Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

19. Ébredés

Már vagy egy órája hevertek a vízben, mégis az Uchiha nem tudta álomra hajtani a fejét. Nem azért mert nem volt elég kényelmes, vagy bármi ilyesmi, a helyzet tökéletes lett volna - őt szimplán csak nem hagyták kikapcsolni az össze-vissza szállingózó gondolatai.

Hálás volt Kakashinak. Hálás volt, hogy végre lépett és megtörte ezt az áldatlan szenvedést, amit kettejük tehetetlensége okozott. Hálás volt, amiért így bánt vele, amiért ilyen közel engedte és ilyeneket tapasztalhatott meg vele... Talán a boldogság tartotta most őt ébren, miközben az ezüstszürke tincsek tulajdonosa mélyen aludt a mellkasán, teljesen Obitora bízva magát.

Bizalom.

Végre visszatért közéjük, ez már nem lehetett kérdés, hiszen amit itt megtettek, ahhoz feltétel nélküli bizalom szükséges - legalábbis az Uchiha így működött, de tudta, hogy Kakashi se tenne ilyet olyannal, akit nem ismer eléggé és nem bízná rá akár az életét is.

Óvatosan simogatta fejbőrét, imádta a másik elképesztően puha tincseit, és remélte, hogy a jövőben szó nélkül teheti majd ezt meg, amikor csak szeretné. De ugyanez vonatkozott erre az egészre: azt akarta, hogy bármikor átölelhesse, megfoghassa a kezét, simíthassa a hátát... Hogy bármikor megcsókolhassa. Oh, azok a rohadt csókok... Csak visszagondolt rájuk és megugrott a gyomra, ha lehunyta a szemeit, még érezte is Kakashi száját az övén... Hamar véget vetett ezeknek a képzelgéseknek, mert kezdte úgy érezni, hogy forr körülötte a víz. Ennyire ki lenne éhezve erre az idiótára? A fenébe... Vigyáznia kell, hogy ne legyen ezentúl váratlan pillanatokban túl szűkös a nadrágja.

Nem is értette magát igazán. Jelenleg olyasmiféleképpen érezte magát, mint amikor anno Rinnel összejöttek és lépten-nyomon csak rá gondolt, csak vele akart lenni... De ez most valahogy mégis más volt - persze végiggondolva volt értelme, hiszen eltelt tíz év, ő is sokat változott fejben, de persze a legnagyobb különbség maga Kakashi volt. Kakashi... Amellett, hogy folyton ő járt a fejében és a közelében akart lenni, mindez még mindig elég furcsa volt neki. Évekig legjobb barátok voltak, majd ősellenségének tekintette, most meg felnőtt férfiként itt fekszik rajta, miután mondhatni szeretkeztek, és... És nem változtatott volna meg semmit. Fura volt, ahogy idáig eljutottak? Persze. Fogalma sem volt róla, hogy miért vonzódik ennyire egy férfihoz, miután huszonnyolc évig abban a tévhitben élt, hogy hetero? Lövése sem volt az egészről. És mégis... boldog volt ebben a pillanatban?

Boldogabb, mint nagyon régóta bármikor.

***

Kakashi körülbelül két órával az elalvása után nyitotta fel a szemeit. Még mindig langyos meleg vette őt körbe, de amin feküdt, az még jobban melegítette, és ahogy rájött, hogy Obito az, szorosabbra fűzte a testét ölelő karjait. A fejét lassan elfordította, mostmár az álla a mellkasán pihent és tökéletesen láthatta az arcát onnan, ahogy felfelé pislogott rá. Az Uchiha már észrevette, hogy felébredt és halvány mosoly jelent meg az arcán, majd átkarolta Kakashi derekát a víz alatt.

- Jót aludtál? - simított végig hátán, közben megjegyezte magában, hogy mennyire tökéletes bőre van.

- Azt hiszem, ez nem kérdés. - Kicsit oldalra döntötte a fejét, ahogy visszamosolygott, a hangja még egy kicsit recés volt, hiszen most ébredt, de boldogan zúgott. - Hogy nem jéghideg még a víz?

- Betettem a zuhanyrózsát a vízbe és úgy engedtem bele néha egy kis forrót, hogy ne ébredj fel rá. De azért most már jó, hogy felkeltél - kuncogott Obito és még mindig tartva a Hatakét felült a kádban. Kezdtek jobb állapotba kerülni a hasizmai is, ha ezt meg tudta csinálni...