Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

40.bejegyzés - Kóborlók

40. Kóborlók

Úgy egy óra múlva értünk vissza a házhoz. Katsuki végig nagyon kedves volt velem, még magához mérten is. Fogta a kezem, segített siklani és vigyázott rám, ahogy korábban mondta.

A házhoz érve Chiaka és Toshiro vitáját hallottuk meg legelőször, míg az ajtó felé siklottunk.
- Látod? Mondtam hogy vele jár! Itt a kép is, hogy csókolóztak! - mikor meglátott minket ránk mutatott.
- Most is fogja a kezét! - hadonászott. Mikor megálltunk akkor vettük észre, hogy a felnőttek mind forró kávéznak és mindenki minket bámult. Katsuki morogva elengedte a kezem, felvette a deszkákat és belépett a teraszra. A szülei továbbra is engem néztek. Az anyukája arcán öröm és izgalom jelent meg, az apukája pedig meglepődött. A szőke trappolva leverte a havat a bakancsokról. 
- Nem számít. - szólalt meg végül Toshiro. 
- Youta túl sokat enged meg magának és téged is magával ránt. - mondta ki végül amit gondolt. 

Deku síelt a házhoz. Arca gondterhelt volt.
- Itt van Todoroki-kun és Hino-san?
- Nincsenek. - Állt fel a székből az anyukája.
- Órák óta elmentek. Kezdek aggódni. - kezdte, de ekkor felkaptam a teraszról a síléceket. 
- Menjünk és keressük meg őket! 
- Gyere Chiaka, hátha szükségünk lesz a képességedre. - szólt Toshiro. Bepakoltunk egy egy hátizsákba meleg italt és pokrócot, majd a keresésükre indultunk. A szülők a házban maradtak, és tartottuk telefonon a kapcsolatot. Míg siklottunk hívtam Misuzut, de kiderült, hogy a kesztyűvel együtt a telefont is szobában hagyta…

Ezután 3 felé válltunk, hogy könnyebben megtalálhassuk őket. Midoriya és Chiaka együtt mentek, Toshiro és Katsuki volt a másik csapat, én pedig Youtaval indultam a keresésükre. Meglepetésemre Youta képessége a röntgen szem volt, vagyis amikor körbe pásztázta a környéket, úgy 500 méteren át mindent látott, és addig a szilárd tárgyakon is át tudott nézni. Igyekeztem nem azon agyalni, mire használhatja ezt a képességet… Sajnos erősen havazni kezdett, ami megnehezítette a keresés hatékonyságát. Úgy 20 perc után Youta jelezte, hogy lát két embert, összekuporodva az egyik barlangban. 

Amikor odaértünk nagyon fáztak, de jól voltak. Kaptak forró teát, és indultunk gyorsan vissza, mert sötétedni kezdett. A képességemmel távol tartottam a havazást, így lassan de jól látható úton indultunk vissza. A többiek már vártak ránk. Toshiro a háztól úgy fél kilométerre állt meg, világított nekünk egy magasra tűzött reflektorral.

A házban mindenki megkönnyebbült, amikor a két kóborló megkerült. A kandalló elé kuporogtunk Misuzuval, kaptunk forró italt. 

A vacsora már készen volt, így csak asztalhoz kellett ülnünk. Utána a felnőttek előszedték a karaoke felszerelést, és nagy buliba kezdtek.

