𝙼é𝚐 𝚎𝚐𝚢𝚜𝚣𝚎𝚛 𝚞𝚝𝚘𝚕𝚓á𝚛𝚊

17.

Reggel finom illatokra keltem. Úgy terveztem, hogy sokáig fogok majd aludni, de a csokis gofri illata nem hagyott így kivételesen nem komásan mentem le a földszintre inkább jó gyorsan.

-Sejtettem, hogy ezzel felébresztelek! -fordult felém egy önelégült mosollyal.

-Haha. Nagyon vicces. Ha nekem is csináltál akkor kérem szépen! -ültem le az asztalhoz, mint egy kis gyerek.

-Nem csináltam neked Mollie, mivel a beosztottam vagy! -ült le velem szembe.

-Bekaphatod! -álltam volna fel, de vissza rántott csak a mellette lévő székre.

-Persze, hogy csináltam neked! -tolta elém az én részemet. -Csak ismerhetnél már annyira, hogy tud mindig szekálnom kell valakit! -kacsintott egyet.

-Te meg tudhatnád, hogy az ilyeneken fel tudom húzni magam, de azért köszi! -pusztítottam el egyet.

Reggeli után a szobánk felé haladva közölte a tényt, hogy 10 perc múlva indulnunk kell. Persze szó szerint összeszedtem magam és már a kocsiba be ülve mentünk is.

Amikor megérkeztünk néhány barátja ott volt, akiket jó volt megismerni, mivel nagyon kedves és viccesek voltak. Sok mindent meséltek Danielről, de arról az egyről nem meséltek semmit sem, hogy mennyi meló van. Konkrétan 4 doboznyi sajátmárkás ruhákat kellett hirdetni és tudtam, hogy jó sokáig leszünk ismerve a modellt, aki nem tudja egy percre sem befogni meg megállni egyhelyben sem.

5 óra alatt végeztünk és egy jó erős fekete kávéval a kezemben léptem ki végre a friss levegőre.

-Ez izgalmas nap volt! -karolt át a nyakamat.

-Aha. Szerintem is az volt főleg, hogy azt elfelejtetted említeni, hogy ennyi munka van! -hámoztam le magamról kezét. -Tudom, hogy ezért vettél fel és tényleg szeretem a kihívást, de mondhattad volna!

-Igen. Igazad van. Sajnálom! -ölelt magához. -Ha nem haragszol lenne még egy kis dolgom! -mutatott a háta mögé a barátai felé.

-Meny csak nyugodtan. Én addig szét nézek a városban!

-Egyedül boldogulni fogsz?

-Még szép. Felnőtt vagyok és nekem csak egy jó telefonos térkép kell és meg is van oldva! -vettem elő a telefonomat és sarkon is fordultam és meg is indultam a város felé.

Gyönyörű volt a város főleg így este. Nagyon megtetszett az egész csak kár, hogy pokoli meleg van. Épp a parton sétáltam persze közben csodáltam a tengert, amikor összeütköztem valakivel.

-Elnézést...Brian? -döbbentem le, amikor rájöttem, hogy a volt barátomba botlottam.

-Mollie? Istenem, de rég láttalak! -ölelt magához, amit nem viszonoztam. -Hogy vagy? És a legfontosabb kérdés az az, hogy kerülsz ide? Tudtommal nem szereted a meleget?

-Köszi. Jól vagyok és munka ügyben jöttem! -mondtam zavarodottan. Az a Brian, akit 4 évvel ezelőtt ismertem az nem az volt, aki előttem állt itt és most. Nem volt annyira el szállva magától, mint anno és normálisan beszélt. -És te?

-Én is meg vagyok. Mit szólnál, ha innánk egy kávét?

-Ööö. Persze most úgy is ráérek!

Nem mentünk sokat mire találtunk egy jó kis kávézott. Ki is kértük magunknak a választott italunkat és helyett is foglaltunk a sarokban.

-Úgy veszem észre nem tudott hova tenni a helyzetet! -nevette el magát.

-Ebben nem tévedsz. Ahogy beszélgetünk teljesen olyan volt, mint ha nem is veled tettem volna. 4 évvel ezelőtt kicsit sem voltál ilyen inkább egy elkényeztetett, bunkó, érzéketlen kis köcsög!

-Auh, de igazad van. Sokat változik az ember, ha megtalálja élete szerelmét! -mutatta fel az ujján lévő eljegyzésű gyűrűt.

-Megnősültél? Te?

-Igen és teljes mértékben igazad volt az előbb. Bevallom szégyellem a régi énemet, aki miatt sokat szenvedtél. Sajnálom! -simogatta meg a kézfejemet. Abban a pillanatban megalapozódott a feltételezésem, hogy tényleg rengeteget változott.

-Megbocsátok bár sokáig szenvedtem miattad, de az már a múlté. Na, de mesélj a feleségedről?

-Nagyon kedves és szeretettre méltó egy nő. Amikor megismertem tudtam, hogy meg kell változnom, mert akkor az történt volna, ami köztünk. Bár arról 100%-ban én tehetem, de ez adta nekem az erőt és sikerrel jártam. 2 évig jártunk, amikor azon a parton, ahol találkoztunk kértem meg a kezét és mint látod igent mondott!

-Akkor gondolom itt is laktok a közelben?

-Igen nem messze innen. Pár utcával arrébb, de úgy is ide költöztünk volna, mivel Ausztrál származású!

-Gondolom akkor vele is nehéz néha? -röhögtem fel.

-Ha tudnád, de azt honnan veszed?

-Onnan, hogy az én „főnököm" is innen származik!

-Akkor így érthető miért vagy itt és neked van valakid?

-Nincs. Az egyetem mellett nincs időm egy kapcsolatra!

-Ezek szerint bejutottál a Los Angelesi egyetemre. Gratulálok! -fel állt és újra megölelt.

-Köszi!

Ez után még pár órát beszélgetünk, amit bevallom élveztem nagyon. Csak sajnos ezt valaki nagyon megzavarta, aki a drága főnököm volt.

-Igen? -vettem fel a csörgő telefonomat.

-Szia. Most végeztem. Felvegyelek valahol vagy már otthon, vagy?

-Éppenséggel felvehetnél a Cafe Frei kávézó előtt úgy kb. fél óra múlva! -közben felnéztem a táblára, hogy jó nevet mondtam-e.

-Miért csak fél óra múlva?

-Mert éppen társaságom van, akivel még beszélgetnék! -ez után hosszú néma csend állt be köztünk. Már azt hittem le rakta.

-Oké. Akkor majd megyek. Szia! -és rám is rakta.

Össze voltam egy kicsit zavarodva, de most nem akartam ezzel foglalkozni így folytattuk, ahol abba hagytuk.

Fél óra elteltével már a járdán álltunk mind a ketten, amikor megérkezett Daniel. El is búcsúztunk egy mástól Brian-nel és be is szálltam a kocsiba, ahol 2 perc beszélgetés után egészen hazáig csak néma csendben ültünk egymás mellett.