Az Én Hősakadémiám: Ayamin története

32. Első találkozás, visszaemlékezés - 2. rész

32. Első találkozás, visszaemlékezés - Te kutya, én macska - 2. Rész

Felhúztam a térdem, és átöleltem a karommal. Így visszagondolva, az a Katsuki aki akkor farkaskölyök lett, sokkal mérgesebb és tartózkodóbb volt, mint aki a karjában tartott pár órája. Sokat változott. Sokat engedett a láthatatlan burokból, amit mások és maga közé tartott. Nem tudom, mennyit segítettem neki ebben. Valószínűleg semmit sem. De hálás voltam neki, hogy hajlandó változni. A korábbi emlékfoszlányok tovább sorakoztak a fejemben…

*****
A kisfarkas rideg és tartózkodó volt velem. Hacsak megszólaltam, morgott. Ha kérdeztem tőle valamit, morgott. Rám sem nézett. Az ételt elfogadta, lefeküdt a szoba padlójára és csak néha nézett rám. 

Feltettem az ágyra, majd lehajtottam a fejemet a karomra. Figyeltem, ahogy duzzogva feküdt, a hátát mutatva nekem. A bundája pont olyan világos volt, mint a haja. Piros szemei felett kifejező sötét szemöldök húzódott. Lassú kézmozdulattal megsimogattam a hátát. A szőr puha volt, de mégis tüskés. Megmerevedett. Felemelte a fejét és mérgesen rám nézett. Nem akartam megbántani, vigasztalni szerettem volna. Újra végighúztam az ujjaimat a buksiján, de az elutasító tekintete mit sem változott. 
- Sajnálom, hogy ez történt veled. De talán hamarosan újra ember leszel. Addig meg fogadd el, hogy cuki kis farkaskölyök vagy. - próbáltam vidítani.

Továbbra is makacsul mérgeskedett, így lapozgatni kezdtem mellette a mangát. Közben simogattam a fejét. Néztem, ahogy ellazult. Már nem morgott, és nem is nézett csúnyán. Betakargattam, majd olvastam tovább. 

A manga kiolvasása után elpakoltam a konyhában, halkan elmosogattam és visszamentem hozzá. Nyugodtan szuszogott, mélyen aludt. Odafeküdtem mellé. Figyeltem ahogy alszik. A nyugodt szuszogása ellazított. Ahogy közelebb hajoltam hozzá karamella illatot éreztem. Nem tudtam mire vélni, körbe szaglásztam a szobában. De semmit sem éreztem. Vissza hajoltam hozzá. 

