Köszönetnyilvánítás

19 2 4
                                    

Köszönöm az első olvasóknak, akik elkezdték a könyvet, azoknak, akik közben csatlakoztak, és azoknak is, akik még csak ez után fogják elkezdeni. Ti vagytok azok, akik a legnagyobb motivációt jelentettétek a kezdetekben és ma is, hogy velem vagytok és érdekel titeket a történetem.

Hálás vagyok továbbá a húgomnak, aki ugyan soha nem olvasott belőle egy betűt sem, de ő biztatott arra, hogy publikáljam ezen a platformon. A barátaimnak, akik várták a folytatást, és nyaggattak vele, mikor teszem már közzé, inspirációt adtak (meg a sok hülye elképzelést is).

Köszönettel tartozom annak az embernek is, aki ebben a tanévben az én Charlie Tailorom volt – elméletben. Tudom, soha nem fogja ezt elolvasni, ahogy a bandájából a többi ember sem, mégis köszönöm, hogy inspirációt nyújtottak.

(Habár aztán ki tudja, hisz végül is soha ne mondjam, hogy soha.)

Köszönöm a következő bandáknak, és még sokan másoknak, hogy zenéikkel sok embernek szórakozást nyújtanak, éljen a rock és a metál (meg az alműfajok): Guns N Roses, Three Days Greece, Metallica, Iron Maiden, Nirvana, Mötley Crüe, Crashdiet, The Last Vegas, Hardcore Superstar, Crazy Lixx, Reckless Love, Cinderella, Ratt, Warrant, Whitesnake, L.A. Guns, Escape The Fate, Foo Fighters, Blind Channel, Megadeth, Dio, Bullet For My Valentine, Deftones, HIM, Anthrax, Soundgarden...

Papának, aki bár ezt a könyvet szintén soha nem olvasta (és már nem is fogja), de első rajongóm volt – köszönök mindent, remélem, az égben olvasod majd ezek a sorokat, és büszke leszel rám, ha sikerül kiadatnom.

Végezetül pedig köszönettel tartozom a szüleimnek is valamilyen szinten, annak ellenére, hogy őket nem túlzottan érdekli, mit csinálok, de legalább már nem próbálnak beleszólni.

Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott ebben az utazásban, és bízom benne, velem lesztek a következőben is. Hálás vagyok értetek.


- Lindsey Hush, 2022


Instagram: @lindseyhushwp

Soha ne mondd, hogy soha ✔Onde histórias criam vida. Descubra agora