Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

2. Már nem számít

Obito pár másodpercig csupán, de úgy megszorította a kerekesszék karfáját ép kezével, hogy szinte begörcsöltek az ujjai az erőkifejtéstől. Ha tudott volna, biztos felpattan ültéből, csakhogy ez fizikai képtelenség volt számára jelenleg. Váratlan volt a reakciója így is, az orvosa csak meglepetten pislogott rá szemüvege mögül, majd lassan megvilágosodott.

- Ismerik egymást? - nézett kérdőn először Obitora, majd a másik férfire, aki bólintott egyet.

- Régről. - A szürkehajú tett egy lépést előre az Uchiha irányába, aki még mindig nem szólt egy mukkot sem, csak nézett rá fel, talán nem is pislogott.

- Akkor nem is zavarom önöket, Hatake-san már úgyis minden fontosat tud a körülményekről. - A doki biccentett mindkét férfi irányába, aztán sietősen el is hagyta a szobát, biztos ezernyi dolga volt még ezen kívül.

Hatake-san. Hát tényleg ő az, mostmár teljesen biztos. Obito még mindig a kartámaszt szorongatta, valahogy így próbálta leadni a hirtelen felgyülemlett nem kívánt energiákat, amiket a titokzatos egyén felbukkanása ébresztett benne. A francba is, annyira régen volt...!

- Leülhetek? - zökkentette ki ezzel a kérdéssel Obitot, aki bizonytalanul bólintott egy aprót, és végig követte a tekintetével, ahogy leereszkedik a vele szemben lévő egyik székre. Semmi különös nem volt a megjelenésében, az Uchiha mégsem tudta róla levenni a szemét egy pillanatra sem, mintha bármikor eltűnhetett volna. Sötétkék garbót viselt, felette egy fekete melegítőfelsőt és ahhoz passzoló nadrágot, fehér sportcipővel. Időközben a táskája lekerült a válláról, amiből elővett egy nagyobb füzetet, kinyitotta és belelapozott, majd megállt egy bizonyos oldalon, és felnézett.

Obito viszonozta a másik tekintetét, de nem szólalt meg, pedig a fiatal férfi talán erre várt. Ő viszont ha akart se tudott volna neki eleget tenni, egyszerűen belefagyott a szó, csak bámulta, mintha valami jelenés lett volna.

- Amikor mondták a neved, nem akartam elhinni, de... Tényleg te vagy az, Obito. - Az arcát takaró maszk miatt nem igazán lehetett látni az érzelmeit, de a szemei mintha szomorkásan csillantak volna meg.

- Nem teljes egészében, de igen - nézett le hiányzó jobb karja hűlt helyére, mindig a legrosszabb pillanatokban jött elő belőle a morbid humor, most sem tudta megállni. - Te pedig... Tényleg Kakashi vagy. - Az ő arcából sem látszott túl sok, az egyik felét sűrűn borították a kötések az égési sérülései miatt. Szabadon lévő szemét kissé összehúzta, már szinte bizalmatlanul villant meg.

- Hát igen. Gondolom nem engem vártál, amikor ápolóról beszéltek neked. - Nehéz volt megindítani egy átlagos beszélgetést. A múltjuk túl... Bonyolult volt ahhoz, hogy mindenről elfeledkezve folytassanak holmi szakmai bájcsevelyt.

- Még azt sem tudtam, hogy ápoló lett belőled. Dehát az élet iróniája... - Obito szája egy pillanatra mintha gúnyos mosolyra húzódott volna, de még ugyanakkor le is olvadt az arcáról mindenfajta érzelem. Nem viselkedhet így, tudta jól, csak nagyon nehéz volt félretenni a régi emlékeket most, hogy egy hús-vér szereplő ült itt vele szemben azokból az időkből.

Kakashi észrevette az apró utalást a másik szavai között, de nem mutatta ki, pedig amúgy nem hagyta hidegen, sőt, fájt is neki egy kissé. Viszont nem engedhette, hogy ilyen vizekre evezzenek, nem ezért voltak most itt.

