Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

7. Ennyin múlott

Figyelmeztetés: erőszak, vér.

- Végre... - Kakashi nem akart hinni a szemeinek. Obito ébredezni kezdett, kétség kívül magához tért! Elmondhatatlanul megkönnyebbült ezt látva, és a boldogság is elöntötte, gyorsan közelebb is hajolt hozzá, látni akarta minden rezdülését.

Az Uchihának szüksége volt egy jó percre, hogy felfogja a környezetét, a szemei borzalmasan nehéznek érződtek, még levegőt vennie sem volt könnyű, a végtagjaira pedig mintha béklyókat kötöttek volna. Lassan körbepillantott - a szoba félhomályba burkolózott, csak az éjjeliszekrényen égett egy kislámpa, meg a félig lehúzott redőny alatt szűrődött be némi holdfény. Először a tekintete simán átsiklott a jelenlévő személyen, de nemsokára észrevette őt és meg is lepődött - mit keres itt Kakashi? Egyáltalán hol vannak? Megpróbált visszagondolni, hogy mi történhetett ezelőtt, aztán bevillant neki egy kép arról, ahogy a tenyerében szorongatta a sok színes tablettát. Tényleg... Hiszen ő végezni akart magával. Meg is tette, már emlékezett! Lenyelte őket, aztán... Aztán...

- Obito... Vége van. Életben vagy, hála az égnek... - Ez a mondat zökkentette őt vissza végleg. Életben van... Életben... Nem, ez nem lehet, hiszen ő... Annyinak bőven elégnek kellett volna lennie...! Hirtelen nem tudott erre máshogy reagálni, csak rázni kezdte a fejét lassan, a szemébe könnyek gyűltek, a teste pedig reszketni kezdett. Hát kudarcot vallott. Még mindig itt van ezen a szörnyű helyen... Ő csak el akart tűnni innen, miért nem teheti ezt meg? Kinek képzeli itt magát mindenki, hogy rendelkeznek az ő élete felett... Halkan sírni kezdett még mindig rázva a fejét, mintha ezzel megmásíthatná a történteket. Nem akarta elfogadni és kész.

Kakashi nem volt felkészülve arra, hogy a másik első reakciója a sírás lesz, le is fagyott ettől, nem tudta, mit mondhatna vagy tehetne ellene, csak ült az ágya mellett kővé dermedve és nézte, ahogy az Uchiha barázdált arcán folynak lefelé a könnycseppek. Olyan sokmindent akart neki mondani, de erre nem voltak megfelelő szavai. Azt hitte, Obito biztosan megbánta, amit tett magával, és most nagyon boldog lesz, hogy megmenekült. Most mégis úgy sírt, mint aki emiatt csak még szomorúbb lett.

A feketehajú végül lassan lecsillapodott, normalizálta a légzését és Kakashira vezette a tekintetét. Aztán megszólalt.

- Te mentettél meg? - A hangja erőtlen volt és halk, érzelemnek nyoma sem volt benne, hidegen csengett. A Hatake meghökkent a kérdést hallva, de végül bólintott egy aprót, hiszen ez volt az igazság. Erre Obito arca megint összerándult, csak most még keservesebben, a szemeiben pedig felcsillant a düh. - Te tényleg egy szörnyeteg vagy...

Szörnyeteg? Mégis miről beszél ez... Mégis milyen ember lenne az olyan, aki hagyja a másikat csak úgy meghalni?! Kakashi egyre jobban összezavarodott.

- Obito, én most nem igazán értem, hogy... - Erre az említett arca csak még mérgesebb grimaszt vett fel, a tekintete csak úgy perzselt.

- Nem érted? - sziszegte halkan. - Először Rint veszítettem el miattad, és most, amikor meg akarok halni, te megtagadod ezt tőlem? Mégis kinek képzeled te magad? Ennyire szeretsz mások életével játszani?!

Rin.

Hát végül megtörtént, elérkeztek végre arra a pontra, hogy a múltjukról beszélnek. Bár Kakashi nem így képzelte el, nem ilyen fájdalmas szituációban, de... Legalább ideértek. Visszafordulni pedig már nem lehetett onnantól kezdve, hogy Obito kimondta azt a bizonyos nevet. Rin...

Az őszhajú csak lehajtotta a fejét, nem tudott mit mondani. Azt hitte, ha ez szóba kerül már simán fog tudni rá reagálni, volt ideje gondolkozni a tíz év alatt az incidensen. Most mégis törlődött a fejéből minden értelmes gondolat, tág szemekkel meredt maga elé és minden, amit látott, a lány volt, Nohara Rin. Az a lány, aki életét vesztette tizenhét éves korukban, talán Kakashi hibájából, talán nem... Obitonak meggyőződése volt, hogy a fiú tehetett az egészről, és úgy tűnik erről azóta sem változott meg a véleménye.

Nyár volt, pár napon belül kezdődött a végzős évük a gimnáziumban, ők hárman pedig - Obito, Rin és Kakashi - elmentek egy este még egy utolsót szórakozni, mielőtt megkezdődik a tanév és az érettségi előtti nagy hajrá. Tökéletes lezárása volt a nyárnak, mindenről elfelejtkeztek és csak a jókedvnek szentelték minden figyelmüket, hibátlan este volt. Csakhogy közrejátszott egy szerencsétlen véletlen, ami mindhármójuk életét gyökeresen megváltoztatta.

