𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

15.

Én maradtam csak egyedül Londonba. Már eltekintve azoktól, akik a környéken laknak. A napot a szállodában töltöttem. Pihentem meg a sorozatomat néztem egyedül este mozdultam ki, ami hiba volt.

Nem tudtam egy utcán sem végig menni úgy, hogy ne jöttek volna velem szembe szerelmespárok. Próbáltam elterelni a figyelmemet róluk, de nem ment, mivel rögtön az én elcseszett életem jutott eszembe. A szerelembe eddig egyszer sem volt szerencsém, a családom nagy része már oda van erre anyum is közéjük fog tartozni. Ennél a pillanatnál lett elegem a világból és az első útba eső kocsmába be is mentem és csak ittam az újabbnál újabb köreimet.

Hát sikerült túlzásba esnem. Nagyon fura érzés volt részegnek lenni, mivel eddig ez az első igazi berúgásom a 20 éveiben. Még fért volna belém több, de már a pénzem nagy része oda lett így elindultam valamerre. Hogy hova? Na, ez egy remek kérdés.

𝐃𝐚𝐧𝐢𝐞𝐥 𝐑𝐢𝐜𝐜𝐢𝐚𝐫𝐝𝐨

Még egy napot itt kellett maradnom, mivel mennem kellett pár kört a pályán. Szerencsére Rebekah haza akart utazni így meg szabadultam tőle. Hála az istenek. Már épp készültem a szokásos esti futásomhoz, amikor megjelent előttem Mollie részeg.

-Nem utaztál még haza? -siettem mellé, mert majd nem kidőlt az úttestre.

-Úgy fest nem! -nevetett fel. -Istenem, ha tudtam volna, hogy ilyen jó és gond mentes a részegség akkor mindennap az lettem volna! -esett a karjaimba.

-Nem mondom, hogy ez nem mind igaz, de azért alkoholistának nem kéne lenned!

-Miért is ne lennék az? -sétált el mellettem. -Az egész univerzum fel lázat elennem. Nem elég, hogy elveszítettem a nagyszüleimet, az apámat, de még az anyámat is elfogom. A szerelmi életem egy katasztrófa. Mindenkinek van valakie csak én vagyok még mindig egyedül! -ült le a földre és elő vett a kabátja alól egy üveg sört.

-Szerintem inkább azt elveszem tőled! -ahogy kivettem a kezéből fel is húztam a földről és elkezdtem vezetni a lakásom felé.

-Nem is gondoltam volna, hogy a híres Daniel Ricciardonak egyszer tetszettem! -fordult velem szembe az ajtó előtt.

-Én is ember vagyok, de honnan veszed, hogy csak akkor tetszettél? -léptem hozzá közelebb.

-Öh... Onnan, hogy most barátnőd van és gondolom szereted! -nézett fel rám vigyorogva. Bár ezt tuti az alkohol okozza.

-Nem minden kutya szereti a gazdáját. Elviselni el viseli, de nem minden esetben kedveli! -minden szavam után felcsillant szeme. Ahogy így álltunk hatalmába kerített a gondolat, hogy megcsókoljam és a karjaim közé zárjam. De az elsővel megelőzőt, mert ő csókolt meg először. Olyan rég történt már meg ez köztünk, hogy szinte el is felejtettem milyen érzés.

Hát nagyon sokáig nem tartott, mert szó szerint kidőlt. Még szerencse, hogy jó erőben vagyok meg nem egy nehéz esett. Bár a természete az.

A lábammal be is löktem az ajtót és elindultam vele a vendégszobába. Ahogy felértem vele le is raktam az ágyra és ahogy volt betakartam a takaróval és leültem mellé az ágyszélére. Hogy lehetem ilyen hülye, hogy elengedtem? Nála okosabb, szebb és intelligens lánnyal még nem találkoztam. Az biztos, hogy belőle egy van és ezt az egyet meg is fogom szerezni, hogy rajtam kívül senki más ne ölelhesse meg és csókolhassa.

𝐌𝐨𝐥𝐥𝐢𝐞 𝐋𝐚𝐰𝐬𝐨𝐧

Ennyire másnaposan még soha életemben nem ébredtem. Érthető is, mivel most az egyszer rúgtam be igazán. Ahogy kinyitottam a szemem ijedten vettem észre, hogy nem a szállásomon vagyok, hanem egy számomra idegen helyen. Azért nem kicsit estem pánikba, hogy milyen pszichopatánál kötöttem ki. Mikor kinyílt az ajtó és Danielt pillantottam meg már sokkal nyugodtam lettem.

-Hogy kerültem ide? -tekintettem körül a szobán miközben leült az ágyszélére.

-Hát röviden részegen bolyongtál az utcán pont a környékemen és a szokásos esti futásomat akartam elkezdeni, de nem tudtam, mivel lett egy kolonc a nyakamon! -mosolyodott el. Miért hittem azt, hogy értelmes választ fog adni?

-Nyugtass meg, hogy nem történt közötünk semmi olyan?

-Mondanám, hogy nem, de akkor hazudnék. Amúgy csodáséjszaka volt!

-Mi? -ültem fel túl gyorsan, ezért rendesen megszédültem. Erre csak felnevetettet és ebből már le is esett, hogy megint csak viccelődött, ahogy szokott.

-Nagyon vicces vagy. Mondtam már? -ültem fel újból.

-Eddig még nem. Na, gyerre. Gondolom éhes vagy? -nyújtotta felém mind a két kezét, ahogy mellém lépett.

-Ebben az egyben igazad van! -fogadtam el és el is indultunk a konyha felé, ahol le is ültetett az egyik székre.

-Gondolom, ha gofrit csinálok annak örülnél? -nézet rám a válla fölött.

-Nekem most mindegy mit csinálsz csak hamar legyen kész, mert éhen hallok! -könyököltem az asztalra.

-Na! Ne felejtsd el, hogy ki a főnököd!

-Aha. Te meg azt ne felejtsd el, hogy betörtél a szobámba!

-Jó ez most nem verseny! -ült le velem szembe és át nyújtotta a tányér gofrimat. -Ha már a munkáról volt szó. Nem is bánom, hogy itt maradtál meg ide keveredtél hozzám, mert úgy is szólni akartam, hogy holnap Ausztráliába kéne utaznunk munka ügyben!

-Ezt nem tudtad mondani mondjuk a hétvégén? Vagy már megint kiment a fejedből?

-Az utóbbi!

-Oké. Akkor megyek is vissza a szállodába kialudni magam úgy igazán, mert van egy olyan érzésem kemény munka vár majd rám! -álltam fel az asztaltól.

-Ebben nem tévedsz! -kacsintott egyet.

Csak megráztam a fejemet és el is indultam az ajtó felé, amin rögtön ki is léptem és el is indultam vissza a hotelba.