2021 - Adventi naptár

Tizennégy

Steve meglepődött, amikor Robert az ebédszünetben félrehívta. Nem azonos nyelvekre specializálódtak, éppen ezért nagyon beszélgetni sem szoktak. Kollegák voltak, de nem igazán mentek túl munkakapcsolaton, köszönésen és a kötelező könnyed irodai csevegésen. Sőt, ha már itt tartunk, Steve Robert barátjáról, az állatorvos Kyle-ról is többet tudott, mint a saját kollégájáról. Ennek természetesen John volt az oka, aki a kutyák miatt eleve mélyebb, szinte már baráti viszonyt ápolt vele.

– Mit tehetek érted? – kérdezte szinte azonnal, amint becsukódott mögöttük a teakonyha ajtaja.

Steve figyelmét természetesen azt sem kerülte el, hogy Robert mennyire zavarban van. Nem tudta, mire számítson, semmi közös nem volt a munkájukban azt leszámítva, hogy mind a ketten szakfordítók voltak, de amíg Steve a francia nyelvet vitte, addig Robert a japánt.

– Tudom, hogy nem igazán szoktunk beszélgetni, de az az igazság, hogy nem nagyon tudom, kihez fordulhatnék segítségért – kezdett magyarázkodásba Robert, majd az arca összerándult, ahogy rádöbbent, hogy ez így mennyire rosszul vette ki magát.

– Valami baj van? – Steve fejében azonnal megszólaltak a vészcsengők. Nem is tudta, mire számítson, de az addigi tapasztalatai azt mutatták, hogy az sosem jelent jót, ha valaki, akivel egyébként nem nagyon volt könnyed kollegialitáson túl más kapcsolata, úgy érzi, hogy csak egy kvázi-idegenhez fordulhat. Jelen esetben hozzá.

– Jaj, nem dehogy! – próbálta oldani a feszültséget Robert. – Ne haragudj, hogy ennyire idétlenül kezdtem neki. Igazából, csak szívességet szeretnék kérni.

Azzal azonnal bele is kezdett a mondandójába, és Steve mellkasában is rögtön kiengedett az aggodalom. Az ötlet, amit felvázolt neki, határozottan szívet melengető volt, fel is villanyozta Steve-et. Szerette a francia karácsonyokat. Ez az érzés pedig kifejezetten régre nyúlt vissza, és azóta sem változott semmit.

A szülei nyelvészek voltak, és az ófrancia nyelv és vulgáris latin kapcsolatait, illetve az ezzel kapcsolatos fennmaradt nyelvemlékeket kutatták. Ezt pedig hol tehették volna jobban, mint Franciaországban? Steve gyerekkorában jó pár évet Párizsban töltöttek, amikor a szülei kutatói ösztöndíjjal vendég professzorokként a Sorbonne-ra kerültek. Aztán persze éltek máshol is, mert kutatni ezer helyen lehet. Ennek köszönhetően Steve az általános iskola és a gimnázium felét Franciaországban járta ki, és minden nehézsége ellenére is élete legizgalmasabb és legboldogabb időszakának tartotta ezeket az éveket. De talán éppen ez adta neki a bátorságot és felszabadultságot, hogy mindig minden körülmények között önmaga merjen lenni.

A mai napig nem is értette, hogy jöhetett össze Johnnal, a katonával, aki a kapcsolatuk elején rettegett bevallani az érzéseit, vágyait még magának is. De valahogy a szél összefújta őket, és azóta elválaszthatatlanok voltak. Steve sosem fogja megbánni, hogy elvállalta azt a hivatali munkát Afganisztánban. Az idegességet, amikor John megsérült az egyik bevetés alatt persze kihagyta volna az életükből – annak ellenére is, hogy az hozta őket össze igazán. Persze Johnt azóta is gyötörték az elszenvedett traumák, de eddig még mindent sikerült megoldaniuk együtt.

– Szóval összefoglalva, arra gondoltam, hogy talán tudnál segíteni dekorációban és karácsonyi programokban? – kérdezte kissé bizonytalanul a mondandója végére érve Robert.

– Tényleg? Ez egy kiváló ötlet! – lelkendezett Steve. – Nem tudom, ki főz, vagy készül ételekkel, de millió ötletem van, hogy egy tökéletes, francia karácsonyt varázsoljunk nekik.

Elhallgatott, mert megcsörrent a zsebében a telefonja. Ösztönösen húzta elő, John miatt sosem késlekedett sem hívásokkal, sem üzenetekkel.

– Úgy hallottam, hogy az Északi Csillag Étterem szakácsai főznek majd.