Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

13. Felhők

Kakashi nem tudta volna megmondani, mikor aludt legutoljára ennyire jól. Csak egyszer ébredt fel valamikor hajnalban, de csak mert Obito mocorgott egy kicsit alatta... Igen, még mindig a mellkasán feküdt, és hát... Igazán kényelmes volt rajta lenni. De sajnos elég kitekert pózban volt, félig az ágyról is majdnem lelógott, szóval óvatosan, nehogy a másikat felkeltse, átmászott rajta a másik oldalára és ott feküdt le, újra hozzásimulva az Uchihához. Képtelen lett volna elengedni őt most, túl jó érzés volt így hozzáérni... Az agyában csak süvítettek a gondolatok, ahogy lassan a másik mellkasán kötött ki a keze, az arcát pedig közelebb fúrta a vállához, hogy jobban érezze az illatát. Nagyon szerette ezt az illatot, hamar el is nyugtatta őt, és mielőtt túlgondolhatta volna ezt az egészet, újra elnyomta az álom.

Csakhogy azt nem tudta, hogy Obito egész végig ébren volt. A feketehajú azonnal felébredt, amikor Kakashi testsúlya és melege eltűnt róla, de nem nyitotta ki a szemét és mozdulatlan maradt, kíváncsi volt, mit fog most tenni a Hatake... Amikor érezte, hogy a bal oldalán újra besüpped a matrac, és megint hozzáér a kellemes meleg, nem tudta visszafogni magát teljesen, egy aprócska mosoly végigfutott az ajkain. Csak boldoggá tette, hogy itt maradt vele... Amikor pedig megérezte a kezet a mellkasán, egy picit össze is rezzent. Hát... Ez sem lehetett véletlen... és Obito ezt sem bánta a legkevésbé sem...

Sajnos a reggel már egyedül érte, és bármilyen fura is volt, csalódottságot érzett. Így már biztos sem volt benne, hogy az éjszaka közepén az a dolog megtörtént -e... Abban száz százalékig biztos volt, hogy együtt aludtak el, de a többit lehet, hogy csak álmodta? Talán Kakashi hamarabb itthagyta, mint azt gondolta... Talán neki ez mégsem jelentett ennyire sokat. Ki tudja... Obito csak sóhajtott egyet, nyújtózás után ülésbe tornázta magát és oldalra nézett, a tolószékére. Vajon menne már neki egyedül a beülés az ágyról...?

Pár pillanat múlva Kakashi egy nagy puffanást hallott Obito szobája felől, miközben éppen a fürdőből lépett ki vizes hajjal. Azonnal az agyába villant a pár héttel ezelőtti incidens, amikor ugyanerre lett figyelmes, aztán... Aztán megtalálta a fuldokló Uchihát. Már pánikolt is, rohant, hogy lássa, minden rendben van -e, de... Amint kinyitotta az ajtót, mindössze egy kínjában a földön fetrengő, nevető Obitot látott. Hát ez meg mégis mit...

- Au, au, au... Kakashi, te vagy? Pont jókor... - fordult a szürkehajú felé egy buta mosollyal a földön fekvő egyén.

- Te meg mit csinálsz...? - Kakashi egy nagyot sóhajtott, részben megkönnyebbültségében, részben a fejét fogva. Sejtette már a tolószék pozíciójából, hogy mi is történhetett. Gyorsan lehajolt, Obito hóna alá nyúlt és felhúzta őt a székbe, majd csípőre tett kézzel nézett rá.

- Hát... Kíváncsi voltam, át tudnék -e már ülni egyedül a tolószékbe az ágyamról. Spoiler: nem, nem tudok...

A Hatake a fejét rázta, ahogy a másik bárgyú vigyorát nézte, de a látványra el kellett mosolyodnia.

- Talán mégsem kellett volna itthagynom téged, amikor reggel felébredtem... Akkor nem lett volna esélyed ilyen hülyeséget csinálni.

Az Uchiha erre felkapta a fejét. Reggel... amikor felébredt? Tehát Kakashi végig itt aludt vele, csak hamarabb kelt fel, mint ő? Ez ezt kell, hogy jelentse!

Nagyobb mértékben öntötte el a boldogság, ahogy erre rájött, mint azt várta. Meg is lepte saját magát... A tegnap este talán még nagyobb jelentéssel bírt, mint ahogy azt eddig sejtette. Még nem volt biztos benne, hogy mégis milyen értelemben, de... Melegséget érzett belül, valami új félét. Ez nem volt kérdés.

***

Egy óra múlva mindketten felöltözve álltak az ajtóban, indulásra készen, Obito elég nehezen hitte el, hogy sikerült rávennie magát erre... Vagyis nagyobb mértékben volt ez Kakashi érdeme, hiszen ő nem volt hajlandó ezt feladni, végtére is az Uchiha neki adta be a derekát.

