𝐓𝐢𝐥𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐥𝐞𝐦

6.rész

Várj..lehet hogy..oda futottam az ajtóhoz és amint megláttam az előttem álló férfit könnyek gyűltek a szemembe, és egyszerre lettem ideges és szomorú is.

-A..Apa..te mit keresel itt?-álltam lemeredve  még mindig.
-Kim, beszélnünk kell!-mondta elég komoly hangnemben.
-Azok után ahogy rám tetted a telefont szerinted nekem van kedvem veled beszélgetni?-tettem fel neki kérdésem.
-Ez most más, ez fontos.-lépett be az ajtón kérdés nélkül.

Haza kísértem Emmát mondván majd bepótoljuk a csajos délutánt. Mikor ismét beléptem az ajtómon apámra pillantottam aki tökre otthonosan érezte már magát.
Leültem mellé a kanapéra és kíváncsian vártam mi az a fontos és sürgős dolog hogy Novégiába utazott csak azért hogy ezt nekem elmondja miközben telefonon keresztül is megtehette volna.

-Elkezded végre miért vagy itt?-húztam fel egyik szemöldököm.
-Kirúgtak a munkahelyemről és sok adóssággal tartozom. Nem szerettem volna börtönbe kerülni hogy nem tudom kifizetni. Gondoltam a kislányom segít majd rajtam.-mondta mosolyogva.
-Te komolyan azért vagy itt hogy ide költözz mert nincs hol laknod és pénzed sincs?-kérdeztem idegesebben.
-Ugyan Kim, az apád vagyok, jól meg leszünk itt ketten. Legalább lesz társaságod.-mondta s fél óráig be nem állt a szája, a családi szeretet és hasonló hülyeséggel.

Erre nem válaszolva felfutottam a szobámba és sírni kezdtem. Hiszen pont azért költöztem Norvégiába hogy senki ne találjon meg és új életet kezdjek tiszta lappal új emberekkel. Erre tessék apám beállít hogy mától együtt élünk csak mert kirúgtak a munkahelyről és pénze sincs. Szuper új élet kezdés..
Fel akartam hívni Martinust de inkább úgy gondoltam átmegyek, az sokkal egyszerűbb.
Átmentem szó nélkül a szomszédba és becsengettem.

-Szia Kim.-szólalt meg rekedtes hangon Marcus.
-Szia, ne haragudj hogy ilyen későn zavarok de muszály beszélnem Tinussal.-hadartam mindent el gyorsan.
-Martinus nincs itthon, ma egy haverjánál alszik. De nyugodtan gyere be ha nagy baj van.-mondta majd kijjebb nyitotta az ajtót hogy be tudjak menni.
-Felkeltettem valakit?-kérdeztem.
-Nem, vagyis nem tudom én ébren voltam még.-nevette el magát. Amin én is mosolyogni kezdtem.

Felmentünk a szobájába és leültem az ágyára. Fura volt minden hiszen Marcus szóbájába nem voltam még, mivel úgy igazán soha nem bírtuk egymást. De végülis tök rendes tőle hogy behívott pedig Martinushoz jöttem csak pont nincs itthon.

-Mesélj miért kerested eszeveszettül a tesóm?-kérdezte közbe az ágyra ült mellém.
-Mivel ő a legjobb és egyben az egyetlen barátom akivel mindent megtudok osztani. Most pedig pont ilyen helyzetbe vagyok.-mondtam picit idegesebben.
-Akkor hallgatlak. Igaz én nem vagyok Martinus de figyelni azt jól tudok.-nevette el a végét.
-Hàt..tudod, van az apám..

Mindent elmeséltem neki szóról szóra és a végén sírásba törtem ki. Nem tudtam nem sírni. Marcus adott egy zsebkendőt hogy megtöröljem az orrom és a szemem ami mostanra egy patakot is megirigyelhetne.

-Figyelj Kim. Tudom hogy felzaklatott az hogy apukád csak úgy megjelent de ő mégis csak az apád és mindig az marad. Azok ellenére is amiket tett vagy mondott. Emberek vagyunk és rengeteget hibázunk életünk során, de pont ezért vagyunk azok akik most vagyunk. Te is tudod legbelül a szíved mélyén. Csak még most nem akarod felszínre hozni.-mondta mindezt bölcs szavakkal.
-Talán igazad lehet..Csak tudod félek hogy ismét lelép és csak a pénz miatt van itt.-mondtam
-Meg kell próbálnod bízni benne
-Köszönöm Marcus, ez most sokat jelentett nekem. Most otthon a szobámba sírnák mert nem tudnám mit csináljak.

Ahogy próbáltam felállni egy kéz megfogta a kezem, s gyönyörű barna szemébe néztem ahogy vissza húzott ahol ültem 2 perccel ezelőtt. Még mindig a kezemen volt a keze s értelmetlenül ültem Marcus előtt.

-Ha már úgyis itt vagy, nem akarsz maradni?-kérdezte félénken tekintve arcom hogy mit is válaszolok.
-Hát..nem is tudom, végülis ha jobban bele gondolok akkor..

Következő rész holnap:3