𝐓𝐢𝐥𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐥𝐞𝐦

29.rész

2 nappal később:

Martinus szemszöge:
2 nap telt el a szörnyű eset után, hogy Kim meghalt.
Rettenetes érzés számomra és bele se merek gondolni hogy Marcusnak milyen érzés lehet a szerelme elvesztése.
Próbálok erős maradni és a testvérembe tartani a lelket, mert most tudom nekem kell erősnek lennem de nagyon fáj látni a szenvedését. Holnap lesz a temetés napja, amikor végleg búcsút kell vegyünk Kimtől...

Marcus szemszöge:
Szenvedek, nem birom a hiányát, képtelen vagyok még most is felfogni, és nem tudom mikor leszek képes megérteni hogy elment végleg...
Martinus mindenben megpróbál segíteni, és tudom nem voltunk az elmúlt időben túl jó kapcsolatban de látom rajta az igyekezetet, és egyben a fájdalmat hiszen nem csak én, hanem ő is elvesztett egy fontos személyt.
Kim az egész családunk számára fontos szerepet töltött be és senki sem érti hogy történhetett mindössze egy este alatt ez a szörnyűség.
Bárhogyan is lesz a közeljövő, soha nem fogom elfelejteni életem nagy szerelmét, aki olyan emberré tett amilyen mindig is szerettem volna lenni. Mindig is hálás leszek az életnek hogy egy ilyen lányt küldött nekem, akivel tervezhettem, és megélhettem több száz csodát. Fáj a búcsú de tudom, Kim mindig itt lesz a szívemben, és soha nem fogok még egy ilyen lányt találni mint Kimberly Moore.

-MARCUS!-hallottam egy üvöltő hangot ahogy a szobám ajtaján rontott be Martinus.
-Mi a baj?-kérdeztem értelmetlen nézéssel.
-Anya most takaritott össze Kim házába, és talált egy levelet a fiókja mélyén amire a te neved volt rá irva, itt van tessék.-nyújtotta át az előbb emlitett papírt.
-El sem hiszem hogy levelet irt nekem...ezek szerint, Kim tudta...?-mondtam miközben szememből egy könnycsepp gördült le arcomon.
-Nem tudom Marcus...lehetséges. Sajnálom hogy ilyen helyzetbe vagy.-jött oda Martinus és szoros ölelésbe zárt, ezt követően magamra hagyott.

Ez állt a levélben:
Drága egyetlen szerelmem, sajnálom hogy így kell megtudd de amikor turnén voltál, rosszul éreztem magam és mentőt kellet hívnia az édesanyádnak, de megkértem ne mondja el neked hiszen tudom mennyire aggódó barát vagy. Köszönöm hogy megmutattad nekem, mi az igaz szerelem, és hogy mellettem áltál a nehéz, bonyolult helyzetekben is. Megannyi száz élmény, mind egy emlék marad, nekem, neked, nekünk!
Mindent köszönök és köszönöm hogy veled élhettem meg mindezt.
Ne feledd én mindig veled leszek!
Mindennél jobban szeretlek!

A te szerelmed, Kimberly

Ezt elolvasva könnybe lábadt a szemem, és csak magam elé bámulva néztem és sírtam.
Elveszett minden bennem.
Rettenetes érzés hogy én erről egy cseppet se tudtam és mind végig azt hittem minden rendben van.
Tudom hogy Kim se akarná hogy szomorú legyek, vagy hogy sírjak de a szívem és a lelkem egyszerre tört meg, magamban zuhantam a felhők tengerében ragadtam, senki nincs aki vissza tudna rántani a mélyből.
Miért pont Kim? Ő jó ember volt, mégiscsak igaz a mondás? Hogy, csak a jó emberek mennek el? Meg kell írnom az ígért búcsú beszédem a holnapi temetésre..de hogyan mondjak el annyi mindent életem szerelmének, akit már soha nem láthatok többet?
Tudom most is itt van, de olyan nehéz a létezés nélküle...nélkülünk.
Az élet tulajdonképpen elválások sora. De mégis az fáj a legjobban, hogy nem szánhattam egy percet a búcsúzásra...