2021 - Adventi naptár

Három

Kyle az asztalánál ült az állatorvosi rendelőben, és épp a telefonján játszott – imádta azt a sárkánytenyésztős hülye játékot –, amikor megcsörrent a bejárati ajtó fölötti idegesítő szélcsengő. Kissé össze is rezzent a hangra, annyira belemerült a játékba, majdnem teljesen elszakadt a valóságtól. Ahogy felnézett, azonnal tudta, ki érkezett hozzá, látnia sem kellett Johnt, miközben a két kutya szinte berántotta a rendelőbe.

Kóbor és Porcelán olyan lelkesen csóválták a farkukat, hogy egymást csapkodták, de egyikük sem adta jelét, hogy ez zavarná őket. Kyle ahhoz volt szokva, hogy az állatok rettegnek, ha a gazdik behozzák őket a rendelőbe, de azért akadt pár házikedvenc, akik mintha elfelejtették volna, hogy az állatorvosoktól félni kell. Ilyen volt például Magick, Robert hófehér kandúrja, aki az első pillanattól kezdve a szívébe zárta Kyle-t, amint magához tért. És igen, ebbe a szűkös csoportba tartozott Kóbor és Porcelán is.

Amint berontottak a rendelőbe, és Kyle eléjük ment, hogy mind a hármukat  beljebb terelje, a két kutya azonnal lelkendezve körülfogta, szinte még a pórázaikkal is körbetekerték az ugrándozás közepette. John alig tudta kiszabadítani Kyle-t a kötelékekből.

– Remélem nem zavartunk meg semmit – jegyezte meg John vigyorogva, amikor felparancsolta Kóbort a vizsgálóasztalra, Porcelánt pedig odaintette a lába mellé.

– A sárkányviadalon kívül semmit – legyintett Kyle, miközben előkészült a rutin vizsgálatokhoz és kötelező oltáshoz –, hétköznap délelőttönként mindig kevesen szoktak lenni, ilyenkor inkább csak a biztonság kedvéért van itt valamelyikünk. Inkább a délutánok húzósak. De ezen a héten szerencsére lepasszolom őket a kollégáknak.

– Hogy tervezitek az ünnepeket? – érdeklődött John, miközben Kyle Kóbort vizsgálta.

– Robertnek és nekem is nagyon sok túlóránk van, ezért úgy döntöttünk, hogy engedélyezünk magunknak egy hosszabb karácsonyi szünetet, és felhasználjuk a felgyűlt napjainkat.

– Mi is hasonlóra készülünk – bólintott megértően John, ő is alig várta, hogy a társa végre kijelentkezzen munkából az év hátralevő részére. – Vagyis inkább Steve-től függ ez az egész, a kutyaiskola elég rugalmas, ahol én dolgozom. Már megbeszéltem velük, hogy elengednek szabira, amint Steve le tudta tisztázni a saját napjait.

– Az mindenképp jól hangzik. Na, készen is vagyunk. Őkegyelme teljesen egészséges, minden rendben van vele, csak egy kicsit túlsúlyos. Jobban kellene figyelni a napi ételadagjaidra, vagy egy kicsit többet mozogni vele.

– Inkább a nasi adagjaira kellene figyelni – dünnyögte inkább csak magának John. – Erről is Steve tehet, elkényeztetni őket.

– Akkor eljárhatna velük futni – jegyezte meg Kyle nevetve. – Amint neki is kell kalóriákat égetni a kutyákkal, egyből meggondolná, hogy mennyi nasira hagyja rávenni magát a könyörgő-kutyaszemek által.

– Akkor valóban elapadna a nasiforrás – kuncogott John is.

– Egy kicsit fogd meg a nyakánál fogva, így nézd – terelte vissza a másik figyelmét Kóborra Kyle. – Igen úgy. Csak egy fél pillanat, amíg beadom neki az injekciót.

John bólintott és engedelmeskedett, Kyle pedig gyakorlott mozdulattal beadta a kutya bőre alá az oltást. Mire Kóbor összerándult, és megpróbált szabadulni John fogásából, már kész is volt. Kyle mosolyogva vakarta meg a füle tövét, ennyi elég is volt, hogy a kutya elfelejtse a pillanatnyi fájdalmat,  és inkább hálásan nyomta a fejét az orvos kezébe még több fültővakarásért.

– Igen, nagyon ügyes voltál – dicsérte meg Kyle, majd az egyik zsebéből egy falat nasit húzott elő, és Kóbor elé tartotta, aki egyetlen jól irányzott nyelvcsapással kivette a tenyeréből.

– Hé, nem azt mondtad, hogy csökkentsünk a jutalomfalatokat a súlya miatt? – tudakolta ál-feddő hangon John.

– Ti igen – vigyorgott rá az orvos –, de én megjutalmazhatom azért, mert okosan viselkedett. Nem attól nőtt meg ez a poci – vakarta meg a kutya hasát, amit Kóbor elégedetten a hátára vetette magát. Pár pillanatig dögönyözte, majd intett Johnnak, hogy helyet cserélhet a két kutya.

Porcelán némiképp nyugtalanul követte a gazdi utasítását, hiszen látta, mi történt Kóborral, és okos kutya-agyával összerakta, hogy a szuri bizony nem jó. Bár a simogatás és jutalom vonzó lehetett a számára, mert azért ha bizonytalanul is, de engedelmeskedett. Kyle vele is ugyanúgy járt el, róla is megállapította, hogy kissé talán túl jól is van tartva, de egyébként minden a lehető legnagyobb rendben vele.

Ezek után  Porcelánt kissé nehezebbnek bizonyult beoltani, mert többször is kirántotta a fejét John kezéből, és bizalmatlanul Kyle felé fordult, egyszer még mordult is, jelezve, hogy őt bizony nem veri át senki. Az orvos nyugtatóan vakargatni kezdte a fejét, majd amikor a kutya figyelme lankadt egy pillanatra, John ismét megfogta Porcelánt, és akkor Kyle már minden gond nélkül be tudta oldani. A kutya természetesen teljesen elárult képpel nézett rá ezek után, és az orvos nem győzött bocsánatot kérni tőle a trükkért. Engesztelésképpen neki észrevétlenül két nasit is adott. A mozgásáról úgyis a gazdik gondoskodnak majd.

– Na készen is vagyunk – fordult Johnhoz elégedetten. – Mind a kettő túlélte.

– Nagyon köszönöm – felelte a büszke gazdi, miközben visszacsatolta a pórázt a két kutyára –, mi akkor megyünk is, nem tartunk fel tovább.

– Nem tartotok fel. A sárkányaim szerintem kibírnak ennyit nélkülem.

– Azt elhiszem, de még be kell néznünk a kutyaiskolába is, és mivel gyalog megyünk, időbe telik odasétálni velük.

– Azt meghiszem – vigyorgott Kyle –, pedig általában olyan fegyelmezettnek tűnnek.

– Ó, elhiheted, hogy azok, ha arra van szükség. De ha lazíthatnak egy kicsit, akkor aztán mindent meg kell szagolni séta közben.

– Ez esetben akkor én nem tartalak fel titeket tovább.

Elköszöntek egymástól, és miután John távozott a kutyákkal, Kyle magára maradt a rendelőben. Felpillantott az órára a falon, majd egy sóhaj kíséretében ült vissza a gép elé, és húzta maga elé a telefonját, hogy a délelőttből hátralevő időt a sárkányaival töltse.