𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

7.

𝐌𝐨𝐥𝐥𝐢𝐞 𝐋𝐚𝐰𝐬𝐨𝐧

Mielőtt távoztunk volna Spanyolországból összehívták a dolgozókat és elmondták, hogy 2 nap múlva megyünk csapat építőre Norvégiába. Ennek nagyon örültem, mivel imádom Norvégiát és mindig vissza akartam menni csak nem volt rá időm, de majd most. Mivel volt még 2 napunk így egyszer az életben sikerült rá vennem Sebet, hogy mennyünk el este futni, de azzal a feltétellel ment bele, hogy el kísérem vásárolni, hogy megtudjon hódítani valakit, akiről nem nagyon akart beszélni, mert titkos.

-Miért nem mondod el? -kaptam hiszti rohamot. -2 éve ismerjük egymást és én elmondtam minden kis sötét titkomat. Te meg nem vagy hajlandó beavatni egy dolgodba sem!

-Ez nem igaz. Mindenről tudsz és most erről az egyről nem fogok beszámolni már elnézést, hogy van magán életem, ami egyesekről nem el mondható! -mosolyodott el ördögien.

-Kösz, hogy emlékeztetsz arra, hogy egyedül fogok meghalni! -fordítottam neki hátat és bementem az első boltba, ami kézre esett, ahova nem követett, mert nagyon is jól tudta, hogy ha haragszok valakire akkor annak jobb, ha távoltarja magát tőlem.

Szerintem bent lehetem a boltban 2 percig, amikor leesett, hogy itt lányoknak nagyon nincs keresni valójuk, mivel ez egy férfiaknak szánt öltönyös bolt volt. Nem tudom elhinni, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Már épp készültem távozni, amikor valaki a vállamra rakta a kezét és reflexből érte nyúltam és kicsavartam úgy ahogy tanultam az önvédelmi tanfolyamon, de most nem fogtam vissza magam, ahogy ott szoktam pedig kellett volna, mert rá pár másodpercre meg is bántam.

-Úr isten. Ne haragudj! -engedtem el Daniel kezét, akinek az arca nagyon is azt sugallta, hogy fájt neki.

-Nyugi. Jól vagyok és megtanulhatom volna már, hogy téged inkább ne ijesszelek meg! -fogta a vállát.

-Inkább ne nyugtasál, mert nem kellett volna ezt csinálnom főleg egy boltban! -léptem közzel hozzá és a kezéért nyúltam, hogy megnyugodjak, hogy nem csináltam benne nagy kárt.

-Pedig nem fáj. Most már nem! -néztem fel rá és persze, hogy engem nézett végig.

-Oké. Akkor én mennék is, mivel elhagytam Seb-et! -léptem tőle távolabb és az ajtón kezdtem el kibámulni.

-Nagykár. Pedig kellett volna a segítséged! -szüntette meg a köztünk lévő távolságot.

-Nem elég, hogy a versenyeken null huszonnégyben neked teljesítem a kéréseidet, de még itt is azt várod el tőlem? -fontam össze magam előtt a kezemet.

-Jó. Akkor menny, de nem mindent csinálnál meg, amikre én gondolok! -kacsintott egyet és el is indult vissza, ahonnan jött.

Ezt szó nélkül hagytam csak ráztam a fejemet és azon járt az eszem, hogy miért nem lehetett máshol elintézni a szakmai gyakorlatot, mint az F1-ben. Na mindegy. Nem idegesítem magam rajta inkább megyek és megkeresem a jó madár barátomat.

Hát az előbb említett személy rendesen át vert, mert ki használta, hogy segítettem neki, de nem jött el velem futni így egyedül futottam az erdőben. Igaz ez egy kicsit veszélyes dolog, de elegem van már abból, hogy mindig félek mindentől és mindenkitől.

Egy jó pár kilométer lefutottam és megálltam pihenni, amikor a hátam mögött az avar reccsent. Persze rendesen be paráztam és arra fordultam automatikusan, de semmi. Már folytatni akartam az utamat, de valaki beállt elém és hát reflexből tökön rúgtam az illetőt, akinek nem régen a karját csavartam ki.

-Te nem tanulsz soha semmiből? -siettem mellé.

-Nem, de az biztos, hogy ötöst kapnál önvédelemből! -nyögte ki fájdalmasan.

-Gyerre ülj le! -irányítottam az előttünk lévő padhoz, amire le is ült persze fájdalmak árán. Mivel nem volt nálam jég, de hoztam magammal hideg vizet, amit át is nyújtottam neki.

-Miért nem tudsz meg bizonyosodni arról, hogy nem valami ismeretlen akkor téged éppen megölni? -mondta még mindig fájdalmasan.

-Mert akkor már rég meghalttam volna és te meg miért nem tudsz szólni, hogy te vagy?

-Talán, azért, mert már rögtön rúgtál is. Remélem megmagyarázod a szüleimnek, hogy miért nem lesz tőlem unokájuk! -tartotta még mindig oda a vizemet, amiből már tuti nem fogok inni.

-Ennyitől még nem lett benned kár! -álltam fel mellőle és felsegítettem.

-Nem hiszek neked, de szívesen megpróbálhatjuk, hogy tényleg így van-e! -eresztett egy szokásos mosolyt.

-Hülye! -löktem vállba és el is indultam vissza a városba.

-Most miért? Benne vagy már a korban, hogy anya lehess nem? -sietett utánam, amennyire csak tudott, de még így is mögöttem volt.

-Igen. Ebben igazad van, de nem olyantól, akinek barátnője van más részt meg én az igazitól akarok! -fordultam hátra és hátra felé mentem tovább.

-Érdekes. Ebben eltérsz a többi lánytól!

-Én mindig is így terveztem. Nem hiába szakítottam Brian-nel, de annak más oka is volt persze! -ahogy megfordultam éppen egy kis nyuszi szaladt át előttünk, amitől szintén megijedtem és hátra léptem egyet, de sikerült majd nem hanyatt esnem, ha nem kap el hátulról. Csak ennek köszönhetően nagyon közzel voltam hozzá. Kb. annyira, mint a parkolóban, amikor az ölében ültem.

-Te komolyan mindentől megijedsz? -nézett a szemeibe a vállam felett.

-Mostanában igen! -fordítottam felé a fejemet, ami miatt az arcunk nagyon közzel volt a másikéhoz. Ekkor a múltban történtek végig suhantak a fejemben, ezért kiszabadultam a kezei közül.

-Sietnünk kéne. Mind gyárt besötétedik és hát nem akarok semmiféle vad állattal találkozni. Elég volt veled! -mosolyodtam el és próbáltam nem feszültnek látszódni.

-Nem vagyok vad állatt, de az elsőben egyetértek!

El is indultunk és hát nem nagyon kommunikáltunk az út alatt csak egyszerűen válaszoltunk a másiknak a kérdésére. 

Lehet egy cseppet túlzásba estem😅