Soha ne mondd, hogy soha ✔

Epilógus

„Az élet egy utazás, nem a célállomás."

Steven Tyler

Meghatottság, média és szalagtűzés – avagy így zajlott a Lakewood High szalagavatója

Azt hiszem, kétség kívül kijelenthetjük: nem volt még egyetlen végzős osztálynak sem olyan szalagavatója a világtörténelemben, ahol jubileumot is ünnepelnek, illetve egy glam rock banda fellép az eseményen. Megtisztelő módon én tagja lehetek ennek az osztálynak, aki ezt megéli, sőt, lehetőséget kaptam arra is, hogy a kulisszák mögé nézzek, és egy interjút készíthessek a The Alcohol Lovers-szel. A bandát, mely eddig csak a szakmai kérdésekben válaszolt az interjúztatóknak, most sikerült megnyitnom, és a mögöttük álló útról kérdezni őket.

– Ha a neveteket hallják az emberek, mit gondolnak, hány év munka van a banda mögött?

Charlie Tailor: Általában kettőre vagy háromra tippelnek. Tekintve, hogy három éve jelent meg a második albumunk.

– A második? Mi a helyzet az elsővel?

Ben Hathaway: Egyszerűen kegyetlen volt. Akkoriban még a szárnybontogató időszakunkat éltük, nem igazán tudtuk, a rockon belül inkább a lazább, vagy a keményebb stílus felé kacsintgatunk, voltak dalaink, amiket a grunge kategóriába lehetett sorolni – ami távol esik a jelenlegi hangzásunktól.

– Tehát a második hozta meg az igazi sikert. És hány éve tevékenykedtek valójában?

Dom Walker: Öt. Először menedzser nélkül nyomtuk még az egészet, sőt, a kezdetek kezdetén olyannyira nem érdekelt senkit, kik vagyunk, hogy Facebookon hívtuk meg az ismerőseinket, hogy lájkolják a bandás oldalunkat.

Ch.T.: Lepukkadt klubokban léptünk fel esténként, nyáron a lehető legkisebb és legköltségbarátabb helyeken zenéltünk, természetesen ingyen. Ha kaptunk is némi pénzt érte, arra volt csak elég, hogy vegyünk egy menüt a Mekiben.

D.W.: Vagy arra sem.

– Említettétek a nehéz műfajválasztást. Végül milyen zenét is játszotok tulajdonképpen?

Ch.T.: Először is fontos leszögezni, hogy mindegyikünknek más műfaj a kedvence, ezért volt olyan nehéz a kezdetekben is letáborozni egynél vagy kettőnél. Persze, vannak együttesek, akik egész színes skálán játszanak, de mi szerettük volna, ha az emberek tudnak hozzánk kötni valamit. Ezért megegyeztünk a glam rockban, ugyanis a smink, a bőrruha és a platformos csizmák mind-mind jó kifejezőeszközeinek, ráadásul mind szeretjük a glam rock előadókat, mint a Mötley Crüe vagy Cinderella.

– Ahogy néztem az interneten, sokan kérdezték tőletek, honnan jött a nevetek, ugyanis meg kell mondani, elég beszédes.

D.W.: Így van. Ennek két oka is volt. Az egyik az ivás.

B.H.: A másik pedig a Hardcore Superstar – Last call for alcohol című száma, az nagy hatást gyakorolt ránk.

A hirtelen jött hírnév nagy áldozatokat követel. Hogy viseltétek, mikor mindenki tisztában lett a nevetekkel? Voltak érdekbarátságok?

B.H.: Nehéz volt belerázódni. Mindannyiunknak hirtelen jött az egész, és ez meglátszott rajtunk azokban az időkben. A második albumunk berobbanásával a csapból is mi folytunk, amit az elejénél nem kezeltünk a legmegfelelőbben. Vegyük például a közösségi médiát, Instagramon napról napra jelentősen megugrott a követőink száma, egy rakás privát üzenetet kaptunk, másodpercenként rezgett a telefonunk. Szét voltunk esve.

D.W.: Kisebb lejtmenet volt ez számunkra, míg Kolton Stuart, aki a jelenlegi menedzserünk is, fel nem karolt minket. Nélküle nem is tudom, hol lennénk most.

Ch.T.: Így van. Nem könnyű olyan támogatót találni a zeneiparban, aki ráadásul még emberien is viselkedik, mint ő. Az érdekbarátokról meg annyit, hogy egy tucat volt belőlük, érdekkapcsolatokból még több. A legtöbbnél csak akkor tudtuk meg, milyen vakok voltunk, mikor kibújt a szög a zsákból.

– Ahogy látom, véditek a magánéleteteket, ennek ellenére sok minden kering rólatok. Rá szoktatok cáfolni az információkra, vagy figyelmen kívül hagyjátok őket?

B.H.: Attól függ, milyen kihatással van ez a munkánkra. Kis pitiáner ügyeknél figyelmen kívül hagyjuk, de például, mikor Charlie-t idén a bevásárlóközpont mellett kapta el a pánikroham, magyarázatra szorult.

Ch.T.: Igen, a minket érintő fontosabb dolgoknál muszáj magyarázattal szolgálni. Sokszor nem azzal van a baj, ha hibázik az ember, hanem azzal, ahogy kezeli a szituációt.

– Mit tartotok eddig a legnagyobb elért eredménynek pályafutásotok során?

Ch.T.: A Vogue-címlapot, illetve azt, mikor felléphettünk nyáron a Mötley Crüe előzenekaraként. Hatalmas megtiszteltetés volt, innen is köszönjük a menedzserünknek, hogy ezt sikerült leszerveznie, nagy élmény volt legendákkal egy színpadra állni.

– Milyen célokat tűztök ki a jövőre nézve?

D.W.: Mindenképpen több női alsóneműt fogok hazavinni magammal a koncertekről, kell a gyűjteményembe.

Ch.T.: Dom azt szerette volna ezzel mondani, hogy természetesen folytatjuk a zenélést, az új albumunk, ami a Never say never címet kapja, jövő márciusban fog megjelenni a technikai csúszások miatt. Utána pedig tervben van egy európai turné, először a bandánk történetében. A határ persze a csillagos ég.

D.W.: Mostanában ihlethiányban szenvedtünk, ezért van a csúszás.

Ch.T.: Igen, de szerencsére azóta már megtaláltam a motivációmat, ami visszalendített a dalszövegírásba.

– Csakugyan? Szeretnél valamit üzenni annak a szerencsésnek, aki ezt váltotta ki belőled?

Ch.T.: Csak annyit, hogy köszönök mindent. Tényleg.

Crystal Hathaway, 12.A

Vége