Megszegett eskü

4. "Nagylelkű ajánlat"

Karácsony másnapján viszonylag korán keltem. Daniel még mélyen aludt mellettem, így igyekeztem minél kevesebb feltűnéssel kimászni az ágyból és a ruháimhoz osonni. Ez többnyire sikerült is, a ruháimat kezembe kaptam és óvatosan kinyitottam az ajtót, majd elindultam a fürdőbe. Hallottam, hogy lent már sürögnek-forognak, így nem aggódtam, hogy a reggeli fürdésemmel valaki mást is felébresztenék. A frissen keléstől még kicsit homályos volt a tudatom ennek köszönhetően pedig kicsit kótyagosan nyitottam be a felső emeleti közös fürdőbe. Ami nem volt teljesen üres...

Logan a tükör előtt állt és éppen borotválkozott felső nélkül és a derekára is csak egy kék törülköző volt csavarva. Haja csurom víz volt, így mertem feltételezni, hogy hajat is mosott. Az ajtó nyitására felém kapta a fejét és gondolom felmérte a szándékaimat a ruháimmal.

– Mindjárt végzek és mehetsz fürödni - szólt köszönés nélkül, visszafordulva a tükör felé. Ha most futottam volna belé így először, biztos, hogy fülig vörösödtem volna zavaromban, de mivel ez már a "megse tudom számolni hányadik" eset volt, így ez nem következett be. Mindössze egy pillanat erejéig majdnem elcseppent a nyálam.

– Köszönöm - feleltem, majd a ruháimat letettem a mosógépre én pedig a lehajtott vécére ültem, hogy megvárjam, míg az idősebb Holt fivér végez a reggeli teendőjével. Fáradtan dörzsöltem a szemem, hogy az álmot végleg száműzzem belőle, utána kezeimet ölembe ejtettem és bámultam a földet. Még egy nagyot is ásítottam ez mellé. Az este, feleannyira se aludtam olyan jól, mint szerettem volna. Majdnem óránként felriadtam, majd utána szinte rögtön el is vesztettem a hatalmam az ébrenlét fölött és visszazuhantam a tudatlanság fekete gödrébe.

– Rendben vagy? - kérdezte hirtelen Logan, mire felkaptam a fejem és szembe találtam magam vizslató tekintetével a tükörből. Nem fordult felém így nem is tudtam mennyi ideig nézhetett észrevétlenül.

– Persze - bólintottam, bár tudtam, hogy nem volt valami meggyőző az előadásom. Az évek alatt sikerült sokszor eljátszanom, hogy jól vagyok és talán most, először de belefáradtam ebbe. Szerettem volna egy kicsit elengedni magam és nem palástolni a valódi érzéseimet... a démonjaimat, melyek napról-napra ostromoltak.

– Hogy aludtál? Kicsit... öhm... fáradtnak tűnsz - eközben szembefordult velem, csípőjét a kézmosónak döntötte és várta a válaszom. A habot már lemosta, és ha jól éreztem már arcszeszt is locsolt a frissen borotvált arcára.

– Őszintén vagy hazudhatok? - kérdeztem és lassan felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Ez már egy eléggé sokatmondó utalás volt tőlem.

– Természetesen az igazat szeretném hallani - bólintott, majd keresztbefonta karjait mellkasa előtt és tanulmányozta az arcomat.

– Nem aludtam valami jól - rántottam vállat. Amint ezt kimondtam kicsit meg is bántam azonban jó érzés volt kimondani is. Kicsit megkönnyebbültem azonban mivel Logannel sose volt alkalmam bővebben kivesézni a dolgaimat így különös érzés kerített hatalmába. Mikor megmondtam neki az igazat és nem kerítettem vagy szépítettem neki, egyáltalán nem tűnt úgy mintha leszarná, pont ellenkezőleg. Hirtelen megnyíltam felé, és ha még csak egy pillanatra is, de akkor is hatalmas lépés volt ez már tőlem. Ez számomra szokatlan és furcsa volt, mert Logan az évek alatt inkább a visszafogott személyiségéről volt híres a szememben. Ha valami történt, ő nem folyt be a beszélgetésbe, helyette inkább csak próbált valahogy megnyugtatni. Hozott vizet, mint tegnap is, vagy volt, hogy megölelt, de ez még sokkal régebben volt. Logan ez idő alatt inkább elhidegült ettől a tehertől, amit én jelentettem számára. Sokszor éreztem úgy, hogy gondot jelentek nekik és ő szimplán nem akar ezzel foglalkozni, mert lényegében semmi köze hozzám, de ezek után ez az érzésem kezdett megváltozni.