Éppen egy késő éjszakai buszon utaztak hazafelé, Obito már leszállt pár megállóval ezelőtt, Kakashi és Rin így ketten maradtak a tömött buszon. Sok fiatal vette őket körbe, a legtöbben ezt a pénteket szemelték ki nyárbúcsúztató napnak, csak úgy, mint ahogy ők is. Zsongott a jármű a hangoskodástól, nevetéstől, de ezen kívül megvolt a rend, a sofőrnek nem kellett az utasokra parancsolnia. A Hatake és a lány már nem kaptak ülőhelyet, középen álltak és kapaszkodtak az egyik fémrúdba, miközben beszélgettek. Kakashi állt háttal az egyik széksornak, Rin pedig előtte, így a fiú nem láthatta, hogy mégis mi készülődik éppen mögötte - egy nem túl bizalomgerjesztő férfi állt fel az egyik székről, kissé imbolygott, miközben matatott valamit a nadrágzsebében. Rin látta ezt a szeme sarkából, de nem figyelt rá, hiszen biztosan csak arra készült, hogy leszáll a következő megállóban - csakhogy a következő pillanatban a lány észrevett egy fémes csillanást egy kicsit lentebbről. Lassan megtalálta a tekintetével a fény forrását, ami nem volt más, mint egy aprócska zsebkés, ami egyenesen Kakashi háta felé meredt, és a kéz, ami fogta már lendült is hátrafelé, hogy lendületet vegyen a szúráshoz.

A Hatake az egyik pillanatban még egy sztorit mesélt Rinnek nevetgélve, a következőben pedig olyan gyorsan történt egyszerre megannyi dolog, hogy azt sem tudta, hová nézzen. A lány egyszerre csak átölelte őt és bivalyerővel fordított kettejük pozícióján - mostmár ő állt belül, Rin pedig a székeknek háttal, akinek a torkán fájdalmas nyögés szakadt fel, majd még egy és még egy, de már egyre halkabban. A szürkehajú pedig csak állt az őt szorongató karok között, amik lassan elernyedtek, a lány pedig rádőlt erőtlenül, úgy kellett szinte elkapnia, hogy ne essen el. Ahogy a derekát fogta, nedves, meleg folyadékot érzett a tenyerén, és ahogy maga elé emelte a kezét, megroggyantak alatta a lábai. Csupa vér volt.

Az ezután következő dolgok már gyorsan lefolytak. Jó páran észrevették, hogy mi történt, kitört a sikoltozás és a káosz. Valaki már le is fogta az elkövetőt, aki mintha valami jót cselekedett volna, úgy vigyorgott össze-vissza... Kakashi már a busz padlóján kuporgott az ölében Rinnel, akinek a szemeiből már rég kihunyt az élet. Hamar meghalt, az a férfi tett róla, hogy ne szenvedjen sokat... Csak fogta a szép arcot reszkető kezekkel és bámult rá, nem akarta elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Rin megvédte őt az élete árán, kérdés nélkül. Egy szó nélkül. Meglátta a veszélyt és cselekedett, nem törődve a saját épségével... A mai napig nem értette meg, hogy mivel érdemelte ezt ki, hogy miért volt ő ennyire fontos a lánynak - de már késő volt ezen rágódnia, hiszen nem lehetett visszahozni őt az életbe, bármennyire is szerette volna.

Ezután a trauma után csak egy dolog járt a fejében, miközben már egy rendőrautóban ült. Szólnia kellett Obitonak, nem hagyhatta, hogy a hírekből, vagy valaki mástól tudja ezt meg, hiszen Rin őt mentette, az ő felelőssége közölnie ezt a lány barátjával - nagybetűsen. Pár hónappal ezelőtt végre összejöttek, az Uchiha már évek óta próbálta rávenni magát, hogy bevallja az érzéseit, és végre sikerült neki, a dolog pedig a lehető legjobban sült el, Kakashi nagyon örült nekik. Viszont emiatt most csak még borzalmasabbnak tűnt ez a szörnyű eset, szavakat is alig talált rá. Aztán csak-csak sikerült bátorságot merítenie, felhívta a fiút, és a végére már sírva, a könnyeit nyelve mondta el neki, hogy mi is történt. Nem rejtette el előle a részleteket, hogy Rin őt védve halt meg, mindent elmondott neki, mert megérdemelte, hogy tudja az igazságot - hiába volt ez Kakashinak nagyon nehéz, hiszen fájdalmasan marta őt a bűntudat. Neki kellett volna meghalnia, az az ember őt akarta megkéselni... Obito pedig később nem is volt rest ezt megannyiszor a szemébe mondani.

Végre! Végre kiderült a múltjuk wáá.. :D Ti mire gondoltatok, amíg eljutottatok idáig? Valaki esetleg eltalálta? 😏
Remélem tetszett az eheti rész ❤️ Páran mindig csillagozzátok a részeket, ami nagyon boldoggá tesz. :D És már huszan látták a legutolsót, ami így... how?? Mindenkinek köszi szépen, aki hétről hétre itt van és olvassa ezt a kis irományt :) ❤️ Vélemények jöhetnek!

(2021.10.10.)