Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

12. bejegyzés - Letargia

Letargia

A nap lemenőben volt. Az idő egyre hűvösebb lett, de nem akaródzott bemenni a kollégiumba. A U.A. területén az erdőben sétaltunk. Mi-chan szorosan belebújt a sáljába, és faggatott a délelőtt történtekről.

-Mi történt? Egész délután egy szót sem szóltál. Ez nem jellemző rád! - aggodalmas arccal nézett rám. Elpirulva viszonoztam a tekintetét. Nehéz volt elismerni, mekkora kudarcot éltem át.
- Az az átkozott farkaskutya! Először Csókos-lánynak hívott, aztán lefikázta hogy bénán néznek ki a bonbonok! Megevett egyet, majd azt mondta hogy elfogadja és ott hagyott! - a végén szinte már kiabáltam. Drága barátnőm arca sokatmondóan változott aggodalmasból kínosba, majd a végén pedig nevetni kezdett.
-Mekkora szemét ez az alak! De elfogadta a bonbonokat, vagyis mégis sikeres volt az akciód. - motyogta miközben a szeméről törölgette a könnyét. Csak puffogtam. Sehogy sem tudtam, hogyan kell reagálnom az esetre.

- Szerintem aludj egy kicsit A-chan. Holnap tiszta fejjel könnyebb lesz átgondolni a ma történteket.

Míg visszafelé sétáltunk Mi-chan felkacagott párszor, és hangosan rohadéknak vagy aljasnak nevezte Bakugout. Legalább az ő napját sikerült feldobni.

Másnap sem éreztem magam jobban. Kavarogtak a gondolataim.
Egyik percben átkoztam magam, hogy ostoba voltam, hogy egyáltalán bonbont készítettem neki. Aztán őt átkoztam, hogy hulljon ki az összes foga, amiért ilyen rútul bánt velem. Majd sajnáltam magam, hogy ilyen gyerekes vágyaim voltak iránta. Majd újra átkoztam őt, hogy ilyen gaz csábító módjára pofára ejtett.

Közben teltek az órák, halványan sem rémlett mi zajlik körülöttem. Ebédkor telepakoltam a tálcámat édességekkel, majd sötét átkozó tekintettel zavartam el mindenkit aki csak a közelembe mert jönni. Leültem az első asztalhoz ami üres volt, majd tömni kezdtem a számba az első sütit, de még az ízét sem éreztem. A drámának Misuzu vetett véget, mikor elkobozta a tálca süteményt és egy nagy adag rament rakott elém.
-Rendes ételre van szükséged! Majd ehetsz édességet, ha megetted a rament. - szigorú arccal meredt rám.
Cuppogva fogtam meg a pálcikát, majd enni kezdtem. Éreztem, hogy átmelegít a forró leves. Lassan színeket kapott a terem, és észrevettem hogy mindenki ebédelni készült. Elszégyelltem magam, hogy egy ilyen dolog ennyire lesújtott.
- Sokkal kitartóbbnak és erősebbnek ismerlek annál, hogy egy ilyen rosszul alakult Valentin-nap elkeserítsen téged. - mutatott rám a pálcikájával. Mi-chan felettébb mérges volt, amiért ilyen bután viselkedtem.

Ekkor ráébredtem, hogy nem kellene így éreznem magam. Mert ha már az elején ilyen gyenge vagyok, sosem lesz az amit szeretnék. Ahogy fogyott az étel, egyre erősebb lett az elhatározásom, hogy megfizet ezért a szőke...