𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

11.

𝐃𝐚𝐧𝐢𝐞𝐥 𝐑𝐢𝐜𝐜𝐢𝐚𝐫𝐝𝐨

1 hete, hogy haza érkeztünk Norvégiából. Nagyon jó volt, de utálom a hideget. Én inkább meleg párti vagyok. Mióta Mollie elmondta mi a helyzet az anyukájával azóta csak rajta jár az eszem. Nagyon sajnáltam, mivel nem volt elég neki elveszíteni az apját, de még az anyját is elfogja és kitudja mikor. Már annyira sokat agyaltam rajta, hogy még is, hogy tudnék neki segíteni, de nem jutott eszembe semmi jó ötlet. Pont edzetem, amikor csak sikerült kitalálnom valamit és ezt meg is tudtam osztani Michael-lel, mivel most érkezett meg.

-Látom megérezted, hogy jönni fogok! -ült le velem szembe egy székre.

-Inkább sejtettem, de jó, hogy jöttél! -be is fejeztem a gyakorlatot és leültem elé egy üveg vizel a kezemben.

-Miért örülsz nekem ennyire? -dőlt hátra miközben furcsán méregetett.

-Csak támadt egy ötlettem és kéne valaki, aki megmondja, hogy jó vagy rossz!

-Ott van Rebekah. Ő biztos remek választ tudna adni! -mondta unottan. Nem nagyon bírják egymást, de miatta nem fogom eldobni a legjobb barátomat. Ezt konkrétan a szemébe is mondtam.

-Nem kell vagy is nem szabad erről tudni!

-Akkor gondolom nincs itthon?

-Nincs!

-Szuper. Mond!

-Mikor még Norvégiában voltunk Mollie elmesélt valamit, amíg a többiek bulizni voltak és elég szar helyzetben van. A lényeg, mivel az új fotósom felmondott és most ne mennyünk bele miért. Arra gondoltam, hogy felvenném Molliet a helyére!

-Aha. Szóval, ha jól értem ti kettesben maradtatok a szálláson és beszélgetettek vagy is beavatott téged valamiben, ami ebből kiindulva nem nagyon hangzott jól és úgy segítenél neki, hogy felveszed magad mellé?

-Igen. Azt hittem egyértelmű voltam!

-Az voltál, de ugye tudod, hogy a drága barátnőd nem fogja hagyni!

-Tudom és számoltam ezzel, ezért állneve lenne!

-Ez zseniális ötlet, de ugye tudod, hogy lebuksz, ha veled fog menni?

-Ettől nem kell tartanom! -nevettem fel. Mióta ismerem csak akkor jött el velem egy versenyre, amikor olyan városba mentünk, ahol tudod vásárolni meg jobb pasik vannak. Spanyolban is az időmérő után lelépet, de nem is bántam.

-Szia szívem. Megjöttem...Oh. te is itt vagy! -lépett be az ajtón Rebekah és ahogy meglátta Michaelt eltűnt a mosoly az arcáról.

-Én is örvendek boszorkány! -fordult felé egy mosollyal az arcán a barátom. Nem mondott erre semmit csak mérgesen felment az emeletre. -Ez jól esett! -dőlt hátra. -Remélem minél hamarább visszaszerzed Molliet. Őt jobban kedvelem!

-Nagyon remélem én is! -álltam fel a helyemről. -Eljössz velem az egyetemre?

-Minek mennél oda? 1 hónapot sem bírnál! -röhögött fel.

-Nagyon vicces vagy Michael. Molliehoz mennénk, hogy megkérdezem elvállalná-e! -indultunk el az ajtó felé.

-Tudom csak szívatlak, ahogy te szoktál engem! -veregetett vállba. Mielőtt távoztunk volna, azért jeleztem Rebekah-nak, hogy ne keressen egy hamar. Nem, mint ha érdekelte volna.

Út közben összeraktam a forgatókönyvet fejben, hogy kezdjek bele.

-Oh! -állt meg hirtelen Michael.

-Mi az? -fordultam felé.

-Úgy fest most nincs idézőjelben otthon! -mutatta felém a telefonját, ahol együtt voltak lefotózva Sainzal Londonban. Isten rá a tanúm egyszer meg fogom ölni a spanyolt, ha nem szál le róla.

-Nem baj. Akkor beszélünk Seb-bel. Egy valamire kíváncsi lennék! -sétáltam tovább. Amikor megérkeztünk a célunkhoz nem jött fel velem inkább lent megvár és addig beszél a feleségével. Remélem egyszer én is mondhatom ezt valakire. Ahogy felértem a jó emeletre nem is kellett sokat mennem a jó szobához. Alig kopogtam rajta egyet, amikor az már nyílt is.

-Szia Daniel, ha Molliet keresed nincs most itt! -lépett ki hozzám a folyosóra Seb.

-Tudom. Szíveséget szeretnék kérni tőled?

-Mit?

-Be tudnál engedni Mollie szobájába kérlek? Meg szeretnék tudni valamit!

-Mesélt neked is az anyukájáról igaz?

-Igen!

-És az ügyben jöttél?

-Igen!

-Rendben, de ne árulj be! -vissza lépett szobába és egy kulccsal a kezében indultunk el.

-Nyugi. Nem fogja megtudni!

Mentünk egy darabig, amikor megállt egy másik ajtó előtt és ahogy beengedett ott is hagyott. Mikor beléptem a szobába csak az ő illatát lehetett érezni mindenhol. Istenem, de jó volt erre az illatra felkelni, mikor mellettem feküdt. Nem volt sok időm ezzel foglalkozni így inkább neki kezdtem a kutatásnak. Igaz ez nem lenne szabad, de muszáj megtudnom, hogy dolgozik-e.

Nem kellett rá sokat várnom, hogy meg legyen a válasz, ami egy hatalmas nem volt és mellette ott virított egy jókora számla a New Yorki kórházból.

-Ő fizette ki az anya kezeléseit! -lépett mellém Seb.

-Ezt nem mondta! -ültem le az ágyára kezemben a papírokkal.

-Senkinek sem mondta, mivel nem akarja, hogy sajnálják meg támogassák. Ismered te is. Szeret a saját lábán megállni segítség nélkül. Kölcsön akartam adni neki pénzt, mivel még az egyetemet is fizetni-e kell és már csak ennyi maradt neki! -mutatott egy nagyon kevés összegre.

-Ezzel nem fogja kihúzni sokáig!

-Hát nem!

-Szerinted, ha felajálnék neki egy munkát akkor elfogadná? -néztem rá.

-Nincs kizárva, de nála nem lehet tudni. Annyit viszont tudok, hogy remek memóriája van szóval mindent úgy kell visszaraknunk ahogy volt, mert akkor nekem végem! -mivel nekem csak ennyi kellett így visszaraktunk mindent úgy, ahogy volt és már mentem is vissza Michaelhöz.