Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

16. bejegyzés - A séta után

A séta után

Besétáltam a szobába. Misuzu egy könyvet olvasott éppen, a lemenő napsugarak bearanyozták a barna fürtjeit. A szobájában kellemes alma illat terjengett, amely a már elfogyasztott gyümölcsös tea után maradt.

Mikor meghallotta a lépteimet letette a könyvét maga mellé fejjel lefelé, hogy megtartsa ahol tartott. Ez a szokása kedves volt, hogy rám akar figyelni, de egy utalás is, hogy tovább szeretne olvasni ha elmentem. Egy gondolat suhant át az agyamban, hogy később készíthetünk neki könyvjelzőket.

Leültem mellé, és kényelmesen elhelyezkedtem. Egy sóhaj hagyta el a számat. Magam sem tudtam, mit is akarok mesélni. Van e egyáltalán értelme bármit is mondanom, hisz tényleg semmi sem történt.
- Jó volt a sétátok? - kérdezte. A szemébe néztem, és kerestem a szavakat.
- Igazából nem tudom. Sétáltunk, vitáztunk, majd újra sétáltunk...
- Akkor mégis érdekes volt. Miről vitatkoztatok? - kérdezte, közben pedig feltérdelt és eligazgatta hosszú lábait.
- Azon vitáztunk, hogy tudni akarta miért adtam neki csokit. Aztán pedig azon, ahogyan meggyógyítottam. Majd pedig azért lett mérges, mert szerinte ostobaságokat és képtelenségeket hordtam össze. - hatalmasodott el rajtam hirtelen a duzzogás érzése. Igyekeztem eszemnél maradni, mert Mi-chan nem érdemli meg, hogy neki duzzogjak.
- Hát elég képtelen, hogy vonzódsz hozzá, hisz tényleg elég furcsa egy alak. De mint korábban mondtam, szerintem te vagy az egyetlen esélye egy párkapcsolatra. Szóval nem értem mit pattog... - húzta fel az orrát. Ekkor éreztem, hogy megindult bennem egy szóáradat lavina, amely eddig csak szépen hópelyhekben rétegződött a lelkemben. Nagy levegőt vettem, és hagytam kiugrani a szavakat a számból.
- Tudod mit? Nem értem! Nem értem ezt az egészet! Fogalmam sincs, miért akartam neki csokit adni, hisz tényleg nem is ismerem?! Alig tudok róla valamit. De amikor arra gondolok, hogy ostobaság volt az egész, összeszorul a mellkasom és nem kapok levegőt! - Itt hallottam, amint a hangom elvékonyodik, és megüti a magas C hangot, de folytattam.
- Magam is tudni szeretném, miért csinálok ilyen megmagyarázhatatlan dolgokat! Az, hogy akkor megmentsem az életét egy olyan dologra késztetett, amit abban a hirtelen helyzetben nem gondoltam át! És a következménye azonnal lecsapott rám! Amikor visszacsókolt... - elhallgattam, elpirultam és ránéztem Mi-chanra. Várta a szóáradat folytatását. Így újra kinyitottam a szám, lassabb tempóban.
- Olyan érzések rohantak meg, amelyekről nem is hittem hogy léteznek. Amikor csokit készítettem neki, magamban azt reméltem, hogy ő is átélte azokat az érzéseket. - felhúztam a térdeimet és átkaroltam.
- De ahogy sétáltunk az erdőben, csak annyit tudtam neki mondani, hogy "Ha nem vagy kőből, neked is érezned kellett valamit!"... - Misuzu csak közelebb ült és a vállamra tette a kezét.
- Nem is kellett volna mást mondani neki. Nem ismer, így lehet csak még jobban összezavartad volna. De legalább tudjuk már, miért adtad neki a csokit. Mert valóban beleestél! - mosolygott rám.
- Ezt azt hiszem már sejtettem. - jegyeztem meg fintorogva.
- És végül végig vitáztatok, vagy lett valami eredménye is a találkának? - terelte tovább a beszélgetést Mi-chan egy kevésbé kínos oldal felé.
- Miután elmondtam, hogy a főzéssel csak a szeretteimet lepem meg, elindult újra és elmondta, hogy szeret hegyet mászni.
- Vagyis megtudta, hogy kiváltságos és jobban meg akar ismerni. Elkérte a csokit is? - kérdezte.
- Igen, és oda is adtam.
- Vagyis tartozik neked! A helyedben kérnék cserébe valamit. - mondta Mi-chan, miközben egy pockyt vett a szájába. Tátottam a számat.
- Igazad van! Azta, hát akkor ki kell találnom valamit! - tért vissza az optimizmusom. Egyszeriben úgy éreztem, nem hagyhatom magam elveszni a sötétben, mert van fény, csak el kell érnem... Aztán eszembe jutott, hogy neki is lenne mit mesélni. Elvettem én is pockyt, majd a lényegre tértem.
- Mi volt Todorokival? Végül beszéltetek? Mikor írt neked utoljára? - faggattam Misuzut. Szokásához híven zavarba jött. Pár percig csak hallgattunk.

A nap szép aranyló fénye elhalványult, és a U.A. melletti dombok mögé húzódott. Ahogy az utolsó fénycsíkok is eltűntek a horizonton, úgy vette bátorságát Misuzu, hogy kinyíljon nekem a történtekről...