Misuzu és a csendes lovagja másfelé indultak, Deku mosdóba sietett, én pedig a szőkét kerestem. A kabátját húzta éppen fel. Azonnal felpattantam, és kisunnyogtam hozzá a teraszra. 
- Nem kedveled a karaokizást? - kérdeztem, míg odaértem hozzá. Rám nézett, majd megtámaszkodott a korláton.
- Nemigazán. - nézte a sűrűn hulló hópelyheket, és csak pár perc után szólalt meg.
- Rendben lesz a barátnőd? - elmosolyodtam.
- Misuzu kemény lány, mindig egészséges, és talán sohasem volt beteg. Szóval szerintem igen. - bólintott, majd újra a havazást nézte. A mosolyom egyre nagyobb lett. Egyszerűen nekidőltem, a vállához bújtam. 
- Annyira kedves vagy - nyögtem ki halkan, mire megmerevedett. Tudtam, hogy felpiszkáltam, ezért a karjába csimpaszkodtam. Ha most ránézek biztos nevetnem kell. Nemsokára újra ellazult. Nem akartam megszólalni, féltem hogy elrontom ezt a pillanatot. Erőt vettem magamon és zárva tartottam a számat. Később megszólalt. 
- Miért engem választottál? - fordult felém, az arca nyugodt volt és várakozó. Meglepődtem. Nem számítottam rá, hogy ilyet fog kérdezni. Lassan összeszedtem a gondolataimat, mert ahogy most rám nézett mindenképp tudnia kell.
- Mert akkor megcsókoltál. Az a tűz és szenvedély magával ragadt. - lesütöttem a szemem. Biztos másra számított. A lányokat a külső ragadja meg, a kedvesség, vagy az ha a fiúk randira hívják őket. De nálam egyik sem így alakult. 
- Te csókoltál meg. - emlékeztetett. 
- De csak gyógyítani akartalak. Már korábban is mondtam. - felém fordult. 
- Az első másodpercekben nem értettelek. Aztán a testem reagált, és éreztem hogy gyógyulok. Bizonyos értelemben köszönetként is csókoltalak meg. Nem hittem, hogy valaha látlak még újra. Pedig akkor már többször is összefutottunk.- néztem rá, és elpirultam. Csak sejtettem, hogy az első igazi találkozásunkra gondolt. Amit így átgondolva, sorsszerű és vicces találkozásnak tartok. 
- Tudom, hogy koloncként viselkedtem. És önző voltam. De amikor újra megtetted, annyira boldog lettem. - suttogtam. 
- Katsuki… Nem csak azért vagy velem, hogy nekem jó legyen? - néztem rá, és nem tudtam akarom e hallani a válaszát. Elhátrált a korláttól, és szembe fordult velem.
- Sokkal őszintébb vagyok magamhoz, mint gondolnád. Azért vagy a barátnőm, mert így akarom. - annyira örültem, hogy a mellkasához ugrottam és szorosan átöleltem. Átkarolta a derekam. Majd hallottam, hogy elmosolyodott. Felnéztem, és valóban mosolygott. 
- Azt hiszem valójában egy pimasz macskába szerettem bele… - jegyezte meg, szinte csak magának. Még reagálni sem tudtam igazán a szavaira, mikor lehajolt, és megcsókolt úgy, mint legelőször. Mikor elengedett megfogta a kezemet, cinkosan rám vigyorgott, majd kiugrott a hóba a teraszról, magával rántva engem is. Mielőtt leért volna a lábam, a bal tenyeréből robbantott és a magasba emelkedtünk. A kezemet a nyakához húzta, majd elengedte. Azonnal átöleltem ijedtemben. 
- Kapaszkodj! - szólt, míg leengedte mindkét kezét és újra robbantott, de most mindkét tenyeréből kiengedte. Így manőverezett a levegőben, játszi könnyedséggel. Aztán kiválasztott egy ülést a felvonón, elkapta és beleültetett. Majd mellém ült. Kicsit hintáztunk a lebegő ülésben. 
- Innen gyönyörű a kilátás a falura! - örvendeztem a falu fényeit bámulva. Majd felé fordultam. Elégedetten nézett rám. A karja a hátam mögött volt, ezt csak akkor vettem észre amikor hátra dőltem. Óvatosan megmozgatta a lábait, hogy hintázzunk. Így ültünk a hóesésben. Hozzábújtam. Olyan gyengéd pillanat volt ez...
- Mikor van a születésnapod? - kérdezte. 
- Május 6.-án. - feleltem, de nem mozdultam meg a mellkasáról. Kicsit kuncogtam. Érdeklődve várta, miért.
- A te születésnapod április 20.-án van. Kilestem az orvosi szobában az aktádat. - néztem az arcát, hogy reagál. 
- Tényleg boszorkány vagy. - mondta ezt ismét, de inkább dicséretnek éreztem, mint piszkálásnak.

Később, amikor visszaindultunk inkább a lebegő tálcákat használtuk. Katsuki kézen fogva sétált velem a magasban, és igazán jól éreztük magunkat. Varázslatos volt, ahogy a hópelyhek rátelepedtek az általam képzett átlátszó tálcákra, mintha puha felhőkön sétálnánk. Katsuki apró robbantásokkal a tenyeréből képzett fénnyel mutatta az utat, egészen a házig. 
- Azt hiszem ez tényleg randi volt. - nevettem rá, már a teraszon. Nem válaszolt, de mielőtt bekísért volna a házba, megcsókolt újra…

A házban javában buliztak még. A kabátjainkat akasztottam fel, mikor megláttuk Dekut, amint épp vörös arccal sunnyog el a szobák felé. Katsuki azonnal lecsapott rá.
- Deku! 
- Kacchan! Nem láttam semmit! Vagyis, épp a szobába indultam.. amikor megérkeztetek. - tartotta fel a kezeit védekezően, de ekkor Chiaka cuppogott ránk a hátunk mögül.
- Persze ti kilóghattok, és büntetést se kaptok. Hol itt az igazság szöszi?! - hajolt közelebb hozzá. Persze őt aztán nem kell félteni...
- Ha nem lennétek ilyen ledérek, lehet titeket sem büntetnének meg!
- Hogy mered! - emelte fel a hangját Chiaka. Azonnal eltoltam őket egymástól, és szembe álltam a húgommal.
- Fékezd magad Chia! Tudod, hogy itt nem kiabálhatsz. - fenyegettem meg a mutató ujjammal. Csúnya fintorral reagált, és halkan szitkozódva elsétált. 
- Miért nem kiabálhat? - kérdezte Todoroki. Ekkor már ők is ott voltak Misuzuval. 

Sóhajtottam. Egy ilyen romantikus este, hogy romolhat el ennyire, csak azért mert a húgom képtelen fékezni magát?!