Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

12. Válaszok

Kakashi pont elérte az íróasztalnál lévő széket anélkül, hogy eleresztette volna Obito kezét, úgyhogy gyorsan az ágy mellé húzta azt és átült rá, majd tovább figyelte a másik már nyugodt arcvonásait. Kisimultak a bőrén a félelem ráncai, a levegőt pedig egyre egyenletesebben vette, ami a szürkehajúnak hozott egy kis megnyugvást. Talán ma éjszakára már rendben lesz... Lassan hátradőlt a székben, közben észrevette, hogy a hüvelykujjával még mindig Obito tenyerét simogatta, nem hagyta abba azóta, hogy elkezdte. Ez az apró felismerés kizökkentette őt egy kicsit az idillből, amibe erre a pár percre süppedtek mindketten, és elgondolkozott ezen az egész szituáción. Az Uchiha úgy fogta még mindig a jobb kezét, talán már álmában, hogy ha akarta sem tudta volna elhúzni tőle. Nem erővel tartotta magánál, egyszerűen csak... Olyan ragaszkodóan szorongatta, mint egy kisgyerek az édesanyja kezét. Persze az ő helyzetük más volt, Obito nem volt kisgyerek, Kakashi pedig nem volt neki senkije. Vagy mégis? De akkor ki? Egy barát? Ki tudja. A Hatakénak már fogalma sem volt, csak annyiban volt teljesen biztos, hogy fontos neki a fiatal férfi, jobban, mint azt valaha is képzelte. Csak nézte, nézte a békés arcot, az ujjait a sajátjai körül, és önkéntelenül egy picike mosoly jelent meg fedetlen arcán. Ez az egész jelenet, így ahogy volt, tökéletesnek érződött a szürkehajú számára, maga sem értette, miért élvezte ennyire. De végtére is, ha belegondolt, szeretett Obitohoz érni. Az az ölelés is pár hete, de a rövidebb, jelentéktelenebb érintéseket is szerette. Ha megfogta a vállát, vagy segítenie kellett neki valamivel... Na meg a fürdések, igen... Rajta mindig maszk volt, így Obito sosem láthatta, hogy az ő arca is vörösebb árnyalatokat vett fel olyankor. Próbálta nem túlgondolni azokat az alkalmakat, de nem tehetett róla, hogy mennyire élvezte, amikor a másik vizes testét tapinthatta. Ha ezt ő tudná, biztos nem engedné, hogy segítsen neki fürdeni, vagy hogy bármikor is hozzáérjen, sőt, talán ki is rúgná a lakásából.

Már tíz éve is küzdött hasonló gondolatokkal, amikről az Uchiha persze soha semmit nem tudott meg. Kakashi nem is volt biztos magában, de néha úgy érezte, mintha az ő részéről valami más is lenne még a barátság mellett, valami több. De nem jutott sokra ezzel, nagyon hamar magába temette ezeket a furcsa gondolatait, nem hagyta őket soha kiteljesedni, hiszen megijesztették. Amúgy is egyértelmű volt, hogy Obitot a legkevésbé sem érdekli a saját neme, meg senki más sem, hiszen az évek alatt megszámlálhatatlanul sokszor hallgatta végig, hogy Rinről áradozik. Szóval ez ennyiben maradt, aztán külön váltak tíz évre, és most itt ült, fogva a másik férfi kezét, aki saját akaratából tartotta őt magánál, egyenesen egyértelművé tette, hogy szüksége van a közelségére... Kakashi nem tudott ezek után parancsolni a gondolatainak, és egyre inkább világossá vált a számára, hogy nem változott meg a hozzáállása Obito felé, tíz év ide vagy oda. Valami erősebb is fűzte hozzá, mostmár magának sem tudta ezt letagadni.

- Kakashi...

A férfi persze azonnal feleszmélt a gondolataiból, és ahogy lenézett, a tekintete Obitoéval találkozott.

- Azt hittem, elaludtál - hajolt előre egy kicsit, hogy közelebbről hallhassa, amit mondani akar neki. Azt várta, hogy a másik mostmár, hogy nagyjából észen volt, majd elengedi a kezét, de ez nem történt meg, sőt, közelebb húzta magához pár centire.

- Próbáltam, de eszembe jutott egy kérdés, és nem hagyott nyugodni...

- Mi lenne az? - A Hatake most teljesen páncélzatlan volt, nem volt felkészülve semmiféle kérdésre.

- Miért lettél ápoló? - Obito lassan az oldalára fordult a másik felé, teljesen neki szentelve a figyelmét ezzel. Várakozva szemezett a szürkehajúval, akit enyhén szólva meglepett ezzel, egyáltalán nem erre számított.

- Hát... - Kakashinak még egyszer fel kellett tennie magában a kérdést, hogy teljesen felfogja. Miért is lett ápoló? Miért is...

Matematika szakon végezte a gimnáziumot, pont, ahogy Obito is. Valami ezzel kapcsolatos pályára készült, mindig is volt érzéke a számokhoz és az ehhez tartozó problémák megoldásához, na meg élvezte is nem utolsó sorban. Kilencvenkilenc százalékig egyértelmű volt, hogy ezzel fog továbbmenni az életben, aztán... Aztán megtörtént, amire senki sem számított. Rin meghalt, ez pedig mindenki életét felbolygatta, Kakashiét meg főleg, hiszen ő volt az, aki testközelből nézte végig az egészet. Természetesen traumatikus élmény volt a számára, de más értelemben is megváltoztatta őt az eset - az, hogy fogalma sem volt abban a borzalmas pillanatban, hogy mivel segíthetne a lánynak, utólag is nagyon marta őt. Napokig bújta az internetet, minden hasonlónak utánaolvasott, tudni akarta, hogy tehetett -e volna Rinért bármit, amivel megmenthette volna. Végül sajnos arra jutott, hogy nem lett volna esélye ilyesmire, de... Ez az egész kutatómunka elültetett egy gondolatot a fejében. Mi van, ha valami hasonló megtörténik vele mégegyszer? Ha valaki az orra előtt sérül meg, és ő nem fog tudni neki segíteni, akkor...