- Tökéletes. - A Hatake még Obito füleire illesztette a fekete szövetmaszk pántjait. - Ahogy kérted.

- Köszönöm... Enélkül tényleg nem tenném ki a lábam innen. Vagy a kerekem? Vagy mindkettő...?

- ...még mindig borzasztó a humorod. Tíz év alatt többet is gyakorolhattál volna. - A szürkehajú csak felhorkantott saját maszkja alatt, ahogy kitolta Obitot az ajtón és bezárta azt maguk mögött.

- Te meg még mindig panaszkodsz miatta, régen is mindig ezt a hisztit kellett hallgatnom. De még mindig hidegen hagy - nézett vissza Obito a háta mögé a másikra, még kacsintott is egyet. Kakashit alapesetben ez idegesítette volna, de... Most csak titokban elmosolyodott rajta. Végre, végre kezd minden a régi lenni... És még a tegnap esti különös alvási módszerük sem tette köztük furcsává a dolgokat, szóba sem hozták... A Hatake már tényleg bánta, hogy nem maradt bent Obitonál reggel, csak azért hagyta ott, mert félt, hogy kínos lenne majd, ha ő is felébred, és majd néznek egymásra szótlanul. Ezt nagyon el akarta kerülni... Viszont most már inkább szembenézett volna vele. Ha lesz következő alkalom, biztos, hogy nem futamodik meg előle.

Miután a lift levitte őket a földszintre, kezdődhetett az igazi kaland. A feketehajú nem tagadta, félt... Félt emberekkel találkozni. Előre félt a furcsa tekintetektől. Az égett arcából nem sok látszott a maszknak köszönhetően, és a kabátja ujja is úgy-ahogy elrejtette a jobb keze hiányát, de mégis... Legtöbbször már a tolószék látványa is elég sokaknak az ítélkezésre, és ő nem akarta, hogy elítéljék.

- Minden rendben lesz, Obito. Csak megyünk egy kört a parkban és már jövünk is vissza... Amúgy is lóg az eső lába, nem lesznek kint sokan. - Kakashi kinyitotta az ajtót, majd kitolta Obitot a szabad levegőre és felnézett az égre: elég szépen gyülekeztek a szürke felhők, de talán erre a rövid sétára még lesz idejük, mielőtt leszakadnának.

- Csak menjünk. És ne andalogj, legyen tempónk, jó? - Az Uchiha újra hátranézett a válla fölött, Kakashi viszonozta a tekintetét.

- Igenis, igenis. - Bólintott párat, aztán elindultak végre.

Eleinte semmi különös nem történt. Csendben haladtak végig a járdán, mindketten csak nézelődtek, bár nem volt a környékben nagyon semmi érdekes, de hát mégis mit kellett volna csinálniuk egy séta közben, ha nem nézelődni. Talán beszélgetni... De Obito túl feszült volt ahhoz, hogy megszólaljon, lépten-nyomon azt leste, hogy hol fog egy ember felbukkanni, csak ezen járt az esze. A kezével a kartámaszt szorította idegességében, valahol próbálta levezetni a feszültséget...

- Obito... Mi lenne, ha csak a felhőket néznéd? Ne kutasd az embereket, látom, hogy mit csinálsz. De ne figyeld őket, csak rosszabbul fogod magad érezni.

Az Uchiha erre összerezzent és hátrakapta a fejét - De hát...!

- Felhők. Komolyan. Döntsd hátra a fejed, és kapcsolj ki. - A Hatake óvatosan az ében tincsek közé túrt az ujjaival, és hátrahúzta Obito fejét a nyaktámlára. - Mozizz egy kicsit és nyugodj le. - Milyen puha a haja... Majd még keresni fog rá alkalmat, hogy hozzáérhessen...

...sziasztok😭 Úristen de fura kb. két hónap után megint publikálni... De egyben annyira jó! ❤️ Végre rá tudtam venni magam, hogy leüljek és megint írjak. Már nagyon hiányzott, hogy őszinte legyek, de az egyetem mellett más tényezők is bekavartak közben. Új shipek... szerencsére mindnek van köze Kakashihoz és Obitohoz, szóval nem szakadtam el tőlük. És bármi lesz, nem is fogok, még mindig imádom ezt a kettőt, meg ezt a sztorit is, szóval lets go a végéig!
Remélem tetszett ez a rész, és várjátok a folytatást :) Vélemény, csillag jöhet, mint mindig, köszönöm, ha megdobtok valamelyikkel ❤️
És köszi, hogy két hónap után is itt vagytok❤️

(2022.01.12.)