𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

1.

2 év telt el mióta itt tartózkodom az egyetemen. Az első napomon nagyon ideges és izgatót voltam, de azóta már rendesen megszoktam az itt létet. Eddig mindennapban volt valami érdekes és ez alól a mai nap sem lesz kivétel.

Pont fordultam át a másik oldalamra, amikor berontott Seb.

Sebastian Turner az egyetlen ember az egyetemen, akivel már kezdetektől fogva jobba vagyok. Az egyik legjobb haverom. Az igaz, hogy jobba vagyok másokkal is, de ő az egyedüli, akiben megbízok.

-Jó reggelt álomszuszék! -ordított a képembe és ennek köszönhetően fel sikítottam és leestem az ágyról.

-Hülye. De utállak! -néztem rá nagyon csúnyán, de azért felsegített a földről.

-Ne haragudj, de már nagyon izgulok a vizsga eredményeink miatt! -ugrált izgatottságában.

-Nem kell már sokat várnunk! -vettem fel a köpenyemet.

-Ebben igazad van, mert most megyünk! -megragadta a kezemet és húzott maga után. De, hogy én milyen mérges voltam rá, mivel egy szál semmiben vitt emberek közé. Jó igaz, hogy a kollikban mindenki lazán közlekedik a folyósón, de tudhatná, hogy mennyi fiú környékezett már meg az elmúlt 2 évben, akik között volt, aki nagyon rámenős volt és olyat tett, amiért ki csapták.

A diák tömeg mögött álltunk meg, mivel mindenki nagyon várta már ennek a vizsgának az eredményét, mivel ez volt az utolsó előtti. Már csak szakmai gyakorlat és a nagy záró vizsga van és vége. Nagy nehezen oda küszködtük magunkat és hatalmas mosollyal fordult felém Seb.

-Mind a kettőnké ötös! -emelte fel a tenyerét és boldogan csaptam bele meg persze meg is öleltük egymást, de tettünk is rá egy lappáttal, mert még ugráltunk is mellé.

-Megérte annyit tanulnunk rá! -kezdtünk el vissza sétálni a szobámhoz.

-Tanultam én. Te neked csak szerencséd volt! -lökött oldalba.

-Persze. Az a szerencse 4 órás meló volt, de köszi! -bokszoltam a vállába.

Mikor megérkeztünk nem nagyon sietett sehova sem, mert rá vetette magát az ágyamra.

-Ahogy látom nem sietsz sehova sem? -dobtam felé a köpenyemet és gyorsan át öltöztem futós ruhába. Nem szoktam le erről. Minden órám előtt elmentem futni, hogy tudjak majd figyelni. Most felmerült bennetek az a gondolat, hogy miért öltözők át egy fiú előtt? Hát mondanám, azért, mert a pasim csak egyetlen egy gond van az egészben, hogy a fiúk terén egy az érdeklődési körünk. Igen az egyik leghelyesebb srác a világon, akivel csak találkoztam és meleg. Nem is baj, mert amúgy sem akartam pasit, de így szereztem egy legjobb barátom.

-Nem, de így, ha elmész akkor mehetek keresni társaságot! -szomorodót el.

-Sietek vissza nyugi. Csak elfuttok a Mekiig aztán vissza! -léptünk ki a szobám ajtaján és be is zártam.

-Ha már oda mész hozhatnál egy sajtburger menüt. Előre is köszi! -puszilt arcon.

-Persze. Csak akkor, ha kifizeted, mivel eddig soha nem fizettél kajáért! -fontam össze magam előtt a kezemet miközben megálltunk a szobája előtt.

-Szemen szedett hazugság! -kapott a szívéhez. -Én mindig kifizettem mindent! -fel is nézett a plafonra, hogy még véletlenül se szakadjon rá.

-Én a helyedben minden egyes mozdulatom után figyelném a plafont nehogy tényleg rád essen! -intettem köszönésként és már a lépcsőn kezdtem el a bemelegítést.

Reggel imádom Los Angelest, mert ilyenkor csak néhány ember járja az utcát így nyugodtan lehet futni. A behelyezett fülesemen hallgattam éppen zenét, amikor a drága nővérem meg zavart azzal, hogy felhívott.

-Szia Viki. Mit szeretnél kora reggel? -kérdeztem miközben próbáltam egyenletesen venni a levegőt.

