Megszegett eskü

27. Csók

Nem igazán tudtam felfogni, hogy Logan mit mondott. Láttam, hogy mozog a szája - amivel pont az előbb csókolt meg -, és még a szavakat is felismertem, de a jelentésük már nem jutott el a tudatomig. Mintha egy egészen különös és ismeretlen világba csöppentem volna, a hangok megváltoztak. Sípolt a fülem.

Mi történik?

Csak meredtem rá és próbáltam magamhoz térni. Logan türelmesen várt de az idő múlásával és a hallgatásom hatására egyre inkább elbizonytalanodott. Szemöldökét felhúzta, válla kicsit megzuhant és esetlenül állt előttem, remélve, hogy megszólalok.

Ködös volt a fejem, de végül nyeltem egy nagyot és lehajtottam a fejem, majd vissza emeltem rá a tekintetemet.

– Tessék? - csak ennyi jött ki a számon. Pedig annyi minden kavargott a fejemben! Tele voltam kérdésekkel. Logan annyira váratlanul és hirtelen tette fel nekem a kérdését, hogy a sokk hatására szinte el is felejtettem azonnal, hogy mit kérdezett. Velem volt kapcsolatos...

Logan erre kényelmetlenül elmosolyodott, lehajtotta a fejét és hátrébb lépett egyet. A mosoly szépen lassan lehervadt a szájáról. Nehézkes léptekkel elfordult és immáron a hátával néztem farkasszemet. Ez a mozdulata kitisztította a gondolataimat és mint, akinek fáziskésése van, értelmet nyertek a szavai.

"Leszel a barátnőm, Ruth?"

– Ko... komolyan kérdezted? - a hangom megremegett. Tényleg megkérdezte vagy csak én képzeltem oda?

– Hagyjuk, csináljuk meg a feladatunkat, mert sose végzünk - nem nézett rám, könyveket kezdett el pakolni a karjára. Már majdnem egy tornyot tartott, izmos karján megfeszült az izom.

– Logan... - annyira nehezen találtam a szavakat és nem segített az se a helyzetemen, hogy Logan nem nézett a szemembe. Meg se rezzent arra, hogy a nevén szólítottam, mintha ott se lettem volna. Sebesen kapkodta a könyveket és a pakolta a másik polcra, engem figyelmen kívül hagyva.

– Leszek... ha tényleg komolyan gondoltad - lehajtottam a fejem és remegő kezeimre néztem. Most vagy egy rettenetesen kellemetlen szituáció kellős közepébe sodortam magam, vagy életem legjobb döntését hoztam meg. Minden Logan reakciójától függött, hogy hogyan reagál majd. A látásom elhomályosult és a levegőt is kapkodni kezdtem. Most vagy én leszek a következő játékszere és szépen besétáltam a csapdájába, vagy tényleg megérett egy kapcsolatra. Az utóbbiban reménykedtem nagyon. Az elsőt nem tudtam volna elképzelni, mégse tudtam kiverni a fejemből. Hiszen annyira lány megfordult már nála, sokkal tapasztaltabbak, szebbek és talán még okosabbak is, mint én.

Bár ezek után nem hagyatkozhattam a képzeletemre se a józan eszemre, hiszen azt se hittem volna, hogy valaha megkér, hogy legyek a barátnője. Egyszerűen lehetetlennek tűnt és láss csodát, megtörtént. Minden amibe kapaszkodtam az a sors volt, ami már tudta, hogy mi lesz Logan következő lépése.

Nem emeltem fel a fejem, nem láttam a reakcióját, csupán annyit vettem észre, hogy elém lépett, a könyvek a lábaink közé estek és kezével állam alá nyúlt, felemelte a fejem kényszerítve, hogy a szemébe nézhessek, majd ajkát ajkamra szorította és lágyan megcsókolt. Más volt mint az első de ugyan olyan tökéletes.

A csók után homlokomnak döntötte homlokát suttogni kezdett. A kábulat miatt nehezen értelmeztem a szavait, de végül megértettem.

– Sose gondoltam még semmit ennyire komolyan.

Elmosolyodtam és karjaimat köré fontam és megöleltem. Annyira megkönnyebbültem, a sok bizonytalanság okozta súlyok egy pillanat alatt lehullottak a vállamról. Logan körém fonta karjait és viszonozta az ölelést, állát a fejemen támasztotta.