Soha ne mondd, hogy soha ✔

6. rész

„A változás kulcsa a félelmek elengedésében rejlik."

Adam Gontier

𝘊𝘩𝘢𝘳𝘭𝘪𝘦

– A tököm tele van – mondtam, miközben a kezemmel a szék karfáját szorítottam. Ideges voltam, és nem tudtam hol levezetni a feszültséget.

– Egy szerencséd, hogy anya nem jött, különben ezért most felnyársalt volna a pillantásával – szólt rám Leo, ahogy mellettem állva lapozgatott valami magazint.

– Kérem, ne mozogjon, így nem tudom kihúzni a szemét – szidott le a sminkes is, akinek az elmúlt tizenöt percben legalább tizenötször rondítottam bele a munkájába.

– Elnézést –motyogtam.

Mióta fél órája megérkeztem, elszívtam három cigit, és még legalább kettővel tervezem elbaszni a szervezetem a smink elkészülése után. A kezem megállás nélkül remegett, ezért muszáj volt valamibe kapaszkodnom, különben még rosszabb lett volna.

Kész roncs voltam, pedig még el sem kezdődött az interjú. Ilyen állapotban a hivatalos forgatókönyv szerint nem is lenne szabad kamera elé állnom, de én erősködtem Koltonnak, hogy megtartsuk ezt. Crystal felbukkanása után úgyis minden nap ideges lennék és nem túl jól állapotban ahhoz, hogy interjút adjak, szóval felesleges lenne.

– Tehát – szólt bele a csendbe a bátyám, továbbra is azt játszva, hogy izgalmas az a magazin –, azt mondtad neki, látni sem akarod.

– Igen, de ezt már megbeszéltük. Miért, nem ezt kellett volna? – kérdeztem, fél szemmel rá sandítva, miközben a lány a szemem alját árnyékolta feketével.

– Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha nekem lenne egy hétéves barátságom valakivel, akivel öt éve nem beszéltem, akkor nem az lenne az első dolgom, mikor újra találkozunk, hogy elküldöm a gúsba.

– Nekem sem ez volt az első dolgom. Előtte még magyarázkodtam.

Leo lesajnálóan nézett rám a címlap mögül.

– Most nehogy gyere nekem ezzel az „én mindent megpróbáltam" dumával, mert rohadtul idegesítő.

– Pedig én mindent megpróbáltam...

– Charlie, te nem próbáltál meg semmit. Te be vagy szarva, öcskös – közölte kíméletlenül, nekem pedig az ereimben meghűlt a vér.

– Mi?

– Jól hallottad. Hisz a napnál is világosabb, hogy azért taszítod el magadtól Crystalt, mert a nővérére emlékeztet, és te nem akarsz rá emlékezni, blablabla – gúnyolódott. – Kívülről fújom a sztorit. Mi lenne, ha nem drámáznál, hanem leülnétek a csajjal, és emberek módjára megbeszélnétek a dolgokat, nem pedig úgy, mint két tizenéves picsa?

Gyorsan vissza akartam vágni valamivel, de annyira nem tudtam mit mondani Leo szavaira, hogy mégis csak gondolkoznom kellett. Igaza volt, a fenébe is, de képtelen lettem volna elismerni. Nem szeretek szembenézni az igazsággal, főleg nem akkor, ha fáj, ezért azt mondtam neki:

– Először is, nem drámázok. Másodszor is, Crystal egyáltalán nem hasonlít Dottyra. Hisz te is emlékszel, hogy Dottynak szőke haja volt és barna szeme, Crystal pedig totálisan az ellentéte. Mintha nem is lennének testvérek.

Leo fogott egy széket, és levágta mellém. A hangos csattanástól összerezzentem, ő azonban ügyet sem vetve erre, fordítva leült rá, és megtámasztotta a kezét a támláján.