2021 - Adventi naptár

Huszonegy

Robert kissé összerezzent, amikor a lakás csendjében váratlanul pittyent mellette a telefonja. A hangból rögtön tudta, hogy Kyle írt neki. Körülnézett a mobil után, és legnagyobb megdöbbenésére nem találta. Aztán rá kellett döbbennie, hogy Magick hófehér bundája alól kandikál elő, mert a macska természetesen ráfeküdt. Mint mindenre általában, amiről úgy gondolta, hogy az ő fekhelyéül szolgálhat, és más rendeltetése egyébként sincs.

Kihalászta a telefont a macska alól, aki természetesen kikérte magának a zaklatást, de annyira mégsem sértődött meg, hogy arrébb vonuljon, inkább Robert combjához simult a hátán fekve, a hasát a maga teljes védtelenségében felé mutatva és simogatást követelve. Természetesen Robert nem tagadta meg tőle, meg egyébként is szerette, amikor az ujjai belesiklottak Magick elképesztően puha és bársonyos bundájába. A macska elégedetten dorombolt megjutalmazván az emberét a parancs teljesítéséért, közben Robert elolvasta Kyle üzenetét, miszerint úton van haza. Aztán visszatért a fénykép nézegetéshez, ugyanis Steve küldött neki egy halom fotót a saját gyerekkorából, hogy náluk Franciaországban milyenek voltak a karácsonyi dekorációk.

Első ránézésre nem sok különbséget talált az ottani és az itteni között, de kissé figyelmesebben nézve észrevehetőek voltak az eltérések. Például a fán a piros dominált, rengeteg piros szalag, és gömböknek tűnő üvegdíszek sorakoztak rajta. Ahogy Robert alaposabban szemügyre vette, határozottan érett, piros almáknak tűntek.

„Jól látom, azok almák a fán?" Írta szinte azonnal chaten Steve-nek. Még szerencse, hogy telefonon fél kézzel is legalább nagyjából tudott gépelni. Jobban szerette mind a két kezét használni, de Magick simogatása lefoglalta az egyiket. Miután elküldte az üzenetet, azonnal megjelent a kijelző alján táncoló három pontocska, jelezve, hogy Steve épp a válaszát írja neki.

Steve: Igen. Franciaországban eredetileg igazi almákat is aggattak a fára díszekként. De ezt már senki sem csinálja, mindenki inkább ezeket az üvegdíszeket veszi. Meg már nagyjából minden színben lehet kapni, ha kell huplilában is, de mégiscsak a piros az igazi.

Robert mosolyogva nagyított bele a fotóba, hogy jobban szemügyre tudja venni a díszeket. És akkor vette észre az aranyszínűre festett fenyőtobozokat és mindenféle kreatív alakzatokba fűzött szárított gyümölcs – talán narancs –szeleteket is. Természetesen erre is azonnal rá kellett kérdeznie.

Robert: De nagyon jól néznek ki azok a tobozok és szárított narancsok (?) is.

Steve: Igen, azok. Anya csinálta őket. Imád karácsonyi díszeket készíteni, és nagyon ügyes is benne. Egy időben mindenkinek saját készítésű díszeket adott a "rendes" ajándék mellé. Egyébként ezek a díszek is eléggé elterjedtek Franciaországban, amennyire én tudom. Legalábbis nálunk, meg a barátainknál mindig voltak ilyenek.

Robert: Most nagyon irigykedek mindenkire, aki kapott ilyet anyudtól.

Steve: Majd megkérem, hogy csináljon neked is. Úgyis megyünk haza legalább egy vacsorára karácsonykor. Egyébként, ha megnézed a fotót, azt is észreveheted rajta, hogy nem zoknik vannak kitéve, hanem cipők és csizmák.

Robert nem tette szóvá, hogy észrevette az elterelést a hirtelen témaváltásban. Sejtette, hogy John lehet a háttérben, amiért a másik nem akart többet beszélni a hazalátogatásról, és ezért inkább az elejét vette az egésznek. És tapintatlan sem akart lenni azzal, hogy ismét visszatereli erre a szót. Kyle többet tudott a másik két férfiről nála, és Robert nem érezte még elég stabilnak a barátságukat ahhoz, hogy ilyen kényes témában puhatolózni merjen. Ezért inkább türelmesen várt, hogy Steve leírja azt, amit még épp olyan lelkesen gépelt.