Megszegett eskü

19. Találgatások

Ahogy beléptünk a mamám házába, Logant és engem szabályosan letámadtak. A mamám és anyukám még meg se várták, hogy levegyük a cipőinket és kabátjainkat, azonnal odacsődültek az előszobába.

– Logan, még egyszer nagyon köszönjük, hogy figyeltél Ruthra - kezdte a hálálkodást az anyám.

– Igazán nincs mit. Remélem nem volt túl nagy gond, hogy tegnap este nem hoztam haza - válaszolta miközben kicipzárazta a kabátját és lerúgta a cipőjét. Én is hozzá hasonlóan cselekedtem, közben pedig azon gondolkodtam, hogy miért volt ilyen nagydolog a tegnap este. Nem ez volt az első alkalom, hogy ott aludtam és nem is az utolsó. Ötletem se volt, hogy miért aggódtak ennyire értem. Ha csak... Logan el nem mesélte nekik, hogy kicsit többet ittam a kelleténél. A gondolatra azonnal bepöccentem és szúrós tekintettel néztem az idősebb Holt fivérre, aki miután rám nézett, felhúzta szemöldökét, mintha nem tudná, hogy miért vagyok rá mérges. Ha tényleg beavatta őket ebbe... hát nem tudom, hogy mit csinálnék vele akkor.

– Logan, tudnánk beszélni négyszemközt? - kérdeztem és most még a gyomromban rajként csapkodó pillangókra se figyeltem. Elárasztott az adrenalin és a düh érzése.

Logan látva, hogy a kedvem nincs a helyzet magaslatán, komoly tekintettel bólintott, majd elindultam a szobámba, arra számítva, hogy követni fog. Elmentünk a mamáék mellett, akik teljesen tanácstalanul álltak, figyelve a fejleményeket. Egy szót se szóltak, hagyták, hogy kikerüljük őket, hogy a szobámban beszélhessünk a zavaró jelenlétük nélkül.

Amint beértünk a szobámba, becsuktam az ajtót és leültem az ágyamra.

– Elmondtad nekik? - kérdeztem azonnal a téma közepébe vágva. Nagyon úgy éreztem, hogy Logan valamit eltitkol előttem és szerettem volna erre fényt deríteni.

Logan egy helyben állt a padló közepén és némán figyelt rám. Nem ült le, nem kezdett el körülnézni, annak ellenére se, hogy szinte még sose járt a mamánál lévő szobámban. Egyenesen rám nézett és úgy törte a fejét, hogy mégis miről beszélhetek.

– Mit mondtam el nekik? - kérdezte és elkezdte tarkóját vakargatni, mintha zavarban lenne. Nahát, talán tényleg rajtakaptam valamin?

– Azt, hogy többet ittam tegnap - a hangomat suttogóra vettem, mert nem akartam megkockáztatni, hogy kintről is hallják a ballépésemet. Ha esetleg mégse tudnák...

– Nem mondtam, miért tettem volna? Meg aztán nem mintha ez hatalmas hiba lett volna a részedről, mint már mondtam a korodban már mindenki volt részeg... - válaszolta nyugodt hangnemben, ami még inkább csak kikészített.

– Igen lehet, hogy a korombeliek minden hétvégén részegek, csak köztük és köztem az a különbség, hogy nekik nincs alkoholista apjuk! Miért nem tudsz egy kicsit megértőbb lenni, hogy nekem a tegnapi este életem legrosszabbika volt? Miért próbálsz általánosítani a többiekkel, ha tudod, hogy közel sem vagyok olyan? Miért akarsz megnyugtatni, hogy ez rendben van, ha egyáltalán nincs? - kicsit megemeltem a hangom és az sem érdekelt, hogy anyuék meghallják, mert már mindegy volt. Kezeimmel csapkodtam a levegőben, miközben magyaráztam neki és az indulatoktól még az ágyról is felpattantam, hogy ott állhassak Logan előtt a kemény százhatvan centimmel. Nem zavart, hogy ő legalább hússzal több volt.

– Ruth... Ru-ru. Semmi rossz nincs abban, ami tegnap történt. Attól, hogy az apádnak gondjai vannak az alkohollal, az nem azt jelenti, hogy neked is. Sose leszel olyan, mint ő. Pont azért nem, mert jobb akarsz lenni nála. Ne idegeskedj ezen, megtörtént és már amúgy se lehet rajta változtatni. Senki se fog elítélni ezért... vagy ha mégis, szólj nekem és leintézem, mert valószínűleg annak a személynek az agyi kapacitása alig üti egy vödör halott molylepkéét. Kérlek, értsd meg, hogy semmi rosszat nem tettél tegnap - Logan hangja felettébb nyugodt volt és mikor a becenevemen szólított - amin egyébként nagyon régen nevezett már -, teljesen ellágyultam. A mostani érzéseimmel valahogy máshogy hatott hallani a kiskori nevem, mint mikor még csak alsós voltam. Ledöbbenve álltam előtte és csak néztem a szemébe. Nehezen hittem el, hogy jól hallottam a megszólításomat. Meghökkenésemből kiszakadva lehajtottam a fejem.