𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

19.

Reggel fáradtan és újfent megbánással keltem fel és megint utáltam magam, de most sokkal jobban, mint eddig. Karjai szorosan fonódtak körrém, de nagy nehezen kitudtam szabadulni és gyorsan felöltöztem és mentem futni, hogy ki tisztuljon a fejem.

Már jó ideje ezt csináltam, mire végleg kifulladtam és nem tudtam tovább menni így hát le is ültem az egyik padra, ami a tenger felé nézet és csak bámultam a végtelenbe. Hogy lehetem megint ekkora marha? Esküszöm be állhatnék egy csordába. Tuti én vezetném őket. Még rendesen ostoroztam magam, amikor társaságom lett.

-Jó reggelt Mollie! -ült le mellém Brian. -Ha még egyszer a mainap folyamán összefutunk meg hívsz egy italra! -nevette el magát.

-Jó reggelt neked is és természetesen meghívlak, de szerintem nem fogunk már találkozni!

-Sejtettem, hogy ma mész haza! -fel is állt mellőlem. -Még ma nem is ittam kávét. Beülünk megint?

-Örülnék neki!

-Akkor gyerre! -húzott fel ülő helyzetemből és el is indultunk, ahol pár napja voltunk. Hosszú volt az út odáig így azt beszélgetéssel töltöttük el. -Mindenki jól van nálatok? Viki? Kale?

-Igen jól van mindenki vagy is csak ők ketten. Anyukámnak sajnos már nincs sok hátra! -sóhajtottam fel.

-Ezt, hogy érted?

-Úgy, hogy vég stádiumú rákot diagnosztizáltak nála már jó pár hónapja!

-Ugye most csak viccelsz? Mert ez nagyon nem vicces! -állt meg hirtelen.

-Ismersz. Tudod, hogy ilyennel soha nem viccelnék!

-Oh. Mollie! -ölelt magához, amit viszonoztam. -Annyira sajnálom. Anyukádat nagyon, de nagyon szeretem még akkor is sokat gondoltam rá, amikor már mi nem is jártunk együtt, de ezt hallani egy idő után, azért sokkoló. Mint mondtak? Mennyit jósoltak neki?

-Nem tudtak semmi konkrétat mondani, de mi nagyon pozitívan állunk hozzá és ő is. Úgy, hogy lehet lesznek ebből évek is!

-Értem. Nagyon remélem, hogy jó sok év áll még előtte! -közben kinyitotta előttem a kávézó ajtaját és beengedett maga előtt.

1 órát ültünk ott és beszélgettünk hol rólam hol róla. Sokat mesélt a közös terveikről és már nagyon reménykednek mind a ketten a feleségével, hogy lassan majd a terveikről levehetik a gyereket. Még beszélgettem volna vele, de hamarosan elindulunk haza és még össze kell szednem ezt azt így el is búcsúztunk egymástól. Azért jó volt látni őt ennyi idő után és látni, hogy ennyi mindent változtatott magán, hogy ne veszítse el azt, akit igazán szeret.

Ahogy megérkeztem már léptem is be az ajtón, ahol a nappaliból egy dühös Daniel viharzott ki.

-Hol voltál? -állt be elém, hogy ne tudjak elmenekülni a beszélgetés elől.

-Mint látod futni voltam, de nem értem miért kéne beszámolnom a dolgaimról? -készültem kikerülni őt, de nem hagyta.

-Talán, azért, mert megint csak úgy ott hagytál. Meg nem beszélve arról, hogy nem hazai pályán vagy!

-Már megbocsáts, de először is nem vagyunk házasok. Másodszor meg nem járunk meg nem is vagyunk együtt így nem tartozok neked elszámolni valóval. Munkatársak vagyunk ennyi és felnőtt vagyok. Tudok magamra vigyázni és vissza térve nem is lett volna szabad megtörténnie köztünk megint, mert...! -nem hagyta, hogy befejezem, mert közbe vágott.

-Ha arra gondolsz, hogy barátnőm van akkor megnyugtatlak, mert szakítottunk! -lépett hozzám közelebb.

-Mi? -méregettem furán.

-A bál után szakítottunk, mivel amíg lent voltam megcsalt!

-Miért nem mesélted el?

-Mert igaz, hogy szerettem, de ezek után nagyot csalódtam benne. Meg nem beszélve róla, hogy itt vagy te. Két év után is ugyan azt érzem irántad, mint akkor! -simított végig az arcomon. Nagyon jól esett, hogy újra szerelmet valót, de sok dolgot tekintve nem engedhetem meg magamnak egy újabb fájdalmat, ha az lenne belőle a végén.

-Ne hidd, hogy most a karodba fogok rohanni, de még át kell gondolnom a dolgokat! -léptem hátra egy lépést. -Az elkövetkező időkben lesz rendesen szív fájdalmam nem hiányzik, hogy netalántán összejövünk és rá pár hónapra szakítunk is. Én azt már nem bírnám. Úgy, hogy csak időt kérek! -sóhajtottam fel.

-Rendben. Megértem! -jól esett, hogy nem kezdett el követelőzni, hanem felnőttek módjára viselkedett, ami valljuk be nála elég nagy szó.