Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

28. bejegyzés - Egy kis változás

28. Egy kis változás

A gyengélkedőben Misuzu láttán elszomorodtam. Küzdött Deku ellen, és ilyen súlyosan megsérült közben. Tudtam, hogy dehidratált és csak pihennie kell, de mégis nagyon aggódtam. Soha se fordul elő vele, hogy teljesen kiengedje a testéből a lángokat. Eddig bele se gondoltam, milyen árat fizet ha használja a képességét. 

Alig egy perc telt el mióta a szőke behozott, hogy elláthassuk a törött bokámat. Az események elterelték a figyelmemet a függöny mögött gyógyuló barátomról.

Recovery Girl azonnal egy ágyra mutatott és míg elhelyezkedtem, a szőke már rángatta le a csizmát a lábamról.
- Eltört a bokája!
- Húzd az ágyat a röntgen alá! - mutatott az öregasszony a gépre. Bakugou oda gurította az ágyat. A monitoron jól láttuk, hogy milyen a törés formája. Recovery Girl azonnal fáslit és járógipszet vett elő. Bekötözte a lábam, majd rászólt a szőkére.
- Ide tedd a kezed, tartsd erősen! - befixálták a lábamat sínbe, majd a gipsz következett. Alig 5 perc volt csupán, már láttuk is a képernyőn,  hogy beindult a gyors regenerálódás.
- Maga a gyógyulás csupán fél óra alatt lezajlott. Sensei levette a gipszet, majd pár hátba veregetés után magunkra hagyott minket. 
- Köszönöm. - néztem rá, majd levettem a maradék fáslit. Óvatosan leereszkedtem az ágyról. Amint leért a talpam a padlóra, hirtelen belenyillalt a fájdalom a lábamba. Felszisszentem. Bakugou a derekamnál fogva visszatolt az ágyra.
- A  törés után az ízületeknek is gyógyulni kell. - guggolt le elém, és lassan megfogta a lábamat. Óvatosan tornáztatni kezdte a lábfejemet, körkörösen mozgatta. Lassan javult a merevség, és egyre jobban mozdult a lábfejem körbe. Mikor úgy érezte, hogy elég, felállt és a derekamnál fogva maga felé húzott, hogy lesegítsen az ágyról. Észre sem vette, mennyire közel van hozzám. Ahogy azt sem látta, hogy tátott szájjal bámulok rá. Ha Misuzu ébren lenne, most rettentően zavarban lenne. Éreztem, hogy az arcom lángol és ha most meg kellene szólalnom valószínűleg dadognék értetlenül. Amikor felnézett az arcomra meglátta. Láttam a szemében a felismerést. Szégyenemben megpróbáltam lecsusszanni az ágyon. De túl gyorsan mozdultam és majdnem leestem. Megfogott a derekamnál és visszatolt. Értetlenül bámultam fel rá. A szemei szinte felperzseltek. Nem szólt semmit, de egyre közelebb hajolt. Becsuktam a szemem, képtelen voltam nyitva tartani. Aztán éreztem, ahogy megcsókolt. Teljesen más érzés hatalmasodott el rajtam mint az eddigi csókjainknál. Nem csak az érzés, ami magával ragadott, hanem ő is más energiákat árasztott. Nyugodt volt, de mégsem, heves de mégis gyengéd. Átölelte a derekamat, én pedig a mellkasára tapasztottam a tenyereimet. Hosszú és intenzív csók lett, pedig zavaromban egy perccel ezelőtt majdnem elmenekültem. Mikor kinyitottam a szemem, engem nézett. A keze még mindig a derekamon volt. Lassan elengedett, majd lesegített az ágyról. Ahogy végre a saját lábamon álltam, igyekeztem magamban megfogalmazni valamit, ami eddig még nem tört fel. Felhúztam a csizmám, és felegyenesedtem. Majd lassan tisztázódott bennem az, amit korábban nem tudtam megfogalmazni.
- Katsuki… Kats-kun… - mosolyogtam rá boldogan. Felém nyújtotta a kezét, és megvárta míg a tenyerébe helyezem a kezem. Elindult. 
- Ebédeljünk, Csókos-lány! - rontotta el a pillanatot szándékosan. 
- Ne már! - nevettem duzzogva. Valahogy sejtettem, hogy így fogok járni. Amint haladtunk a folyosón, rám nézett és szólt:
- Ayamin… - a lélegzetem is odalett. Immáron biztos voltam benne, hogy teljesen beleszerettem. Néztem a hátát ahogy előttem sétált, néha hátrafordult és rám nézett. 

