Megszegett eskü

12. "Szia anyu"

Miután Logan elment a haverjaival mi felmentünk a szobába és elkezdtük nézni a filmeket. Tizenegy óra lehetett mire vége lett az első filmnek, amit egyébként imádtam. Számomra ez egy megunhatatlan filmsorozat volt.

– Kezdhetjük a te filmedet? - kérdezte Daniel.

– Tartsunk egy ebéd és egy pisi szünetet - kimásztam az ágyból és megcéloztam a fürdőszobát. Gyorsan elvégeztem a dolgom, majd lementem Danhez a konyhába, ahol már ügyeskedni kezdett. Szorgosan készítette a mai menüt.

– Egyébként hol vannak a szüleitek? Tegnap nem nagyon láttam őket... - kérdeztem mikor feltűnt, hogy csak mi ketten vagyunk a házban teljesen egyedül.

– Karácsony után szilveszterig a mamáéknál vannak. Majd csak a bulink után jönnek haza. Miért? - kérdezett vissza furcsán. – Minden évben így van, most is. Miért lepett meg?

– Nem lepett meg csak kiment a fejemből. Nem szoktam meg, hogy ekkora csend legyen nálatok - és ez igaz is volt. Megszoktam, hogy a Holt családnál folyamatosan sürögnek-forognak és sosem áll meg az élet.

– Hát pedig vannak itt nyugis napok is szerencsére - nevetett, mire én is elmosolyodtam. Ezt követően az edény felé hajoltam, hogy megpillanthassam, mit kotyvaszt a legjobb barátom. A színe nem volt valami biztató, barna volt és darabkák voltak benne.

– Dan, nem akarlak megsérteni, de mit öntöttél te ebbe a fazékba? - kérdeztem tovább mustrálva hátha valami eszembe jut róla.

– Konzervet. Mexikóit és csinálok hozzá majd rizst is. Nem lesz jó? - kérdezte felém kapva a fejét. Az egyik kedvence volt ez a készétel, mindig volt itthon tartalékba, hogy legyen neki, mikor megkívánja, így természetesen beleegyeztem.

– De, tökéletes lesz - nyugtattam meg egy lágy mosollyal, majd vállára tettem a kezem.

– Akkor jó, nagyjából negyed óra és kész lesz - rutinosan készítette már, fejből tudta, hogy mihez mennyi idő szükséges.

– Rendben, lehozom a telefonomat addig - Dan csak bólintott, bár nem úgy tűnt, mint aki meghallotta a szavaimat. Sokkal inkább nézett ki úgy, mint aki a fejében éppen egy zenét játszik le és arra bólogatna ritmusra. Otthagytam mosolyogva a konyhába és felsiettem a lépcsőn. Talán pont a sors akarta így vagy csupán véletlen műve volt, de ahogy benyitottam abban a pillanatban megszólalt a telefonom csengőhangja. Odasiettem, majd megnéztem, hogy ki keres. Anyum neve jelent meg a képernyőn, amitől ismét beköltözött a már szokásos idegesség a gyomromba. Haboztam, hogy felvegyem-e. Nem szívesen beszéltem volna most vele, tudva, hogy valószínűleg most értek haza az apámmal és engem keresnek, mert megbeszéltem velük, hogy mára hazaérek. Féltem, főleg ha észrevették, hogy a cuccaim eltűntek.

A zöld ikont jobbra húztam, majd a fülemhez emeltem a telefont, közben pedig ide-oda járkáltam a szobában, idegességemben. Képtelen lettem volna egy helyben állni, mert a lábaim remegni kezdtek és muszájnak éreztem levezetni a feszültségemet.

– Szia Ruth, merre vagy? Azt hittem, hogy mire hazaérünk te is itt leszel. Minden rendben? Nem tudsz eljönni? - kérdezte, hangja kedves volt, mint mindig. Kicsit sem hasonlított az apámra... Nem is értem, hogy az anyám miért nem válik el tőle. Mire vár még? Sokkal jobbat érdemel annál az alaknál...

– Szia anyu. Danielnél vagyok, és nem megyek haza egy ideig. Összepakoltam már otthonról és elmegyek a mamához és ott fogok lakni, nem tudom meddig - vázoltam fel a helyzetet. Tudtam, hogy megértő lesz, mert ő is így látta a legjobbnak.

– Rendben - mondta, majd suttogóra vette a hangerejét és folytatta -, reméltem, hogy nem talállak itt, mert apád mesélt a kórházban és nem hiszem el, hogy bármivel is megfenyegetted volna. Azt is elmesélte, hogy meg akart téged dobni egy vázával. Innen is köszönöm Danielnek és Logannek, hogy ott voltak veled. Maradj egy ideig a mamánál, az lesz a legbiztonságosabb neked.