2021 - Adventi naptár

Tizenhét

Steve lelkesen vetette – volna – bele magát a receptek, dekorációk és francia karácsonyi zenék keresésébe. Hiába érezte ismét gyereknek magát, és akarta az összes szabadidejét a meglepetés karácsony megszervezésére fordítani, komoly nehézségekbe ütközött. És mindért, ugyanaz a négylábú volt a felelős. Igen, Kóbor, aki teljes mértékben zokon vette, hogy John őt nem vitte magával, csak Porcelánt. Általában sosem szokták külön választani a kutyákat, így mindig kikérték maguknak, ha ilyen esetleg előfordult.

Aznap pedig Kóbor aztán tényleg mindent megtett, hogy Steve idegeire menjen. Eleinte csak az ajtóban ült, és nyüszögött. Ezt még ki tudta küszöbölni egy zajszűrős fülessel, de aztán Kóbor nekiállt az ajtót kaparni. Azt pedig mégsem engedhette neki, hogy a körmeivel összekaristolja a fehérre festett fát. Beráncigálta a nappaliba, és abban bízott, hogy ha felcsábítja maga mellé a kanapéra, akkor amíg fél kézzel a tabletjén internetezik, a másik kezével tudja majd vakargatni a kutya füle tövét, és így csak beletörődik majd abba, hogy a pót-humánnal kell eltöltenie pár órát.

Ez az ötlete működött egy darabig, de aztán Kóbor böködni kezdte az orrával a karját, és ez egészen addig fokozódott, hogy majdnem kilökte a kezéből a tabletet. És Steve-nek semmi más nem jutott eszébe arra, hogy elejét vegye ennek a folyamatos szabotázsnak, mint az, hogy adott egy adag nasit a kutyának. Ezeket a különlegesen elkészített konzerv húsokat általában ünnepi alkalmakra tartogatták, meg olyanokra, mikor semmi mással nem tudták leszerelni az ebeket.

Kóbor természetesen azonnal hegyezni kezdte a fülét, amint észrevette, hogy Steve afelé a szekrény felé vette az irányt, amiben a nasikat tartották. Nem kellett felszólítani, azonnal odaügetett a táljához, leült mellé, és kilógó nyelvvel, csillogó szemekkel várta, hogy Steve kiöntse bele a konzerv tartalmát. Amint ez megtörtént, és az engedélyt is megkapta, hogy nekiállhat, azonnal vidám csámcsogással esett neki. Steve mosolyogva nézett le rá, és inkább csak magának annyit mondott:

– Remélem ez a mi titkunk marad. Egészen biztosan mindent rád kenek, ha lebuktatsz minket John előtt.

Kóbor erre fel sem nézett a táljából, csupán annyival reagált, hogy még lendületesebben csóválta a farkát. Steve nézte még egy pár pillanatig, majd visszatért a nappaliba, és a kanapén elhelyezkedve rendezgetni kezdte az addig összeszedett ötletit. Annyi mindent talált az interneten szörfözve, és annyi emléke jött elő, pár alkalommal azon kapta magát, hogy a kedvenc ételeit felidézve összefutott a nyál a szájában.

Először csak írt egy listát a kedvenceiből, majd próbálta leszűkíteni a legjobbakra. Így maradt előtelnek rákpogácsa, vagyis galette de crabe, fűszeres sajtkrémmel töltött lazac tekercsek, kéksajttal és camambert-rel töltött paradicsom. Főtételnek természetesen a kihagyhatatlan, gesztenyés töltelékkel készült pulyka, és lazaccal, tojásos omlettel és guacamoléval töltött leveles tészta. Ezek nem voltak annyira bonyolult fogások, viszont viszonylag gyorsan nagy mennyiséget lehetett készíteni belőlük.

Steve eredetileg nem akart desszerteket is nézni, mert ismerte Pault annyira, hogy biztos legyen benne, a süteményeket ő maga szeretné a kávézó kínálatából biztosítani. És természetesen tökéletesek voltak azok a sütemények, senkinek nem lehetett semmi ellenvetése. Viszont a karácsony még sem lehet az igazi a fatörzs sütemény, vagyis a bûche de Noël nélkül. És Steve minél többet gondolt rá, annál jobban érezte gyerekkora kedvenc ízeit a szájában. Kiválasztotta végül a legjobbnak tűnő receptet, és lefordította.

Valamikor, miközben épp nagyon égett a keze alatt a munka, és a billentyűzet is épphogy lángra nem kapott, olyan hevesen csépelte őket, Kóbor jóllakottan felugrott mellé a kanapéra, és elégedetten bújt oda az oldalába. Akkor már nem próbálta akadályozni semmiben. Szerencsére. Steve azt kifejezetten nehezen viselte, ha kizökkentették, amikor épp a mostanihoz hasonlóan belemerült a munkába. Igaz, ezt a mostani receptek után kutakodást nem lehetett munkának nevezni, de quand-même (*), ne zavarják meg.