Nem sokkal később az iskolai egyenruhákban igyekeztünk az étkező felé. Egy üres asztalhoz vezetett, majd megkérdezte mit szeretnék enni. 
- Csak egy rament szeretnék. - pislogtam rá. 
Felállt és elindult az ételekért. Míg rá vártam meghallottam, amint a szomszédos asztalnál az A osztály tagjai rólunk beszélgetnek.
- Eltűntek Bakugou sérülései? - kérdezte a szemfüles Uraraka. 
- A gyengélkedőben biztos ellátták a sérüléseit. - okoskodott Iida.
- Nem hinném, mert Recovery Girl alig pár perccel azután érkezett hozzánk meggyógyítani a sérülteket, hogy Bakugou elvitte Ozawa-sant a gyengélkedőre. - érvelt Sero.
- Akkor hogy gyógyult meg? - tanakodott Kaminari. 
- Lehet gyógyító gumicukrot evett. Ti is azt kaptatok. - tippelt Uraraka.
- Kizárt, Bakugou utálja a gumicukrot. Soha nem enné meg. - érvelt Kirishima. Ekkor Deku torkán megakadt az étel, és köhögni kezdett. Mindenki rá figyelt, csak Shotonak jutott az eszébe a megoldás.
- Valószínűleg csókolóztak. Ozawa nyála gyógyító. - ejtette ki a nyilvánvaló szavakat a száján, mintha csak levegőt venne. Elpirulva lesütöttem a szemem az asztalra. A viselkedésemmel is megerősítettem a szavait, pedig nem szándékoztam így tenni. A társaság egy pillanatnyi sokk után többféle módon reagálta le a tényt. Volt, aki elpirult, volt aki röhögni kezdett és volt aki fintorgott. De amint elsétált mellettük Bakugou az ételekkel teli tálcával, mind egyformán viselkedtek. 
- Bakugou te trágár lovag! Csak van benned kedvesség! - tódította Sero.
- Micsoda férfias viselkedés! Ebédet visz a kedvesének! - könnyezett a büszkeségtől Kirishima.
- Ki gondolta volna! - kiabált Kaminari, majd jó hangosan cuppogni kezdett. 
- A szőke megállt, majd szitkok közepette ordítozni kezdett velük. Viszonylag hamar befejezte, majd levegőnek nézve őket az asztalhoz sétált. Vörös volt az arca kicsit. Mégegyszer feléjük nézett, a tekintetével megfenyegette őket, majd leült velem szemben. Kuncogva figyeltem. Szórakoztató volt számomra, hogy ilyen felszabadultnak láthatom a barátaival.
Míg megkóstoltam a nekem hozott ételt megszólalt.
- Pénteken hazamegyek a szüleimhez. Te most mész síelni, jól emlékszem? 
- Igen. A nagybátyámhoz. - nem értettem miért hozta fel, hisz korábban azt mondta, nem érdekli hova megyek. De azóta kétszer is megcsókolt, szóval változhatott a véleménye.
- Majd írj üzenetet. - mondta kurtán. Elmosolyodtam. Mégiscsak érdekli mi van velem. 
- Mindenképp írok majd! - nem tudtam palástolni az örömet, rögtön mérges lett. Az arcán megjelenő grimasztól kacagnom kellett. Még inkább felhúztam ezzel. De nem hagyott faképnél, és nem duzzogott sokáig sem. Kellemesen megebédeltünk, majd vissza kísért a kollégiumhoz.
- Pihend ki a harcokat. - búcsúzott el tőlem. Mielőtt azonban meglóghatott volna, elkaptam a zakóját, lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam az arcára. 
- Köszönöm az ebédet! - mosolyogtam rá. Bólintott egyet, majd zsebre dugott kézzel elballagott.

Aznap délután lepihentem a szobámban. Kicsit pakolásztam és takarítottam. Miután olvasni nem akartam, elindultam a gyengélkedőbe, hogy megnézzem hogy van Misuzu. Ott azonban megláttam, hogy Todoroki gubbaszt az ágya mellett. Nem akartam megzavarni, ezért vissza sétáltam a szobámba. 

A délután lassan este lett, és csendesen elmerültem a tanulmányaimban, komolyan kellett vennem a hős osztályba iratkozáshoz a tananyagot. Ha már kaptunk lehetőséget, megragadtuk. Néha elkalandoztam, ahogy a mai napi eseményekre gondoltam. Remélem, Misuzu lassan felébred...