Megszegett eskü

24. "Logan tényleg..."

A randit követő napon a tankönyveimet bújtam, hogy másnapra felkészült legyek és ne érjen meglepetés a suliban. Egyes tanárokat nem érdekelte sose, hogy szünet után senki nincs még képben semmivel. Aznap se Dan se senki nem írt, így viszonylag nyugodtan tudtam tanulni és ismételni.

Utáltam, hogy vége lett a téli szünetünknek, mert nem sok mindent csináltam. Utáltam, hogy az idei karácsonyom is katasztrofális volt és még inkább utáltam a tényt, hogy az apám nem hajlandó elmenni egy rehabilitációs intézménybe, ahol képesek lennének segíteni neki, hogy leküzdhesse az alkoholizmusát. Erről ma reggelt, mielőtt még elindultam volna suliba, értesültem anyumtól. Ez pedig azt jelentette, hogy egy ideig még a mamámat kell boldogítanom, aki persze nem bánta, hogy az egyetlen unokája vele lakik. Szerettem volna otthon lenni, a kényelmes ágyamban - nem mintha itt nem lenne az -, csak mégsem ez a szobám. Felöltöztem melegen aztán kivittem a táskámat az előszobába. Vártam, hogy Dan írjon, hogy mehetek.

A konyhában gyorsan megreggeliztem, majd mikor jött az üzenet Dantől, hogy itt vannak értem, kisiettem a házból a lehető legcsendesebben, mert a mamám még aludt. Ő amolyan éjszakai bagoly volt, reggel sokáig szundított, este viszont a nyugdíjas klubban ütötte el az idejét javarészt.

– Mi a helyzet Ruth? Nem tűnsz valami boldognak, ennyire kiakaszt a suli gondolata? - kérdezte Dan hátrafordulva felém aggódva. Rögtön észrevette, hogy valami történt. Logan, aki az autót vezette csak a visszapillantóból nézett rám mindössze néhány másodperc erejéig, mert utána visszakapta a tekintetét az útra azonban biztos voltam benne, hogy ő is kíváncsi a történtekre, amitől rossz kedvem lett.

– Ma reggel szólt anyu, hogy apu nem hajlandó rehabra menni. Fogalmunk sincs, hogy mi tévők legyünk. Megpróbálja még egyszer meggyőzni, de én reménytelennek látom. Egy ideig még biztos, hogy a mamámnál fogok lakni. Apu nem tudja, hogy itt vagyok, ezért itt a legjobb nekem - válaszoltam és mosolyt erőltettem az arcomra, hogy ne tűnjek annyira letörtnek. Tudtam, hogy Dan átlát az álcámon, de nem akartam, hogy lássa mennyire csalódott és szomorú vagyok ez miatt. Apu tényleg a piát választaná a családja helyett. Helyettem.

– Minden meg lesz oldva, ne aggódj. Ha pedig szeretnél együtt tanulni, csak szólj, és már jöhetsz is hozzánk. A környezetváltozás is segíthet - mondta Dan vigasztalva. Megköszöntem neki nagylelkűségét, majd mintha ez lett volna a végszó, Logan egy kicsit megcsúszva, de megállt a sulink előtt.

– Kitartást a mai naphoz. Mikor végeztek, mikor jöjjek értetek? - kérdezte, mire Dannel egyszerre válaszoltunk:

– Nyolc óránk van. Ha háromra itt vagy, az tökéletes.

– Rendben - mondta mi pedig kiszálltunk az autóból és elindultunk a suli kapuja felé. Elnéztünk a szemközti kisbolt felé, ahol négy srác dohányozott, a csapatukat pedig egy lány is erősítette. Láttam már őket a folyosón, a srácok végzősök voltak a csajszi pedig évfolyamtársam volt. Gondtalannak tűntek és irigyeltem őket, amiért ennyire egyszerűnek tűnt az életük.

– Jössz? - zökkentett ki bámulásomból a legjobb barátom. Visszakaptam a tekintetemet és előre néztem.

– Persze, bocsi - válaszoltam, majd becéloztuk a bejárati ajtót. Beléptünk a meleg aulába aztán felmentünk a termünkbe. Mielőtt még elkezdődött volna az óra Dan oldalba bökött, hogy felfigyeljek rá.

– Mi az? - kérdeztem vissza, közben pedig a felszerelésemet igazgattam a pad széléhez. Utáltam a földrajz órát és félig meddig abban reménykedtem, hogy a tanár elfelejt majd bejönni.

– Tegnap valamit el kellett volna mondanom a randidat követően - kezdett bele halvány mosollyal az arcán. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet.