Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

57. bejegyzés - Fiús délután

57. Fiús délután

Reggeli közben a szülei vidáman turbékoltak, és kedvesen noszogatták egyszem fiú gyermeküket, hogy mesélje el, hogy éreztük magunkat előző este. Katsuki morgások és káromkodások közepette rázta le őket, hogy törődjenek inkább a saját dolgukkal. Végül elviharzott pár ételért az asztaltól, így a Bakugou felnőttek rám tekintettek kíváncsian.
- Hogy érezted magad velünk? - kérdezte kedvesen az anyukája.
- Remekül! - mosolyogtam.
- Katsuki nem engedett meg magának túl sokat? - Faggatott. Elpirulva ráztam a fejem.
- Valójában ő semmi illetlent nem tett. - Nem mertem elmondani, hogy még filmezni sem tudtunk, mert vita lett a vége… Ekkor ért vissza.
- Minek néztek ti engem?! - kiabált az anyjával.
- Egy faragatlan tuskónak! - válaszolt a másik szőke. Ekkor már zengett az asztalunk, és mindenki bámulni kezdett.
- Kérlek, fejezzétek be! - csitította őket Masaru, így végül szikrázó szemekkel befejezték az evést.

A kocsiba hamar bepakoltunk, és kényelmesen elindultunk hazafelé. Katsukival ismét hátul ültünk. Néha beleszólt az apja vezetési stílusába, vagy javasolt egy másik útvonalat, de azon kívül végig csendben utaztunk. 

Ebéd előtt alig egy órával hamarabb értünk be a lakótelepre, ahol lakom. Katsuki felhozta a csomagomat, és a liftnél rendesen el is köszönt, ami meglepett. Boldog mosollyal bámultam utána, amíg lement. 

***** Katsuki *****

A szőke belépett a szobájába, majd ledobta  a motyóját a földre. Fújtatott egyet és kiterült az ágyán. A családi kiruccanáson agyalt. A szülei egész utazás alatt vigyorogtak rajta, és amikor nem voltak vele, akkor is üzenetet írtak neki, hogy viselkedjen rendesen Ayaminnal, mert még egy ilyen lányt soha sem fog találni.
Grimaszolt egyet, hogy a lány valójában nem is olyan tündérke, mint ahogy a szülei gondolják, hanem egy követelőzős és szemtelen… Cikis és zavaró dolgokért hisztizik, ráveszi olyanra is amire még nem is kellett volna. Felemelte a kezét, amivel kétszer is megmarkolta a lány fenekét. Vöröslő fejjel ült fel az ágyon, és kezdte el kirángatni a cuccait a táskájából.

Rezegni kezdett a telefonja. Éppen a zuhanyzóból tért vissza, és vizes fürtjeit törölgette. Kirishima írt neki üzenetet, hogy délután az új sportlétesítménybe hívja. Ránézett az órára, és visszaírt, hogy úgy sincs más dolga.

A találkozó helyszínén a fura hajú már messziről vigyorgott rá.
- Bakugou! Örülök, hogy eljöttél! - A szőke csak bólintott unottan.
- Még várnunk kell, amíg Midoriya és Todoroki is ideér.
- Heh?
- Midoriyával tegnap futottunk össze véletlenül, és találtuk ki hogy nézzük meg az új sportpályát. Akkor mondta, hogy meghívja Todorokit is.
- Tcöh… - jelezte a szőke, hogy megértette, bár nem volt ínyére a dolog. Ekkor ért oda a másik kettő.
- Kacchan! Örülök, hogy eljöttél! - vigyorgott a zöld hajú rá.
- Én nem hittem, hogy itt leszel. - jelezte szelíden a két hajú.
- Mit pofázol?! - hajolt hozzá közelebb kiabálva.
- Ugyan Bakugou, még egy perce sem vagyunk együtt! - tolta el Kirishima, majd indultak el az új sportlétesítmény felé. 

A hatalmas sportközpont tele volt emberekkel. A fiúk szájtátva nézelődtek. Rengeteg üzlet kínálta a sportszereit és sportruházati termékeit, voltak vitaminokat és testnövelő szereket áruló üzletek, több konditerem, edzőterem és fitneszterem is. A legfelső emeleten pedig egy műgyeppel készített hatalmas sport és akadálypálya terült el, több száz négyzetméteren.
- Azta! - ámélkodott a vörös hajú.
- Próbáljuk ki! - ugrott is a szőke a pályára. Órákon át versenyeztek, végig próbálták az összes pályát, bár nem volt olyan szórakoztató képességek nélkül. Végül fáradtan pihentek le a pálya szélén.
- Éhen halok… - nyafogott Kirishima lihegve, elterülve a fűben.
- Én is… - jelezte Deku.
- Keressünk valami éttermet… - ült fel a szőke.
- Ahol árulnak hideg sobat… - állt fel Todoroki is. Pár perc séta és keresés után találtak az étterem szinten egy kifőzdét, amely házi készítésű ételeket kínált. Hamar rendeltek.
- Mázlink volt! Alig vannak. - vigyorgott Kirishima, miközben tömte magába az ételt.
- Mert még nincs vacsora idő. - válaszolt Bakugou két falat között.
- Finom a soba… - szólalt meg Todoroki.
- Senki se kérdezte! - szólt be neki a szőke.
- Kacchan! - kezdte Midoriya, ám ekkor a szőke ránézett csúnyán és azonnal befogta a száját. 

