna. - Annyi idős vagyok mint te. Csak engem úgy formáltak, hogy sose nőjek fel. Kiskorunkban együtt raboskodtunk.

- Nem, ez nem igaz - tagadtam továbbra is érzéketlen arccal. Nem rémlik se a neve, se az arca. Az pedig, amit mond abszurd. Felfordul a gyomrom. Mi folyik itt?

- Seiji jól eltitkolta előled. De az, hogy nem ébredtél öntudatra... Furcsa. Nekem pár év után visszatérő álmaim voltak arról a borzalomról.

- Seiji? Mi köze van ehhez neki? Őt elrabolták.

- Igen, de tudom hol van. Ezért is jöttem - biccentette oldalra a fejét. - Oda vitték, ahol az egész elkezdődött.

- Mégis micsoda? - kiáltottam fel, a combomra csapva. Megszeppenve húzódott el tőlem, ami jelen pillanatban nem tudott érdekelni. Összezavarodtam. - Nem értelek - böktem ki higgadtabban.

- Mikor gyerekek voltunk, összegyűjtöttek párunkat, hogy kísérletezzenek rajtunk. Én például képes vagyok más energiáját magamba olvasztani. Három hosszú évig kínoztak, amíg a belém fecskendezett vámpír vér eggyé nem vált a gyenge farkas génemmel. Borzalmas volt, a farkasom szenvedett és haldoklott. El is vesztettem vele a kapcsolatot, de tudtam, hogy velem van.

Eszembe jutott, mikor először adtam be magamnak az alfa feromont. Én is ugyan így éreztem Keyla iránt. Sajnáltam, de tudtam, nincs más választásom. Élni akartam, és ez omegaként csak pokol lett volna.

- Akkor te nem így születtél? - kérdeztem. Beugrott az, amit Jungkook testvére mesélt nekünk a keresztezett gyermekekről. Hogy nem lett volna szabad megszületniük.

- Létrehoztak - mondta, mintha természetes lenne. Szeme se rebbent, pedig egy szörnyű dologról beszélt. Lehet azért tartom furcsának, mert a szememre hagyatkozom? Fel kéne fognom, hogy ő nem kilenc éves, mint amennyinek kinéz, hanem egyidős velem. - Ahogy téged is.

- Ez lehetetlen - egy pillanatra megjelent előttem Keyla, ahogy tanácstalan arccal leül, és hallgatja a lányt. Ő se tud semmiről. Ez valahol megnyugtatott.

- Rona, egyetlen omega sem lenne képes elviselni annyi ideig az alfa feromont, mint te. Te régen ember voltál - szavai késként szúródtak a szívembe, ahogy szépen lassan felfogtam. - Az egyetlen ember, a társaságunkban - szegte le a fejét. - Először omegává tettek, majd addig mutálták a génjeidet, amíg te is befogadó képes nem lettél. Ellenállóbb, masszívabb.