2021 - Adventi naptár

Tizennyolc

Peter arra ment be az konyhába a műszak utolsó szünetében, hogy Cook, Maya és Joseph a konyhában a fejüket összedugva sutyorognak valamiről. Valószínűleg egyikük telefonját állhatták körül, de olyan szorosan toporogtak egymás mellett, hogy ezt nem látta elég jól. A többit pedig kitakarta a pult és az arra felhalmozott alapanyagok.

– Mi ez a kupaktanács? – kérdezte tőlük vidáman köszönés helyett.

Máskor ilyen esetekben szét szoktak rebbenni, mintha azzal elleplezhetnék a naplopást, de most csak felemelték a fejüket, és vigyorogva felé fordultak.

– Csak néztük a recepteket, amiket az a barátod, Steve küldött – felelt meg a kérdésére Maya.

Ó. Nem is látta, hogy Steve küldött bármit. Bár olyan rohanósan telt a délelőtt – ajándékokat hajkurásztak a családjának Paullal –, aztán a műszak – mivel a havazásban mindig teltház szokott lenni a kilátás miatt –, hogy nem is nézte a telefonját. Egyébként már a műszak elején is fáradt volt, de mostanra már tényleg alig állt a lábán. Talán emiatt sem vette észre az érkezett üzenetet. Joseph észrevehette, hogy ilyeneken morfondírozik, mert a segítségére sietett a magyarázattal:

– Semmiről sem maradtál le. Cook is talán csak egy öt perce szólt nekünk. Nem jöhetett olyan régen.

– És mi a véleményetek az ételekről? – puhatolózott Pete.

– Szerintem tökéletesek – lelkendezett Maya. – Nagyon finomak lesznek!

– Szerintem meg túl egyszerűek – morgolódott Cook. – Mit hisznek ezek, hogy nem tudunk főzni?

Ezen a kijelentésen Peter akaratlanul is felnevetett. Bízd csak Cookra, hogy semmi se legyen jó neki. Ha valaki, ő aztán mindig megtalálta, ami miatt zsémbelni lehetett. Túl sok az alapanyag? Készítse elő az, akinek hat anyja van. Túl kevés dolog kell hozzá? Ezek azt hiszik, hogy az étterem nem engedheti meg magának a hozzávalókat? Túl sokáig kell főzni? Ezt senki nem fogja rendelni, meg egyébként is, ki akar ennyit babrálni vele! Túl gyorsan kész? Azt fogják hinni, hogy a szakácsok összecsapják a fogásokat. Pete elgondolkozott azon, hogy kihagyott-e valamit a mentális felsorolásból, de mielőtt szóvá tehette volna, ismét Joseph szólalt meg:

– Cook az, akinek mindig bele kell kötnie valamibe. Szerintem aznap jön majd el a világvége, amikor minden jó lesz neki.

– Az a baj ezzel – csatlakozott hozzá Maya –, hogy még senki sem jósolta meg, hogy az mikor lesz.

– Addig jó! – nevetett Pete, majd Cookhoz fordulva komolyabban folytatta. – De viccen kívül, mi a gond azzal, hogy egyszerűbbek a receptek? Az nem azt jelenti, hogy a te tehetségeddel nem lesz annyira időigényes?

– Jaj, ne legyezgesd a hiúságát! – affektálta Maya. – Már így is túl sokat gondol magáról. És egyébként sem igaz az, hogy nem bonyolultak azok az ételek. Ott van például az a gesztenyés töltelékes pulyka! Meg az előételek...

– Azok inkább csak pepecselősek – vágott a szavába morózusan Cook.

– De mind megoldható? – nyugtázta kérdésnek álcázva Pete.

– Naná! Hát mi csináljuk majd! – lelkendezett Maya.

– Mármint én csinálom, ti csak besegítetek az előkészületekbe – ellenkezett Cook.

– Az már fél siker. Egyébként is mire mennél nélkülünk? – vigyorgott Joseph.

– Oké. Én akkor megkaptam a választ a kérdéseimre – jelentette ki Pete. – Akkor ez lesz a menü.

– Van még egy süti is benne, azzal mi legyen? – szúrta közbe Maya, mielőtt a másik még elmenekülhetett volna.

– Süti? – fordult vissza Pete.

– Igen. Csak azért kérdeztem, mert nem úgy volt Paul adja a sütiket?

– De igen.

– Akkor el kellene dönteni, hogy ez kell-e – nézett fel a telefonból Cook is –, de szerintem érdemes lenne. Steve azt írja, hogy ez egy hagyományos francia karácsonyi sütemény. Ha kell, akkor beszéld meg Paullal, hogy ennyivel kevesebb édességet készítsen a kávézó készletéből.

– Miért is? – hangzott fel a hátuk mögött Paul hangja.

Erre viszont szétrebbentek. Egyikük sem hallotta a személyzeti bejárat ajtaját nyílni – Paul természetesen menedzseri engedéllyel tudta hozzá a kódot, így kintről egyenesen ide tudott jönni, nem kellett keresztülmennie az éttermen. Ahogy mindannyian felé fordultak, azt látták, hogy Paul csapzottan állt velük szemben, a sapkájáról elkezdett leolvadni a kint rajta felgyűlt hó, ami lassan belefolyt a sapka alól kikandikáló fényesbarna tincseibe.

Két kezében egy papírtálcát tartott, amin négy papírpoharat egyensúlyozott. Nem először fordult elő, hogy zárás után hozott nekik kávét, amikor Pete írt neki, hogy épp összeesni készül. Mind a négyük kedvencével érkezett, és el is kezdte kiosztani mindenkinek a sajátját.

– Egy Dark Unicorn Pattogó cukros latte – adta át Mayának sajátját. Ez egy dupla espressos latte volt mála és csoki sziruppal, kemény tejhabbal és ahogy elhangzott, pattogó cukorral meghintve.

– Egy americano vanília sziruppal. – Ezt Joseph vette át.

– Egy plain cappuchino minden nélkül – nyomta Cook kezébe.

– Mintha nekünk nem lenne kávénk – dohogta az öreg, ennek ellenére hálásan szürcsölt bele, és Paul sem vette magára.

– Persze, hogy van, de azt nem én főztem. Viszont, az alapján, ahogy a kávét iszod, nem csoda, hogy ennyire keserű vagy.

Ezt a kijelentését harsány nevetés kísérte, miközben ő Pete-hez fordult, és neki is átadta a saját kávéját, az idei fahájas-almás karácsonyi specialitást. Miután mindenki belekóstolt a sajátjába, és megállapították, hogy pont olyan jó, mint mindig, Pete megmutatta Paulnak a recepteket, amiket kaptak a süteménnyel együtt.

– Ha ez hagyományos kelléke a francia karácsonyi vacsorának, akkor mindenképp legyen – jelentette ki mosolyogva. – Már ha nektek nem gond, hogy még ezt is meg kell csinálni. Nekem könnyebb dolgom lesz, ennyivel kevesebb süteménnyel kell számolnom saját részről.

Cook morogott valamit erre, de senki sem foglalkozott vele. Lehetett igazából a szokásos nemtetszés nyilvánítás, amiről mindenki tudta, hogy nem gondolja komolyan, vagy elégedettség, mert ízlett neki a kávé. Mind tudták, hogy nem lesz gond elkészíteni a karácsonyi fatörzs süteményt, ami majd megkoronázza az egyébként is tökéletesnek ígérkező vacsorát.