Engedj el [Kakashi x Obito fanfiction]

24. Kisfiam

Kakashi azt hitte, már semmi sem boríthatja fel az életét annál jobban, mint ami Obitoval történt, és mekkorát tévedett... Olyan sok idő telt el. Elvégezte az egyetemet, sok helyen gyakorlatozott, különféle munkákat vállalt, utazott is egy kicsit, aztán most megtalálta a szerelem is. Teljesnek tűnt így a kör, és bár csak pár hete tartott az Uchihával az affér, ő már teljesen leengedett. Kikapcsoltak a vészjelzői, nem gondolt a másnapokra, csak arra figyelt, hogy éppen hogyan töltsön időt a barátjával.

Aztán jött ez a telefonhívás, és úgy érezte, hogy minden 180 fokos fordulatot vett körülötte. Annyira elkezdett stresszelni, mint évek óta soha, még Obito miatt sem tudott így aggódni... Szinte azonnal, ahogy Pakkunt levitte sétálni, betért az első dohányboltba és vett egy doboz cigarettát - már nagyon régen leszokott róla, de a hír az édesapjáról olyan sokként érte, hogy a tüdeje görcsbeszorult, és csak a füstre tudott gondolni. Mérges volt magára és csalódott, de nem tudott mit kezdeni a tüneteivel... Egy padon ülve füstölte el az első szálat, közben az eső is cseperegni kezdett kissé, az ég beborult - nagyon jól tükrözte a hirtelen jött gondterheltségét.

Egy órába telt, mire visszajutott a lakáshoz, és azidő alatt el is szívta az egész dobozt. Tudta, hogy bűzlik a cigaretta szagától, és remélte, hogy Obito még alszik és el tud menni zuhanyozni, mielőtt találkoznak, de nem volt ekkora szerencséje. Amint belépett az ajtón, Obito a nappaliból szólt ki neki, elkezdte összetenni a reggelit, és Kakashinak tüstént ott kellett lennie, mert a másik nem ért el valamit az egyik polcon a kerekesszékéből.

- Tessék, ez az, ugye? - nyomta Obito kezébe a dobozt, próbálva tartani közben a távolságot, de hiába.

- Igen, köszi... hé, te bűzlesz... - szippantott pár mélyebbet, az arca kissé eltorzult. - Kakashi... te dohányoztál? Mi a franc?? - Az Uchiha nagy szemekkel meredt a másik férfire, aki nem tudta állni a számonkérő tekintetet, elfordult kissé.

- Aham. - Lassan leereszkedett az egyik székre, és ivott is egy pohár vizet, hogy a szájízét javítsa valamivel.

- Én ezt nem értem, soha egy szál cigarettát nem láttam a közeledben, mi a fene történt? - Obito hangulata gyorsan váltott idegességből aggódásba, és ahogy jobban megfigyelte Kakashi arcát, csak még inkább megijedt. - Hé, Kashi, nincs semmi baj, oké? Csak szeretném tudni, hogy mi van veled ma reggel...

A feketehajú óvatosan a Hatake mellé gurult, gyengéden a combjára simította a tenyerét és minduntalan a tekintetét kereste, de a szürke szemek csak kerülték őt.

Végül mást nem tudott tenni, csak az ölelésébe vonta a másikat, és jó ötletnek bizonyult, mert Kakashi hamar a karjai közé simult. Nem mondott semmit, de Obito már annak is örült, hogy talált egy módot a másik támogatására.

- Reggel hívtak, te is felébredtél rá...

- Igaz, most, hogy mondod, már emlékszem... Ki volt az? - Ujjai a szürke tincsek közé futottak, gyengéd masszázsba kezdve Kakashi fejbőrén.

- Az egyik kórház...

- Kórház? Egy betegről van szó...?

- Gyakorlatilag igen...

- Rendben, de... Miért visel meg ennyire? Ismered?

Kakashi lassan felült Obito öleléséből és fájdalmas szemekkel, összeszorult ajkakkal nézett rá pár pillanatig, aztán végre el tudta mondani. - Papa az... Miatta hívtak.

- Tessék?

***

A kanapén ültek mind a ketten, vagyis Kakashi inkább feküdt, fejét Obito ölébe hajtva. Az Uchiha óvatosan simogatta a haját, próbálta megőrizni a nyugalmát Kakashi érdekében, de annyira nehéz volt... Úgy jött ez az egész rájuk, mint valami atomrobbanás.