Soha ne mondd, hogy soha ✔

19. rész

„Alkalmanként át kell jutnod a Pokol ösvényein ahhoz, hogy értékelni tudd a Mennyország fényeit."

Ville Valo

𝘾𝙧𝙮𝙨𝙩𝙖𝙡

– Crystal! Hova menekülsz ennyire, drágám? Már olyan régen beszéltem az én kedvenc diákommal! – ölelte át szorosan a vállam Mr Ledermann.

Magamban elmondtam egy fohászt, hogy ennek az embernek mindig a legjobb pillanatban kell megtalálnia, majd kínosan mosolyogva fogadtam az igazgató támadását. Éppen a büféből tartottam vissza a melegszendvicsemmel, mert aznap olyan sietősre sikeredett a reggelem, hogy még kaját sem tudtam magamnak pakolni.

Csak reménykedtem benne, hogy minél hamarabb becsengetnek, különben én kötöm fel magam, ha három perccel többet kell ömlengenem a The Alcohol Loversről, aminek a diri újdonsült rajongója lett. Megjegyzem, kizárólag azért, mert volt diákok játszanak benne.

– És hogy vagy? Hogy megy a közös munka? Nem túl idegesítőek a fiúk? – zúdította rám a kérdésáradatot.

– Az egyik a bátyám, szóval már hozzászoktam.

– A másik kettővel sincs gond?

Nem akartam mondani neki, hogy Charlie-val a legnagyobb jóindulattal mondva is érdekes a kapcsolatunk, szóval inkább elmotyogtam valamit arról, hogy dehogyis, igazi kisangyalok.

Valójában szeptember vége óta nem sikerült közelebbről beszélgetnem az igazgatóval, és nem most akartam ezt bepótolni, mikor éppen töri felkészítőre igyekeztem. Amúgy is mindig kínosan érzem magam a keresztkérdései között, olyan, mintha mindent tudni akarna rólam.

Október vége óta nem engedem Charlie-t közel magamhoz. Megint. A szülinapom után egyébként is megmaradtak a kétségeim, amik a múltkori kettesben maradásunkkal egyáltalán nem párologtak el.

Elég mazochista dolog ez részemről, tekintve, hogy az ellenkezőjét szeretném, de sosem úgy viselkedem, ahogy az logikus lenne. Ebben az esetben pedig talán jobb is. Nem akarok nagyobb sebet ejteni a lelkem, mint amekkora alapból van rajta.

– Ezen a héten ott leszek a próbán – jelentette ki Mr Ledermann, és valószínűleg nagyon ijedten nézhettem rá, mert megkérdezte: – Mi a gond?

– Semmi – ráztam a fejem automatikusan. – Csak meglepődtem, azt gondoltam, elfoglalt...

– Most már épp itt volt az ideje szabaddá tennem magam, ahogy közeledik a nagy alkalom!

Felsóhajtottam, ahogy belegondoltam, voltaképpen egy hét, és itt a szalagavató, ahol fellép a The Alcohol Lovers. Szinte biztos volt, hogy a nagy titkolózás ellenére is beszivárog a média, és tele lesz az internet a hírrel. Csak remélni mertem, hogy Charlie nem fog semmi hülyeséget csinálni, mert minden csetlésünk-botlásunk meg lesz örökítve. Beleértve azt, ha engem is belekever. Rám jött a gyomorideg minden egyes alkalommal, ha elképzeltem magam előtt a búcsúzó beszédemet, amit így nem csak az egész suli, hanem még jó pár ember előtt elő kell adnom.

A szorongásommal élve pedig kész csoda, ha nem leszek rosszul.

– Minden rendben lesz! – veregette meg a vállam az igazgató, mintha ezzel mindent el lehetne intézni. – Csak ügyesen.

– Igyekszem – préseltem ki magamból mosolyogva.

Közben pedig tudtam, tök mindegy, mennyire készítem fel magam lelkileg erre az egészre, van, amire nem lehet felkészülni.

♪

Az utolsó előtti próba a szalagavatónk előtt eszméletlen kínosra sikeredett. Igazából senki nem csinált semmit, ami gáz lett volna, csupán a tudat, hogy Mr Ledermann nem kívánt közönségként részt vett rajta, tett parkolópályára totálisan. Minden szám végénél hangosan tapsolni és füttyögni kezdett, és még metálvillát is mutogatott, amit látva lejjebb csúsztam a székemen.