Korán keltem mivel valakik hangosan veszekedtek ha jól hallottam a müzliről vicces mert a legtöbben azt gondolnák hogy a bosszuállókat nem izgatják ilyen piti ügyek de mégis. Ránéztem az órára a telefonomon és csak hajnali 3at mutatott úgyhogy Angyalra néztem. Aki úgy aludt a lábamnál az ágyon hogy egy párnát rakott a fejére ami még nekem is rejtély hogy hogyan csinálta de az biztos hogy aranyos volt. Kimentem a konyhába ahol nem meglepő módon Tony és Steve veszekedtek miközben Sam a kanapén aludt fülhallgatóval a fülében.
-Hé fiúk hajnali 3 hagyátok abba aludni akarok-kiabáltam rájuk de nem figyeltek rám úgyhogy inkább visszamentem és követtem Sam példáját.Reggel hulla fáradtan ébredtem mivel nem sokat tudtam aludni a késő esti edzésem és a vita között. Közben meg még kevesebbet. Amúgy a végére már szinte mindenki becsatlakozott a vitába mivel nem tudtak aludni.
-Befejeztetek már a vitát?-sétáltam ki kócos hajjal pizsamában ami egy már jó régi Samtől kapott póló volt és egy rövidnadrág. De nem igazán tűntem ki a tömegből mert mindenki fáradt volt és nyúzott.
-Hogy lehet hogy a kutya kipihentebb mint mi együtt véve?-kérdezte Nat hulla fárdatan szintén pizsamában az övé is hasonlított az enyémhez. Ő azt hiszem Clintet nyúlta le
-Én se értem de a fejére rakott egy párnát-válaszoltam és a helyzethez képest túlpörgött kutyámara néztem.
-Szerinted adna az energájából?-jött oda hozzám Vanda és simogatta meg Angyalt.
-Amúgy min veszekedtek este?-kérdeztem a szobában lévőket.
-Tony volt a soros hogy kaját vegyen de nem vett és azt állította hogy Steve a soros aki nem hagyta magát és ezen veszekedtek-magyarázta el a vita kezdetét Sam a hangjából itélve ő sem volt a helyzet magaslatán bár az arcát nem láttam mivel háttal ült nekem.
-Hófehérke kapard össz Robotzsarut és találkozunk az autónál-jelent meg mögöttem Tony.
-Miért?-kérdeztem értetlenül hogy mit akar Buckytól.
-Mert elviszem kirándulni téged pedig kiraklak az iskolánál-valaszolt és már ment is kávét szerezni úgyhogy elindultam a felébreszteni Buckyt.
-Péntek Bucky a szobájában van?-kérdeztem a mesterseges inteligenciát.
-Megerősítve Mr. Barns a szobajában tartózkodik-érkezett a válasz a kérdésre. Úgyhogy az ajtajához mentem és bekopogtam. Nem kaptam választ úgyhogy benyitottam.
-Ki az?-motyogta a párnájába félálomban.
-Szia csak én vagyok-válaszoltam neki mire a hátára fordult.
-Fontos?
-Nem tudom Tony mondta hogy készülődj mert kirándulni mentek-mondtam neki de a reakciója meglepett ránézett az órára az éjjeli szekrényen és visszanyomta a fejét a párnába.
-Gyere vissza 5 perc mulva most csönd van-beszélt megint a párnába.
-Alkut ajánlok ha adsz nekem egy pólót akkor kapsz még 10 percet-ajánlottam és felült.
-Benne vagyok. Ez jó lesz?-fogadta el az alkut és mutatott az amúgy fekete hosszúujjú pólójára. Valaszul csak bólintottam ő levette a pólóját és kezembe dobta majd visszafeküdt.
-Köszi-mondtam és kimentem a szobából. Új pizsama beszerezve ez a módszer mindig bejön így szereztem Samtől is. A szobámban Angyal az ágyon várt és kivételesen egy labdával játszott.
-Gyere kislány-szóltam neki és elindultam zuhanyozni. Az együtt zuhanyzás már mindennapos hagyomány lett az évek alatt. Miután végeztem belenéztem a tükörbe ami azt illeti a szituhoz képest eléggé kipihentnek nézek ki úgyhogy hagytam a francba a sminkelést. A hajamat kiengedtem. A mai szettem a conversemből egy egyszerű fehér szaggatott farmerből meg egy fehér és világos rózsaszín csíkos szűk fazonú pólóból állt. Amihez felvettem az A betűs nyakláncomat és egy világos barna bőrkabátot. Angyalra ráadtam a nyakkörvét és bepakoltam a táskába.
-Letelt a 10 perced-mentem be Buckyt felébreszteni Angyallal.
-Szia kutyus jöttél ébreszteni?-kezdte simogatni Angyalt.
-Készülődni hamarosan indulunk-írt Tony SMSt.
-Kelj fel be kell érnem órára-kértem és végre felült.
-Had aludjak még-nézett kiskutya szemekkel rám.
-Hol vannak a cuccaid?-kérdeztem mert nem igazán haladtunk előre. Valaszképp egy táskára mutatott a fürdőajtajában.
Kivettem a táskából egy világosszürke hosszúújjút és egy egyszerű kék farmert.
-Tessék-nyomtam a kezébe a ruhákat-Angyal ne engedd visszaaludni-utasítottam őt majd kimentem.

YOU ARE READING
《Szellem》
FanfictionEz a történet Lexi életét mutatja be a bosszúállókkal. A történet nem a hősködésre fókuszál legfőképp. Ha szeretnél többet megtudni olvass bele. 《Szünetel》