XXVIII.

35 5 0
                                        

Mindenkinek itt kell lennie még fél óráig. Az egész terem nagyából ki van takarítva és fel van díszítve.
-Meddig kell még itt rohadnunk?-kérdezte
szenvedéssel a hangjában Ethan. Élveztem hogy szenved de egyet is kell vele értenem mivel rohadtul nem haladtunk semerre sem azzal hogy a lelátón ücsörögtünk és vártuk mikor lesz vége. Bucky segített elég sokat mivel a vállán ülve elértem a dolgokat létra nélkül. Amikor nem létrának használtam a lelátón ült törökülésben és úgy olvasott hogy Angyal egyel feljebb feküdt és a vállára tette a fejét. Aranyosak voltak.
-Viszlát gyerekek holnap a bálon találkozunk-
jelent meg végre a minket "felügyelő" tanár.

Nemrég értünk vissza a bázisra de Vanda már berángatott a szobájába Buckyval és Angyallal. Káosz a már a szobában volt mikor behúzott minket és segítség kérőn nézett ránk miközben próbálta leszedni a cuki piros csokornyakkendőjét.
-Na ne már szegény kutyát is?-kérdezte Bucky
miután Káosz szó szerint a háta mögé menekült.
-Ne aggódj most ti jöttök-nézett Vanda
ördögien ránk-Lexi ezt próbáld fel!-nyomott a kezembe egy lila ruhár és betolt egy paraván mögé.
-Nem jön be-jelentettem ki.
-Amig azt nem mondom hogy nem jó addig
nem vetheted el-közölte a "fogvatartónk"-Gyere elő- parancsolt rám és nem sok választást hagyva az erejével odébbtolta a paravánt.
-Én szóltam hogy nem jó-közöltem és
vártam a véleményét.
-Szép hegek-mutatott végig rajtam Bucky
majd utalt arra hogy a ruha kb összes kivágásánál látszik minimum egy durvább heg.
-Ezt amúgy köszi-húztam fel a ruhám és
mutattam egy golyónyomra ami szétvitte a  térdem.
-Bocsi-reagált rá úgy mint egy kisgyerek
mikor tudja hogy rosszat csinált és rajtakapták. Lehajtott fejjel bámulta a cipője orrát és Káoszt simogatta.
-Nem te hoztad a döntést-kulcsoltam a
nyakára a kezem erre ő megölelt és
felegyenesedett minek a következtében én felemelkedtem a földről.
-Aww. Hát ez nagyon cuki. Elég is belőle-
érkezett meg Tony a szobába és lelökte a lábam Bucky derekáról amivel kapaszkodtam ezért elengedtem a nyakát. És Tony felé fordultam Bucky karjaival még mindig körülöttem.
-Ezt mért kellett Tony?-kérdezte Vanda
legalább a mi oldalunkon van ha már megkínoz...
-1 azért mert a Mirelit Tömeggyilkos nem
a legstabilabb még. 2 pedig hogy legutóbb a II. világháború előtt volt valakiv...
-És itt félbe is szakítalak. Térj a lényegre.
-Itt laktok együtt sok más emberrel és senki sem akarja hallgatni azt amikor majd összevesztek miután hülye módon lefeküdtél vele-ért a végére és pedig meg akartam ütni mivel elegem van a hülye szabályaiból de Bucky szorított a fogásán így csak kapálózni tudtam.
-Tudod mit ha már a szexuális életnél tartunk én ránéznék Natra és Stevere-adtam fel a próbálkozást-És ha a szüzességem miatt aggódnál nem kell. Már elkéstél vele-közöltem és csak hogy bosszantsam lehúztam Buckyt és megcsókoltam.
-Néha úgy érzem hogy csak a
bosszantására vagyok jó-nézett rám mosolyogva Bucky miután Tony kiment. Nekem pedig most esett le hogy még mindig a lila ruha van rajtam.
-Vissza a próbához-tapsolt kettőt Vanda-
És azt hiszem rájöttem melyik a tökéletes
ruha nektek-közölte és a kipakolt ruhaakasztóról levett egy hosszú fekete ruhát meg varázsolt valahonnan egy fekete inget Buckynak.
-Lexi jól áll a ruha-nézett rám a boszi-
Bucky te pedig húzd fel ezt is-dobott felé egy fekete öltönynadrágot-Eszedbe se jusson!-kiabált rá mivel full feketében le akart ülni a 2 kutya közé.
-Bocsi a zavarásért de öltözzetek vissza.
Lexi itt van Ash, kb 2 perce hívott Matt valami régi ügy miatt és itt van egy osztálytársad is-jelent meg Kira az ajtóban.
-Mikor lettem én ilyen rohadt népszerű?-
kérdeztem és elnevettem magam már a báli ruha nélkül.
-Pedig nem is láttak a ruhádban-kaptam
meg az első tipikus pasis megjegyzést Buckytól-És nélküle sem-tette hozzá mivel kijöttem a takarásból sportmelltartóban és egy tapadós rövidnadrágban.
-Nem bírtad volna ki, ugye?
-Mentségemre szóljon pasi vagyok-tette
fel a kezeit védekezően.
-Lexii telefon és a bátyád-váltotta vissza
a témát Kira.
-Ja igen Ash Tonyhoz jött, Mattet mindjárt
visszahívom és ha Britt van az ajtóban akkor hívja be valaki ha nem akkor zuhanyzom. Ha ez még nem elég akkor tedd hozzá hogy nem vagyok egyedül-mondtam és közben felhúztam a pólóm.

《Szellem》Onde histórias criam vida. Descubra agora