- Ha nem akarod, hogy én legyek az ápolód, most mondd meg, és keresnek neked valaki mást. De szeretném, hogy tudd, Obito, hogy szeretnék neked segíteni. Tíz éve semmit sem hallottam felőled, és amikor mondták a neved, én... Csak jöttem. Úgy éreztem, hogy jönnöm kell.

Tíz év... Tíz éve végeztek mindketten ugyanabban a gimnáziumban, ahol négy évet töltöttek együtt. Egészen idáig Obito nem sokat gondolt arra az időszakra, már rég túltette magát az akkor történteken, de most olyan volt, mintha csak tegnap ballagtak volna el. Minden emlék annyira színesnek és élénknek hatott az elméjében, nem tudta kizárni az érzelmeket, amik megrohamozták. Be kellett magának ismernie minden régi sérelem ellenére, hogy most, hogy Kakashi feltűnt a semmiből, kíváncsi lett rá egy kissé. Vajon hogyan lett ápoló, és hogy kötött ki ugyanabban a városban, mint ő? Az iskola utolsó évében már szinte egyáltalán nem beszéltek egymással, így nem tudhatták, merre indul el a másik az életben érettségi után. Akkoriban nem is akarta tudni egy cseppet sem, de most talán meghallgatta volna a történetet. Nem azért, mert már nem neheztelt rá, félreértés ne essék. Ugyanazt a hidegséget érezte felé, kezdett felparázslani benne egy néma harag is... De eloltotta valamennyire. Tíz éve volt, és emellett volt benne még egy amolyan "mostmár minden úgyis mindegy" felfogás, szóval ha a sors azt akarja, hogy ő legyen az ápolója, hát nem fog küzdeni ellene.

- Talán jobban járok veled, mint egy öregasszonnyal. - Csak ennyit mondott, tekintete pedig visszavándorolt az ablakra, tovább bámulta a zöld leveleket odakint ugyanazzal a méla ábrázattal, mint ami eddig is ült az arcán egész nap.

- Hozzád kell költöznöm holnaptól, mindenben én fogok neked segíteni. Mindenben. Tényleg rendben vagy ezzel? - Őszintén, kissé meglepődött, hogy az Uchiha nem küldte el az első adandó alkalommal, amikor lehetősége nyílt rá. Elvégre nem a legjobb helyzetben váltak el az útjaik annó, sőt, úgy emlékezett, Obito egyenesen meggyűlölte a végére. De az idő talán elsimította benne a harag hullámait, legalábbis egyelőre úgy tűnt. Mégis teljesen meg akart róla győződni, hogy nincs ellenére ez a dolog, nem akarta őt zaklatni, ha igazából a pokolra kívánta.

- Igazából nem érdekel már, Kakashi. Bárki lehetne az, elfogadnám - vont vállat egy apró sóhaj kíséretében, és bal tenyerébe támasztotta az állát. Hát ezennel hivatalos a dolog...

- Rendben. - Eltűrt pár ősz tincset a szemei elől, lejegyzett egy-két szót a füzetébe, aztán visszapakolt a táskájába és felállt. - Holnap reggel kilencre itt leszek érted.

- Én nem futok sehova, ne aggódj...

Ééés tadam :D Úgy döntöttem, minden vasárnap lesz új rész, mert így van is időm köztük írni, meg egy rendszer mindenképp jó dolog. Btw már az 5. is kész van, de ez hét pecsétes titok... Betáraztam előre 😏 Remélhetőleg nem is fogok elcsúszni majd, ez a kb. 1000 szavas formátum részenként nagyon bejön, nem megerőltető. Eddig más sorozataimnál ragaszkodtam a min. 2000 szóhoz/rész, de jobb lesz ez így. Nem is olyan rövid és nekem is nagyobb öröm az írás, ha nem kell 4 órát ülnöm egy részen.
Amúgy remélem nem unalmas eddig a sztori, ha van véleményetek szívesen fogadom a kommenteket ❤️ Csillagért pedig jár egy süni 🦔 ❤️

(2021.09.12.)