2021 - Adventi naptár

Huszonkettő

Ahogy korábban eltervezték Steve és Robert megtartották a bevásárló körutat. Amire Kyle végül nem tudott velük tartani, mert közbejött egy utolsó pillanatos egyeztetés az egyetemi munkájával kapcsolatban. Robert annyit tudott, hogy át kellett beszélnie a tanszékvezetővel, hogy egészen pontosan hogyan tervezi lebonyolítani a vizsgaidőszakot olyan kurzusokból, amiket nem ő tartott a félévben. Robert emiatt csalódott volt kissé, de örült is, hogy Kyle-nak minden a lehető legjobban alakul. Ezért annyival intézte el, amikor Steve vigasztalni próbálta:

– Annyiból talán nem bánom, hogy csak ketten megyünk, hogy Kyle tömeg és shoppingolás tűrőkéje átlagos időszakokban is alacsony, de így az ünnepek előtt meg kifejezetten minimális. Így legalább nem kell hallgatnunk, hogy mennyire elege van.

– Ha felmerült volna bennem, hogy elhozom Johnt, leültethettük volna őket az egyik kávézóban zsémbelni, amíg mi mindent nyugodtan megveszünk.

– Akkor nem is kérdezted, hogy jönne-e? – érdeklődött Robert.

– Dehogynem – mosolygott Steve –, mindig rákérdezek nála, sőt általában többször is. Elég gyorsan tud változni a hangulata, és sokszor előfordul olyan, hogy amire korábban nemet mondott, azzal kapcsolatban meggondolja magát, mert úgy érzi, elég jól van. De olyan is előfordult már, hogy amikor bizonytalan volt magában, akkor inkább visszamondott valamit, amibe korábban beleegyezett. Most viszont nem volt szó semmi ilyesmiről. Teljesen kiment a fejemből, hogy elígérkezett a kutyaiskolás nyíltnapra, amit minden évben ilyenkor tartanak különböző nehézségekkel élő gyerekeknek.

– Ez nagyon nemes kezdeményezésnek tűnik a részükről – hümmögött elgondolkodva Robert.

– Szerintem is az – bólintott Steve –, tartanak pár szakembert, akik speciális segítő vagy szolgálati kutyák kiképzésével foglalkoznak. Vannak, akik csak tanácsadóként dolgoznak ott, vannak, akik részmunkaidőben vagy esetleg hobbiként, mert a fő munkájuk az, hogy szervezeteknek képeznek ki kutyákat.

– Nagyon érdekesen hangzik ez a munka.

– Az is, és John olyan lelkesen tud beszélni róla. Szinte vibrál közben.

– Ismerem azt az állapotot – vigyorgott Robert –, Kyle is ilyen, amikor az állatokról mesél, akiket a gazdik hoznak hozzájuk. Vagyis hoztak... amíg fel nem mondott.

Steve nem tett megjegyzést a másik szóhasználatára: „akik". Hogy tehetett volna, hiszen ha valakiknél, hát nálunk teljes értékű családtagoknak számított mindkét kutya. És arról sem kellett külön felvilágosítani, hogy Roberték életében Magick is az.  

– Imádja a gyerekeket, ezért minden alkalommal szívesen segít. Arról nem is beszélve, hogy rettenetesen büszke Porcelánra. Minden gyerek mindig odavan érte – mondta inkább.

Kellemes beszélgetésbe merülve járták be az előre kiválasztott boltokat, és legnagyobb döbbenetükre mindent sikerült találniuk, amit csak kerestek. Szereztek be több doboznyi alma formájú üvegdíszt, piros almás füzéreket és rengeteg aszalt gyümölcsös díszt is. Miután tökéletesen teljesítették a küldetést, úgy döntöttek, hogy elsétálnak a Mindenízűbe, és ott hagyják Paulnál a díszeket, hogy másnap este már csak díszíteni kelljen.

Amikor odaértek, legnagyobb meglepetésükre Pault épp készülődés közben találták. A kabátját vette magára, sálja még lazán lógott a nyakában. Mindeközben a barista lányokat igyekezett utasításokkal ellátni, hogyan kezeljék majd a várhatóan annyira nem vészes délutáni forgalmat.

– Hát te meg hova igyekszel? – kérdezte tőle meglepetten Steve köszönés helyett, amikor a fogasok mellett majdnem átestek benne.

– Ó, hello srácok, nem számítottam rátok – mérte végig a másik kettőt és a csomagjaikat Paul. – Vagy elfelejtettem valamit?