Amint kiléptek a kijáraton egy fiatal, húszas éveiben járó feszes ruhát viselő, vörös rúzzsal kisminkelt nő szólította le őket.
- Nocsak, ti hős tanoncok vagytok? - kezdte.
- Igen, hölgyem… - válaszolt Deku, a hölgyem szónál elgondolkozva.
- Igazán mázlista vagyok! Pont ilyen megtermett és kedves hősökre van szükségem! - simította meg Kirishima felkarját, aki elvörösödve pislogott rá sűrűn.
- Miben segíthetünk? - lépett elé Todoroki. Azonnal segíteni akart, pedig még nem is tudta, mi a gondja a nőnek.
- Kérlek, gyertek velem! - mutatott a nő előre, ők pedig készségesen utána mentek.
- Valami bűzlik itt! - morgott a szőke.
- Ugyan, csak képzelődsz! - legyintett a vörös. Bakugou felhúzta az orrát. Ekkor egy ajtóhoz értek, és a nő bevezette őket. A fiúk besétáltak, ám amit ott láttak a földbe gyökereztette a lábukat. A vörös szájú becsukta mögöttük az ajtót, majd ledobta a testét takaró feszes ruháját. Alatta a kihívó fekete fehérnemű tele volt csipkével és szegecsekkel. Vele szemben a szoba közepén állt egy másik lány, aki szakasztott mása volt a vörös szájúnak, csak rajta lila fehérnemű volt.
- Mint látjátok mi együtt kérünk segítséget tőletek… - húzta fel a szemöldökét.
- Négy ilyen édes és izmos srácot… Nővérem, én akarom a szőkét meg a vöröset! - kapott a karjuk után a lila ruhás. Bakugou mérgesen elrántotta a kezét, Kirishima pedig hátrébb lépett elvörösödve.
- Nekem úgyis ez a sebhelyes tetszik, és a kis pirulós szeplőske… - nyalta meg a szája szélét a másik.
- Ez valami tévedés lesz! - szólalt meg Todoroki, és fordult a kijárat felé.
- Hova hova? - karolt bele a nő, ő pedig elutasítóan levette a karjáról a nő hosszú karmait.
- Elnézést a zavarásért! - makogta Midoriya, majd hátrálni kezdett.
- Mi itt sem voltunk! - emelte fel a kezeit Kirishima megadóan, és Deku után lépett.
- Undorító banyák! - mérgelődött a szőke, és határozottan az ajtóhoz lépett, de a fekete ruhás fogta a kilincset.
- Ugyan! Mi csak szegény, szomorú és magányos nők vagyunk, akik egy kis törődést szeretnének tőletek! Ti olyan édes és erős fiúk vagytok, biztosan szeretnétek egy kellemes órát… - mosolygott mint egy kígyó.
- El az útból! - morgott a szőke, és már cseppet sem volt türelmes.
- Oh, de heves vagy! Ez igazán tetszik nekem! - hajolt hozzá közelebb, de a szőke fenyegetően nézett. Ekkor a másik sejtelmesen szólt Todorokihoz:
- A kis barátnőd biztos örülne pár új mozdulatnak! Edzhetnél velem egy kicsit…. - A fiú meglepetten bámult rá.
- Miféle mozdulat? - kérdezte hirtelen. A zöld hajú azonnal kapcsolt.
- Ne is hallgass rá, Todoroki-kun! Biztosan nem harci edzésre gondolt! - pánikolt be Deku.
- Ha nem is harci edzés, de biztosak lehetünk benne, hogy ki fogtok fáradni a végére! - incselkedett a fekete ruhás, és megsimogatta a szőke ágyéka táját. Ez volt az utolsó csepp, és már robbant is az ajtó, a két nővel együtt. A fiúk rohantak az utcára, és idegesen törölgették a homlokukat a biztonságot jelentő tömegben.
- A francba! Többet nem gúnyolom Ayamint… - morgott a szőke, de csak úgy hogy Kirishima is éppen hogy hallotta.
- Ezentúl kétszer is meggondolom, kivel állok szóba! - jelezte a kétszínű hajú, majd hazafelé indult.
- Ez volt életem legkellemetlenebb élménye… - szégyenkezett Deku, míg Kirishima csak idegesen bólogatott.

A fiúk egy életre megjegyezték, hogy nem szabad mindenkinek azonnal a segítségére sietni, aki kéri. És hogy mekkora szerencséjük van, ha olyan barátnőre tehetnek szert, mint Misuzu, Ochako, Mina és Ayamin, akik bár néha művelnek furcsa és érthetetlen dolgokat (amiket csak a fiúk nem értenek), sokkal jobbak és tisztábbak lelkileg, mint az ilyen némberek.