2021 - Adventi naptár

Előzmény - 2019. Advent második vasárnapja

Peter végigfutatta pillantását ez éttermen. Teltház volt, és nemcsak aznap este, de egész nap. A székeknek nem jutott ideje kihűlni, olyan sebességgel váltották egymást a vendégek. Egésznapra tele voltak foglalásokkal, és a le nem foglalt asztalaiknál is folyamatosan követték egymást az étkezni vágyók. Este hét volt, de Peter már úgy érezte, hogy leszakadnak a lábai, annyit járkált reggel tizenegy óta, hogy bejött a délutáni és estés műszakra. Nem volt kedve rápillantani az óráján a lépésszámlálóra sem, anélkül is tudta, hogy teljesítette a napi célját legalább kétszer.

Felsegítette a távozni készülő pár hölgy tagjára a kabátot, majd illedelmesen elköszönt tőlük. Még nem volt módja a bejárati ajtó felé fordulni, amikor már látta a szeme sarkából az új érkezőket. Feléjük fordult, hogy az étterem előírásainak megfelelően illően köszönthesse őket. Aztán egy pillanatra el is bizonytalanodott, hogy hogyan is köszönjön nekik.

A páros egyik fele – Robert – szinte törzsvendégnek számított az étteremben. Hiszen rengeteg céges rendezvényen, vagy ünnepségen volt főszervező. Ez tette még furcsábbá a helyzetet. Sosem jött az étterembe magán céllal. De most a másik úriemberen végigpillantva Peter egyértelműen biztos volt afelől, hogy ez nem üzleti jellegű megbeszélés. Nem, ez most teljességgel magán jellegű volt. És aki kísérte Robertet... Ha őt nem varázsolta volna el Paul aznap két éve, most teljes féltékenységgel figyelte volna a másik két férfit.

– Jó estét – köszönt előre Robert, még azelőtt, hogy Peternek módja nyílt volna megszólalni. – Két főre foglaltam asztalt. A negyvenhatost.

Peter elmosolyodott. Ha ez nem randi, akkor fogalma sem volt, hogy mi. A negyvenhatos asztal volt a legjobb az étteremben. Éppen ezért nem ültettek oda akárkit. Ahhoz pedig kifejezetten megbecsült vendégnek kellett lenni, hogy a negyvenhatos asztalt engedjék foglalni. De mindenképp megérte. Az asztal melletti ablak a parkra nézett, ami az év ebben a szakában különösen lélegzetelállítóan festett a karácsonyi dekorációval, és a karácsonyi vásár színes forgatagával.

– Kövessetek, mutatom az utat – indult meg a negyvenhatos asztal felé Peter, majd mosolyogva azt kérdezte Roberttől. – Hogy van Magick?

– Ne is kérdezd – hallatott egy ál-tragikus sóhajtást Robert –, múlt héten megmérgezte magát. És Kyle – itt határozottan a mellette lépdelő férfi felé intett – mentette meg.

– Igazából az egy másik orvos volt – szólt közbe most a Kyle nevű –, én csak befejeztem a kezelést.

– Aztán reggel átjött viztitre, hogy meggyőződjön róla, hogy minden rendben Magickkel. És elhívott randira.

Peter vetett rájuk egy büszke pillantást. Azok alatt az évek alatt, amíg különböző rendezvények keretein belül együtt dolgoztak, Robert minding rettenetesen magányosnak tűnt neki. Abszolút úgy volt vele, hogy ha valaki, hát ő megérdemli a boldogságot. Szóval, ha rajta múlik, ez az estéjük tökéletes lesz.

Miután leültette őket, és a kiosztotta a menüket, magára hagyta a két férfit, hogy kényelmesen meg tudják vitatni a rendelésüket. Úgyis volt még bőven asztal az étteremben, amikre rá kellett néznie. Az egyiknél fizetni akartak, a másiknál desszertet, a harmadiknál italokat kértek.
Közben le is kellett pakolni egy felszabadult asztalt, majd odavezetni az újonnan érkezett vendégeket.

Szóval nem maradt módja unatkozni. Este tizenegykor úgy érezte, hogy még csak nem is pislogott, de máris eltelt a műszak. Eddigre szinte teljesen kiürült az étterem, csak a kései érkezők maradtak már. Peter épp az utoljára felszabadult asztalokat pakolta le, és készítette elő záráshoz – az étterem éjfélig tartott nyitva –, amikor valaki mellé lépett.