Nem sokkal később tértem magamhoz. Lassan felemeltem a fejem. A bal kezem még most is felé nyújtva volt, ahogy cirógatás közben elbóbiskoltam, csak most a srác hajában voltak az ujjaim. Az arca felém fordulva, mélyen szuszogva aludt békésen. Álmosan és zavartan pislogtam. Megvakartam a szemem, hisz korábban egy kis farkas volt az ágyamban, most pedig az évfolyamtársam. Hirtelen kipattant a szemem és magamhoz tértem. Döbbenten kaptam a számhoz, de egy kis sikoly így is kicsúszott a számon. Az ágyamban aludt, ember formájában a hátán, teljesen meztelenül. A takaróm a köldöktől a térdéig takarta a nemes részeit, így áldottam az eszem hogy betakartam korábban a takaróval. A hangomra felébredt, és mérgesen mordult egyet. Kinyitotta a szemét.
- Miért hangoskodsz?! - kezdte, csupán ezután nézett rám. Bal kezemmel a szememet takartam, míg a jobbal hevesen hadonásztam.
- Pucér vagy! Teljesen! - fordultam neki háttal, és kúsztam el a ruháiért. Majd hátra adtam, és tapogatózva kikecmeregtem a szobából. Az ajtóban állva hallottam, ahogy káromkodik. Nagyot sóhajtottam. 
- Honnan van az kutya? - kérdezte a húgom a nappaliból, amint épp almát evett. Odasétált hozzám. Megragadtam a kilincset, nehogy benyisson.
- Csak vigyáztam rá egy kicsit. - dadogtam. Reméltem, hogy esze ágában sem lesz, hogy tovább kérdezősködjön.
- Megmutatod? - lépett az ajtó felé. 
- Izé, nem hiszem, hogy jó ötlet… - próbáltam tiltakozni, de bement. A nyitott ajtóban állt meg, és zavartan felmutatott az éppen az övét csatoló szőkére.
- Ez egy pasi! Te egy srácot rejtegettél a szobádban? - mutatott rá, közben felém fordulva kiabált.
- Nem rejtegettem, csak bajban volt és segítettem neki! - zavartan tátogott.
- Hol a kutya? - forgott körbe. Nem tudtam mit feleljek, heherésztem zavartan. Bakugou felvette a földről a cipőjét, és elindult az erkély felé. Azonnal odafutottam, megfogtam a karját amikor az erkélyajtó fogantyúját fogta meg.
- Elment az eszed? - torkolltam le. Mérgesen próbálta kirángatni ki a karját a kezemből, de nem eresztettem.
- Eleget voltam itt! - hajolt felém vicsorogva.
- Ah értem! Te vagy a kutya! - jött rá Chiaka, és beleharapott az almába. Ez a mondat kizökkentette a szőkét. Összehúzott szemöldökkel nézett a húgomra. Chiaka legyintett egyet, és mint aki magasról tesz ránk, elsétált a dolgára. A szőke visszafordult felém.
- Eressz el. - szólt kevésbé agresszíven.
- Még mit nem! Menj ki az ajtón! - vicsorgott rám, de nem hátráltam meg.
- Innen könnyűszerrel lejutok! - emelte fel a hangját kicsit, de így sem eresztettem.
- Nem érdekel! - álltam lábujjhegyre, és viszonoztam a mérges gesztusait. Egy percig farkasszemet néztünk. Végül feladta, lerázta a kezemet, és az ajtó felé indult. A küszöbnél felvette a cipőjét. Idegesen rám nézett, majd kinyitotta az ajtót.
- Köszönöm. - mondta kurtán, és kisétált a lakásból. A folyosón beszállt a liftbe, megnyomta a földszintre a gombot, majd lassan bezárult a liftajtó.

Néztem az erkélyen, ahogy elsétál. Legalább megköszönte… suhant át a gondolat a fejemben. Sóhajtottam. Nem is értettem, mit sajnálok. Hiszen nem ismerjük egymást. Ő egy faragatlan, rideg és bunkó, durva alak. Aztán… Aznap este úgy gondoltam, talán sosem tudja meg, hogy egy iskolába járunk. Hiszen őt látta az egész ország a közvetitésen, még az újságban is voltak. Rólam viszont semmit sem tud. Úgy kerültünk ebbe a furcsa szituációba, hogy emberként és farkasként is ugyanolyan elutasító volt velem. 

Másnap folytattam az életemet, mintha misem történt volna. Felkeltem, találkoztam Misuzuval, elmentünk a parkba sétálni és utcai árustól takoyakit vettünk. Ellátogattunk a kedvenc könyvesboltjába, és sushit ebédeltünk.
- Azt hittem, hogy állandóan teszteket fogunk írni és lestrapáltak leszünk. De eddig semmi különös nincs. - kezdtem.
- Lehet, hogy a U.A.-ben máshogy indítják be a dolgokat. - vonta meg a vállát.
- A hős tagozatosok biztos nem így gondolják.
- Kellett nekik feltűnősködni! - ciccegett, mire nevetni kezdtünk.

*****

Akaratlanul is mosolyogtam az emléken. Akkor még nem is sejtettem, hogy egy nap még valaha is beszélni fogok a szőke viharral. Ahogy azt sem sejtettem, hogy bele fogok zúgni. Azt pedig végképp nem hittem volna soha, hogy egyszer viszonozza majd az érzéseimet. Valahogy képtelenség lett volna olyat gondolni, hogy őt is felkavarhatja egy olyan egyszerű lány, mint én. Akkoriban ha véletlenül meg is láttam az állomáson, vagy az iskolában ő csak magával és egy két társával foglalkozott. Senkit észre sem vett. Ez nem zavart, hisz biztos kellemetlenül érintette, hogy egy idegen lány szobájában kellett akaratán kívül dekkolni. 

Elmosolyodtam. Bakugou Katsuki, a kis világos szőrű kisfarkas aranyos volt és pukkancs. Szerettem volna újra látni...