-Neked is szia és csak kérdezni akartam, hogy sikerült a vizsga eredményed?

-Ötös lett, mint eddig mindegyik!

-Na az szuper és van már végre pasid? -már megint itt tartunk. Egy hete kérdezte meg ugyan ezt és már fáraszt.

-Nem!

-Hogy hogy nem?

-Úgy, hogy nem keresek és nem is akarok! -álltam meg egy kicsit, hogy kifújjam magam.

-26 éves vagy Mollie. Már lassan vén lány leszel. Nem mindig jön veled szembe a szőke herceg!

-Igen tisztában vagyok vele Viki. Nem is hiszem, hogy most nekem fog jönni az igazi! -ez volt a végszó és rá is raktam.

Azzal a lendülettel le is némítottam a telefonomat, hogy ne zavarjon senki sem. Ki is vettem a fülemből a füllest, mert hála a nővéremnek nem akart kapcsolódni a telefonhoz, ezért zene nélkül készültem folytatni a futást. Már épp indulni akartam, amikor szó szerint összeütköztem valakivel.

-Annyira sajnálom! -mondtuk egyszerre és már készültem fel egyenesedi a földről, amikor realizálta a szemem, hogy kivel mentem össze!

-Daniel? -kérdeztem bár tudtam, hogy ő az.

-Úr Isten Mollie alig ismertelek fel! -oda lépett hozzám és megölelt, amit viszonoztam.

-Hát régen találkoztunk az biztos!

-Igen. Hogy vagy? -sétáltunk egymás mellett.

-Remekül főleg, hogy néhány hónap és végzek. Aztán mehetek vissza New Yorkba és végleg ott maradok. Te? -fordultam felé menet közben.

-Én is jól vagyok főleg, hogy egy hét szünet után megint kocsiba ülhettek! -mosolyodott el.

-Gondolom! -ekkor rezegni kezdett a telefonom a zsebembe és Sebtől kaptam egy üzenetet, hogy 10 perc és kezdődik az óra, ahol elmondják hol töltjük le a szakmait. -Nekem most mennem kell, de örülök, hogy látalak. Szia! -el is kezdtem futni, amennyire csak lehetett. Nem mondom, hogy nem kerítettek hatalmába az érzések, amikor megláttam, de nem akartam bele keveredni újra ebbe. 3 hónap kellett hozzá, hogy valamennyire túl tegyem magam, azon, hogy a távozásom napján vallotta be, hogy mennyire szeret én meg nem tudtam kimondani és eljöttem.

Fáradtan és izzadtan estem be az órára, ahol még csak a diákok voltak és le is ültem a barátom mellé.

-Nem tudtál el menni fürdeni? Büdös vagy! -rakta az orrára a kezét.

-Mint látod nem! -ekkor hiba volt felé fordulni, mert telibe lefújt a parfümjével. -Most a szám is illatos lett köszi! -köhögtem fel.

-Szívesen! -mosolyodott el és be is jöttek a „tanárok".

-Kedves hallgatóink. Mint tudják ahhoz, hogy meg tudják írni a záró vizsgát ahhoz kelleni fog szakmai gyakorlat és most az egyszer sikerült el intéznünk, hogy mindenki egy helyen tudja elvégezni és ez nem máshol lesz, mint a Forma 1-ben! -itt mindenki el kezdtet sugdolózni. A fiúk meg halk örömbe törtek ki. Én meg ledöbbenve ültem ott tátott szájjal, amit a drága barátom csukott össze. -Annyit sajnos nem tudunk elmondani kik melyik csapathoz kerülnek egyedül Mollie Lawson és Sebastian Turner-nek biztos, hogy a McLarenhez kerül, mivel a volt munkatársai meleg szívvel várják vissza önt! -nézett rám. -Akkor ennyi lett volna. Holnap viszik ki önöket a pályára, ahol el igazítást fognak kapni. Sok szerencsét mindenkinek! -és távoztak is a helyiségből.

Utolsóként vonultunk ki és én még mindig kész voltam. Persze örültem neki, hogy találkozok a régiekkel egyedül Carlos volt, akivel szinte minden hónapban találkoztam. Hát akkor hamarabb fogom látni Danielt, mint ahogy gondoltam.

Nem tudtam tovább várni így meghoztam az első fejezetet😊Remélem tetszeni fog a folytatás is és kíváncsi lennék a véleményetekre is?