Megszegett eskü

21. "Érted dobta"

A vacsora egyébként elég érdekesen telt, mert Logan nagyon sokszor pillantgatott felém és ahányszor ezt Dan is észrevette minden egyes alkalomnál megrúgott az asztal alatt. Állítása szerint csak a biztonság kedvéért, hogy én is lássam, de tudtam, hogy igazából szörnyen élvezi a helyzetet. Dan majdhogynem egész életében azt várta, hogy Logan leszálljon a magas lóról és ne kapjon mindent kézhez és most, hogy itt vagyok én, akiért küzdenie kellene, mondhatjuk úgy is, hogy Dan egyik álma valóra vált. Tisztában voltam vele, hogy ezek az érzések a bátyja iránt egy egészséges testvéri irigységből fakadtak és nem hibáztattam, amiért ennyire lelkes volt, hogy láthassa a bátyját türelmesen és kitartóan harcolni egy lányért. Én is kíváncsi voltam Logan következő lépéseire így nem ítélkezhettem felette.

Éppen a számhoz emeltem egy villára felszúrt húsdarabot, mikor Dan ismételten bokán rúgott. Mivel már kezdett fájni a lábam, így először csak figyelmeztetés céljából csúnyán néztem rá, de miután erre csak idétlenül vigyorogni kezdett a füléhez hajoltam és suttogva megkértem, hogy ne rugdalja lilára a lábamat, mert bármennyire is hihetetlen rendelkezem periférikus látással, így annak ellenére is, hogy Logan előttem ül, tökéletesen tudom észlelni lehajtott fejjel is, ha rám emeli tekintetét. Szerencsémre a többiek nem hallották a halk beszélgetésemet Daniellel, mivel a Holt család a karácsony utóhatása alatt állva még most is különböző karácsonyi dalokat hallgattak.

– Jól van, bocsi. Nem rúglak meg többet - mondta halkan lehajtott fejjel, majd tovább evett.

A vacsora után, amit illedelmesen megköszöntem Amandáéknak, Dannel elfoglaltuk a nappali kanapéját és nagy meglepetésünkre Logan is helyet foglalt. Mellettem. Nem szólt semmit, egyszerűen hátradőlt kezében a távkapcsolóval és keresni kezdett egy filmet. Őszintén, ebben a pillanatban gondoltam először arra, hogy a legjobb barátommal kitervelt hadművelet egy hatalmas baromság. Pedig még huszonnégy óra se telt le a kitalálása óta, csupán néhány óra. Nem akartam bevallani Dannek, mert ő váltig állította, hogy ez, majd jót tesz Logannek, de én ezt nem így vettem észre.

Logan ráadásul nem messze ült le mellém hanem a lehető legközelebb, ami még nem sértette a magánszférámat. Éreztem a kettőnk között keletkezett feszültséget, és úgy szerettem volna, ha a térde véletlenül az én térdemhez ér, vagy, hogy a kezünk érintkezik össze teljesen akaratlanul. Annyira nyugodtnak, ártatlannak nézett ki, talán egy kicsit szomorúnak is és ettől összeszorult a szívem. Biztos voltam benne, hogy a Kaidennel kapcsolatos dolgok megrendítették az önbizalmát és lehet jelen helyzetben esélytelennek látta, hogy vele foglalkozzak, pedig ha tudta volna, hogy másra se vágytam volna... és mindezek ellenére, hogy látszólag nem érdekelt engem, ideült mellém, hogy a lehető legközelebb tudhasson magához. Nem néztünk egymásra, beszélni meg pláne nem beszéltünk. Nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy egymás társaságában voltunk. Volt egy olyan érzésem, hogy ő neki is sokat jelent már csupán az, hogy ott ülhet mellettem. Együtt voltunk, némán és csendben, de együtt.

Nem hazudok azzal, ha azt mondom, hogy nagy akaraterőre volt szükségem, hogy továbbra se szenteljek nagy figyelmet Logannek. Tartanom kellett magamat a tervhez, miszerint Logan és köztem semmilyen interakció nem jöhet létre, míg nem küzd meg, nem hódít meg engem.

Szörnyen feszülten ültem ott mellette, nem mertem megmozdulni se. Minden figyelmemet Dannek és a filmnek akartam szentelni ám ezt természetesen egy pillanat alatt tönkretette a telefonom pittyegése. Kissé félve, de előhúztam. Nem voltam még annyira kegyetlen, hogy ha Kaiden is írt, válaszoltam volna Logan mellett ülve. Mikor feloldottam a telefonomat egy nem várt név jelent meg a képernyőn.

Zack üzenete: Szia Ruth! Beszélhetnénk? Figyelj, nagyon sajnálom a tegnapot és remélem, hogy jól vagy. Nem szabadott volna odamennem, csak tényleg nagyon hiányzol és látni szerettelek volna. Kérlek, beszéljük meg, nem akarok rosszba lenni veled! Kérlek!